NAGY MÁRK SZEMSZÖGE - VALAHOL

¨5¨

  - Igen, tudom, de értsd meg, hogy nekem ez az egész szart sem ér nélküled! – fakadtam ki hirtelen. Beka arcát elnézve helyesen tettem, elvégre nálam volt a labda.

- Márk – suttogta halvány mosollyal az arcán – Nem bukhatod be miattunk azt, amit eddig felépítettél. Ez az életed...

- Aminek te vagy az értelme – vágtam rá rögtön, de azonnal éreztem, hogy ez a labda már bőven egy nagyra fújt strandlabda méretét is meghaladta. Ezt mi sem bizonyította jobban Beka ledöbbent arca és elkerekedett szemei. – Mármint – javítottam ki magamat azonnal. – A dalok, amiket írsz nekem. Úgy értettem. A dalaidról beszéltem – magyarázkodtam, de láttam az arcán, hogy ebből nem jövök már ki jól. Hogy bánom-e? Egyáltalán nem. Eddig mindig ő adta a magas labdákat, itt volt az ideje nekem is a hajnali égig dobnom egyet. Mindenesetre az az arc, amit a kicsúszott vallomás után vágott, a világot jelentette nekem.

- Persze, értem – biccentett elfojtott vigyorral.  

- Ne mosolyogj, csak egy szerencsétlen szófordulat volt – kértem ki magamnak sértetten. Ilyet nem mond minden nap Nagy Márk. Még véletlenül sem. És ezt ő nagyon jól tudta.

- És most mi lesz? Megint volt pár jó óránk? – tértem vissza az eredeti beszélgetéshez, sikeresen elkanyarodva a kínos vallomásomtól. – És ennyi? Ha együtt maradunk, kicsapnak minket, ha szétmegyünk, akkor hiteles maradok? – túrtam a hajamba idegesen.

- Kábé – biccentett. – Vagyis... Van még egy megoldás, de elég rizikós.

- Hogy megölöm Baloghot?

- Márk, hagyd már ezt – forgatta a szemét ismét. – Kitaláltam mást.

- Igen? – kérdeztem.

- Figyelj. A tegnap estéről csak Balogh tud. Meg Botond, de ő nem számít, olyan mint Balogh. Ő a kis Balogh – mutatott rá az igazságra. – Na, mindegy. Szóval a többiek mit sem sejtenek arról, hogy te és én... Baloghnak megígértem, hogy szakítok veled, tehát ő és Botond úgy tudja, hogy ez kérésnek megfelelően megtörtént.

- És? – kérdeztem.

- Szinte senki nem tudott róla, hogy újra összejöttünk, akik pedig tudták, mostanra azt hiszik, hogy vége. Érted már? Senkinek nem kell tudnia arról, hogy mi még együtt vagyunk! – lelkesedett.

- Mi? – húztam össze a szememet.

- Ahogy mondom. Mi van, ha senki nem tud róla? Akkor... akkor minden maradhat így, ahogy most van.

- Aha. Szóval tartsuk titokban? – értelmeztem a hallottakat.

- Pontosan!

- Ki tudna róla?

- Senki – rázta a fejét.

- Körte? – ráncoltam a homlokomat.

- Nem – felelte azonnal. – Ha tudna róla, akkor falazna nekünk, és ha kiderülne, akkor bajba kerülne. Ezt nem vállalom – suttogta. – Ugyanez vonatkozik Evelinre és Aszádékra is.

- Képes lennél hazudni mindenkinek? – tettem fel a százdolláros kérdést. Bekának sok fontos dolog van az életében, de az első pont leelőzhetetlenül és örökké a barátai maradnak, jöhet szakmai konkurens, pasi vagy zenei lehetőség, a barátait nem fogja elengedni. Hazudni pedig végképp nem fog nekik, és nem hibáztatom érte. Tényleg rizikós. A következményeibe pedig bele sem merek gondolni – ez persze nem azt jelenti, hogy nem lennék képes bármire, hogy együtt maradhassunk.

- Igen, miattad képes lennék – biccentette magabiztosan. – De ha csináljuk, akkor csináljuk rendesen – tette hozzá, mire már képtelen voltam visszafojtani a vigyoromat, annyira abszurd volt az egész helyzet. Beka, akinek mindennél fontosabbak a barátai, aki semmi áron nem hazudna nekik, mosolyogva próbál engem meggyőzni annak az ellentétéről, amit eddig megszoktam tőle. – Kettőnkön kívül erről senki nem tudhat. Túl nagy a tét, ez nem játék.

- Lili? Anyukád? Anti? – soroltam.

- Nem – felelte halkan.

- Ez nem fog menni. Lehetetlen – nevettem fel kissé idegesen. Valljuk be, eléggé kilátástalan mindenki előtt titokban tartani a kapcsolatunkat, mindkettőnknek van ugyan egy pár alkalomra ésszerű, szakmai kifogásunk, de aztán egyszerűen rá fognak kérdezni az emberek, és nem fogunk tudni mit mondani. Csak állni fogunk előttük, és... inkább bele sem gondolok.

- Most is együtt vagyunk. És senki nem tudja – vonta meg a vállát.

- Beka, még azt is meg fogják kérdezni, hogy most hol vagy – gondolkodtam.

- Azt mondtam, futni megyek.

- Futni? – Meredtem rá értetlenül. Amióta ismerem őt, még csak sétálni láttam az üresfejűvel, biztos vagyok benne, hogy Beka hamarabb akarna Rubik-kocka kirakási világrekordot dönteni, mintsem önszántából futni menni. Nem túl díjnyertes kifogás, főleg, ha nem jön be, és ezentúl tényleg futnia kell majd minden reggel.

- Jó, ez gyenge volt, gyorsan kellett improvizálnom. De ha rákészülünk és kitaláljuk az egészet, akkor... Akkor működhet is – próbálkozott. Továbbra is eléggé széllel szemben pisálásnak tűnik, főleg, hogy celeb létünkre nem elég a közeli körünket meggyőzni az igazunkról.

- Egy apróságról megfeledkeztél – dörzsöltem meg az arcomat álmosan. Meg sem merem nézni, hogy hány perccel lehetünk hat után. Egyébként is, már régóta szeretnék beszélgetni azzal az istennel, amelyik áldását adta arra, hogy a homo sapiens faj hét előtt kinyissa a szemeit.

- Igen?

- Ha a többieket le is rázzuk, és fogalmam sincs, hogy, de elérjük, hogy ne tudjanak meg semmit...

- Igen?

- Mindkettőnket felismernek mindenhol. Nem tudunk úgy ketten lenni, hogy ne landoljon a neten azonnal – néztem a szemébe.

- Hát... Akkor ki kell találnunk, hogy ezt hogyan oldjuk meg – mondta.

- Persze, majd hat sorral feljebb ülök a moziban, mint te - nevettem fel, majd amikor feltűnt, hogy pislogás nélkül mered rám, megráztam a fejemet . – Ezt nem gondolod komolyan, ugye? – kérdeztem riadtan, de mivel továbbra is válasz nélkül hagyott, sóhajtva magamhoz húztam, és átöleltem. – Jól átgondoltad, Beka? – suttogtam a fülébe.

- Igen – motyogta a vállamba halkan. – Azt hiszem, nincs más megoldás.

- Oké – mentem bele a dologba, majd kissé eltoltam magamtól, hogy belenézhessek a szemébe, majd mérges tekintettel tértem vissza ahhoz a részhez, amin leginkább fennakadtam. – Nem hiszem el, hogy Balogh bónuszt ajánlott fel neked a szakításért!

- Pedig de.

- És mennyit?

- Honnan tudjam? Nem fogadtam el – meredt rám értetlenül.

- Nem is érdekelt? – csodálkoztam elismerően. Az a rengeteg talicska, amiről Beka mesélt nem éppen azt mutatta, hogy kis összegről lehet szó.

- Egy pillanatig sem – suttogta, és hagyta, hogy megcsókoljam. A következő pillanatban megcsörrent a telefonja, ő pedig kihalászta a táskájából, és mélyet lélegezve nézett a készülékre.

- Hé – ragadtam meg a karját a kijelzőn vigyorgó Körte képére pillantva - Biztos, hogy ezt akarod, te lány? Ha most hazudsz, annak nem lesz vége.

- Ha most nem hazudok, akkor pedig szakítanom kell veled – vágta rá kapásból.

- Oké. Vedd fel, és mondd, hogy futsz – közöltem gondolkodás nélkül, és a fejemet csóválva néztem, ahogyan a helyzet komolyságától függetlenül elneveti magát, majd felveszi a telefont. Ha elbukunk ebben a játékban, én megyek, és kiborítom Balogh összes talicskáját!