Bizalom Hiánya | Loki Laufeyson

1. Amiben hittünk

Még kétszer végig húztam az államig érő vörös hajamon a fésűt, majd az előttem található asztalra helyeztem. Mindkét kezemmel rátámaszkodtam a fa anyagra, és kissé lefelé hajtott fejjel néztem bele a tükörbe, ami szemben velem függeszkedett. Szemeim alatti sötét foltok, jelezték nekem, hogy az az egy óra alvás, amit nem is neveznék annak, egyáltalán nem elég. Az arcom beesett, és a kezem folyton remegett, ha csak arra gondolok, hogy mitől vannak ezek. Rémálmok, mik azóta, hogy ő nincs itt, kísértenek. Minden éjjel csapzottan, izzadtan ülök fel az ágyban. Mindig egy esemény pörög le folyton az agyamban, az a nap, mikor lezuhant, és csak néztem, ahogy eltávolodik tőlem. Az arca még mindig előttem lebeg, megtört, és végtelenül szomorú, életemben eddig csak egyszer láttam ennyire letörtnek.

Palota folyosóin haladtam a szobám felé, mikor egy mellettem sietős léptékben haladó Loki majdnem elsodort magával. Látszott rajta, hogy fel van dúlva, és tudtam, hogy ilyenkor hova fog menni, ezért utamat megváltoztatva arra mentem amerre ő. Nehezen tudtam vele tartani a lépést, hiszen hosszú lábainak hála, ami nekem két lépés volt az neki csak egy, de még így is be tudtam érni. A palota hátuljában egy hosszú lépcső vezetett le, amin lekocogott, én pedig gyorsan szoknyám két oldalt megfogva megemeltem és követtem tovább. A hátsó kertbe vezetett az útja, ahol a fákkal körül vett kis tavacska előtt megállt, és a fejét lehajtva, magát kezdte el tanulmányozni a víz tükörébe. Kezeit hátul összekulcsolta, és mintha remegett volna mindkét karja. Közelebb lépkedtem, de csak halkan, hiszen nem az volt a célom, hogy elijeszem, bár ha Lokiról beszélünk, akkor az nehezen menne.
– Mért vagy itt? – fordult meg hirtelen. Szemeim kikerekedtek, szívem gyorsabban kezdett el verni. Mint mondhatnék neki? Mert segíteni akarok, vagy hogy látom szomorú vagy? Ismerem annyira, hogy lenézne, mert ennyire primitív midgardi dolgokat gondolok róla.
– Láttam mennyire fel vagy dúlva, gondoltam... – elakadtam, egyszerűen képtelen voltam kimondani bármit is.
– Mit gondoltál? Hogy segítened kéne, pátyolgatni? – húzta vékony, hústalan ajkait gúnyos mosolyra.
– Én csak.... – makogtam.
– Te csak mit akartál? – jött közelebb, és a hangja egyre jobban váltott át mélyebb, és hangosabb tónusra. – Mindenki akar valamit, de mégsem kapja meg. Vágyik rá, de mikor már azt hinné megszerezte, elbukik. Hazugságban él, azt hiszi fontos, de csak egy tárgy, amit felhasználtak.
Elkezdtem hátra fele menni, majd a hátam egy fa törzsének csapódott, ami így arra kémyszerített, hogy megálljak. Loki pedig kimért léptekkel, összeszorított ajkakkal jött felém, majd megállt előttem és mindkét kezét megtámasztotta a fejem mellett.
– Most is menekülsz – hajolt közel hozzám, az ajkaink közötti távolság annyira kevés volt, hogy akár egy kicsit megmozdítanám a fejem és összeértek volna.
– Vagy te menekülsz – néztem bele a zöldeskék szemeibe. – Megvan a fényed, hogy harcolj az árnyakkal, úgyhogy ne rejtegesd tovább – csakúgy kijött belőlem a mondat, még csak át se gondoltam, hogy mi lesz a következménye.
Szemöldökét dühösen összeráncolta, majd az ajkait összepréselte, így azok kissé remegni kezdtek az idegtől. Hirtelen ragadta meg mindkét vállam, és erősen a fának taszított, mire egy halkabb sziszenés kicsúszott az ajkaim közül.
– Nem ismersz engem, nem tudod ki vagyok, szóval ebben a tudatban is tegyél rólam állításokat! – mondta félelmet keltően nyugodt hangnemben, aki sokkalta ijesztőbb volt, mintha kiabált volna, hiszen így nem lehetett tudni mit érez pontosan. Még egyszer végig nézett rajtam, majd taszított egyet a vállamon és nekem hátat fordítva a palota irányába ment.

Akkor még nem tudtam minek a kezdete lesz ez az egész kirohanása. Az utána következő napon király lett, engem pedig került és az óráink is abbamaradtak. Olyan ember lett belőle, amit gondolni se gondoltam volna róla. Öntörvényű, és csak saját magát istenítő férfi lett, aki próbálta becsapni a környezetet, ami sajnos sikerült neki, vagyis Frigga elhitte. De én átláttam rajta, és megrémültem, mert tudtam, hogy rengeteg halál fog a nevéhez kötődni. Egyszer próbáltam beszélni vele, de az őröknek intett azzal a felszólítással, hogy vigyenek ki innen. Ott már tudtam, hogy elvesztettem egy olyan személyt, akiben azt hittem megértésre találok, de mint mindig, tévedtem.

– Misty, bejöhetek? – kopogtatott az ajtómon valaki elég erősen, hiszen hallottam ahogy oda csapta – szerintem az öklét –, mert még a gondolkodásomból is sikerült vissza húznia a jelenbe. A hangja ismerősen csenget a fülembe, mély és morgó hangtónusa pedig összekeverehetetlen. Vettem egy mély levegőt, majd azt gyorsan kifújtam a tüdőmből, és az arannyal borított ajtóhoz léptem, majd kinyitottam.
– Szia Thor – eresztettem meg felé egy gyenge mosolyt, ezzel azt a látszatott keltve, hogy minden rendben.
– Bemehetek? Ezt inkább bent szeretném közölni – mutatott mögém a szobámba, én csak bólintottam, az útból félre állva beengedtem, majd becsuktam az ajtót. Érdeklődve fordultam felé, de ő csak idegesen, kezeit ökölbe szorítva nézte a földet.
– Valami baj van? – léptem egy kicsit közelebb hozzá, és a vállára tettem a kezem, akit gyengéden megszorítottam.
– Az mikor nincs? – kuncogott, és a fejét felemelve a szemembe nézett.
– Igaz – értettem vele én is egyet.
– Misty megígéred, hogy nem fogsz kiborulni idegileg? – nem értettem a kérdését, de lassan bólintottam egyet. Az ajkait összepréselte, láttam, hogy a karjait megfeszülnek az izmok idegeségébe. Én pedig egyre jobban kezdtem félni attól, hogy mit akar mondani.
– Életben van – mondta hirtelen. Értetlenül néztem rá, ki van életben?
– Mégis ki?
– Loki – mikor kimondta a nevét, egyszerre több érzés is hatalmába kerített. Boldogság, mert életben van. Szomorúság, mert nem jött vissza ide, hozzám. Értetlenség, mert nem értettem, hogy élte túl a zuhanást.
– Én...... várj egy kicsit, ezt fel kell dolgoznom – hátat fordítottam neki, és egy székre leültem, arcomat a tenyerembe rejtettem, mert nem akartam, hogy lássa a könnyes szemeimet.
– Tudom, hogy ezt nehéz feldolgozni, és megértem, ha nem akarnál velem jönni érte. – Fejemet gyorsan felemeltem, és felhúzott szemöldökkel kémleltem a szőke félistent.
– Hol tartózkodik? – tettem fel a főkérdést.
– Midgard.
Hogy kerül Loki Midgardra? Ez nekem kezd egyre jobban zavaros lenni.
– Veled megyek! – néztem bele kék szemeibe, amiben egy kis féltés vettem észre írántam.
– Biztos vagy ebben?
– Igen, teljesen biztos – de nem voltam egyáltalán.

Szavak száma: 1028
Publikálva: 2018.09.22.

Na, üdv újra mindenkinek! A kiírt 1 hétből több lett, bizonyos személyes és internetes dolgok miatt, de remélem még így is lesz valaki aki ezt elolvassa, és elnyeri a tetszését. S, ami nekem nagyon nagy meglepetést okozott, hogy az előző részre 19 ember szavazott, és ezt szeretném nagyon szépen megköszönni! Véleményt még most is várok!