Twins Love /befejezett/

15. rész

Mindketten ijedten néztünk az apánkra, aki dühös szemekkel nézett ránk. Ez pillantás alatt elléptünk egymástól és bűnbánóan néztük a padlót.

- Mit csináltatok? Ti testvérek nemis ... Ti ikrek vagytok. Hogy gondoltátok ezt, hogy ... ezt csináljátok? Többé nem maradhattok együtt. Még ilyet. Boldog hírrel jön haza az ember és ez fogad itt engem. Azonnal el fogtok kerülni egymástól. Lehetetlen, hogy az én gyerekeim ilyenek legyenek. Hanna te az új feleségemhez fogsz kerülni. Ott fejezed be az iskolát. Chris pedig itt marad és kollégista lesz.

- De apa... - kezdte Chris.

- Nincs semmi, de. Amíg az én pénzemből éltek, addig az lesz, amit én mondok. És nem fogadok el nemleges választ. Úgy látom túl sokáig maradtatok egyedül.

- Hiába fogsz elszakítani minket nem fogjuk elfelejteni az egymás iránti érzéseinket. – mondtam nyugodt arccal, de ekkor életemben először apa kezet emelt rám.

- Azonnal pakolj össze és holnap indulunk. Chris te is. A napokban elhelyeztetlek a kollégiumba.

- Értettem.

Lopva Chrisre nézett, akinek harag volt a szemében. Amikor apa nem figyelt megfogtam a kezét és rá mosolyogtam. Ezek után felmentem a szobámba és elkezdtem mindenemet összepakolni. Mikor már mindenki aludt és a ház lecsöndesedett átmentem Chris szobájába. Amikor kinyitottam az ajtót Chris felpattant az ágyából.

- Mit keresel itt? – kérdezte, de átölelt.

- Nem bírom ki nélküled. – mondtam és megcsókoltam. – Nem Akarlak elhagyni Chris. Kérlek, szökjünk el. Hadd legyünk együtt. – mondtam és szorosan magamhoz öleltem.

- Hannah. Hadd öleljelek ma este úgy, ahogy mindig is akartalak. Bárcsak hamarabb elmondtam volna, mit érzek. Bárcsak úgy lehetnénk együtt, mint két különböző családból származó ember.

- Én is így érzek. Kérlek hadd legyek a tied mégha csak pár órára.

Már napok teltek el az óta az éjjel óta, de én még mindig érzem az érintését, az illatát, a csókjait, mindent. Minden éjjel kisírtam a szemem. Szükségem volt rá, de nem lehetett.

Amikor megérkeztem az új anyámhoz szembetalálkoztam egy talpig feketében járó fiúnak. Ő Blair fia. A házba belépve szembe találkoztam egy olyan nővel, aki teljesen anya ellentéte. Nem volt kedves, se engedékeny. Egy igazi mostoha. És ezt csak két nappal vettem észre, amikor ordítozott Adam-mal, aki a mostoha bátyám. Amikor elvonultak mind a ketten a szobájukba oda léptem a fiú ajtajához és bekopogtam. Viszont ekkor hallottam, hogy egy üveg összetörik. Gyorsan kinyitottam az ajtót és megállítottam az éppen öngyilkos fiút. Viszont óvatlan voltam így én sérültem meg, de akkor nem tudtam vele foglalkozni.

- Hagy békén Hannah. Nem kellek erre a világra.

- De igenis kellesz. Tudom, mit érzel.

- Honnan tudnád? Neked meg volt mindened, hiszen jómódúak voltatok.

Nevettem.

- Tudod a pénz nem ad meg mindent. Nem adta meg nekem azt, amire igazán szükségem volt.

- Ugyan mit nem?

- Mesélhetek neked egy kicsit? Addig nem fog újabb öngyilkosságot elkövetni?

- Nem.

- Én is öngyilkos akartam lenni, de nem voltam rá képes. Hiszen az életemet másnak köszönhetem, akkor miért dobnám el?

- Kinek? – kérdezte érdeklődve a 15 éves fiú.

- Az édesanyámnak, de nem azért, mert megszült. Teljesen más okból. 8 évesek voltunk Chrissel, amikor balesetet szenvedtünk. Az autó az én oldalamról jött belénk. Anya egy pillanat alatt kikötötte magát és a saját testével védett meg engem. Később öngyilkos akartam lenni, de félúton meggondoltam magam. Sokáig próbáltam rejtegetni Chris elől, de ő meglátta és ráébresztett mekkora hülyeség ez, hiszen anya nem ezért mentett meg engem. Szóval, ha volt valaha valaki olyan, aki akár tettel vagy, aki pár szóval meggátolt azzal, hogy megöld magaddal, akkor nem szabad eldobnod magadtól az életed.

- Nem volt még senki ilyen. – mondta lehajtotta a fejét. – Pontosan ezért kezdtem el feketét hordani. Mert a fekete egy magányos szín. Ha bármivel kevered, akkor is sötét marad.

- Akkor most már van. – mondtam és magamhoz öleltem. – És amúgy meg, ha mindig sötét marad, akkor miért nem raksz többez hozzá a másik színből? Hiszen egyszer úgyis kivilágosodik és egy gyönyörű szín lehet belőle.

Még beszélgettünk pár órát és visszamentem a szobámba. Nem tudtam elhinni, hogy ilyen szörnyű családi körülmények között nőtt fel. Karácsonyeste kaptam egy hívást egy ismeretlen hívótól. Az első hívásra nem akartam elvenni, hiszen ki tudja, ki lehet az. Viszont újra hívott. Felvettem és Chris szólt bele.

- Hannah te vagy az?

- Chris. – mondtam és könnybe lábadt a szemem.

- Olyan jó hallani végre a hangodat. Két dolgot szeretnék mondani.

- Kereken egy hónap múlva elmegyek hozzád. Szóval kérlek, akkor mond azt, hogy egy barátnőddel elmész valahova.

- Rendben.

- A másik pedig, hogy Boldog karácsonyt Hannah.

- Neked is Chris.

- Milyen az új hely?

- Furcsa, de van annak a nőnek egy 3 évvel fiatalabb fia. Sokat mesélt nekem és sok mindent megtudtam. Az a nő csak kihasználja apát. Úgy ordibál a gyerekével, ha apa nincs itt, hogy beleremegnek az ablakok. Viszont, ha itthon van, eljátssza a jó mostohát.

- Nem hittem, hogy ezt mondom valaha, de vigyázz arra a fiúra.

- Ezt nem kell mondani. Olyan, mint te mikor kicsik voltunk. De egy különbséggel, hogy beléd szerelmes vagyok.