Megnyitó!

3K 18 0
                                    

Sziasztok!

Úgy döntöttem újabb fába vágom a fejszét. Sosem terveztem, hogy egyszer novella írásba kezdek első sorban, mert sosem tudtam egy maximum két részben beleszorítani a dolgokat és mint tudják azok, akik olvasták esetleg valamelyik sztorimat mellé beszélni is szeretek az esetek nagy részében. A hetekben azonban láttam egy novella író versenyt, ami meghozta a kedvem az íráshoz, így gondoltam bele vágok és benevezek.

Bár a verseny eredményét még nem tudom, ettől függetlenül arra már biztosan jó volt az egész verseny, hogy egy új stílusban is kipróbálhattam magam, amit nagyon élveztem.
Szóval minden szempontból megérte bele vágni. És remélem ezt kamatoztatni is tudom és a további novelláim is el fogják nyerni a tetszéseteket.

És ez vezetett ahhoz, hogy én is bele kezdjek egy novellás kötetbe.

A tervek szerint elsősorban F1 versenyzők és Focisták lesznek a főszerepben és nem lesznek rendszeres részek, hanem ahogy jön az ihlet és ahogy haladok az írással úgy töltöm majd felfelé azokat.

Elsőként rögtön szeretném feltölteni a versenyre nevezett novellámat, amire még ma sor kerül.

Remélem mindenki tetszését legalább annyira el fogja nyerni, mint korábbi történeteim.😊
Jó olvasást Mindenkinek! Puszi! 😘

U.i.: Hatalmas hálám a könyv borítójának készítőjének, csodálatos lett, köszönöm!: -Greti-!❤️

NovelláimHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin