Lie To Me [ Lashton ] HU

9.

Ashton.

Reggel hajnalba már fent voltam, és igyekeztem nem felkelteni a mellettem alvó két piaszagot árasztó nőt, akik a koktélruháikba, koszosan mocskosan feküdtek be az ágyneműbe. De most valamiért ez se érdekelt. Lefőztem magamnak egy kávét, és mivel még volt időm indulásig előszedtem a telefonom. Noah volt a hátterem, ahogy ül a nappali közepén, edényekkel körbepakolva, és azokon dobol. Senki se érti a mai napig se, hogy a gyerekre honnan ragadt az, hogy dobolni szeretne, mindenesetre engem nem zavar, ha csörömpöl, a szomszédokat viszont inkább. Végighúztam az ujjam a kijelzőn, és nagyot sóhajtottam. Hiányzott. Tudtam, hogy most sokkal jobb helyen van mint itt. De akkor is hiányzott a kis mézszőke buksi, a hatalmas zöldes barna szemekkel, ahogy kiabál nekem, hogy "Apa". Világ életemben nagy családról álmodtam, 6-8 gyerekkel. Bár Noah is hamarabb jött a vártnál, ő volt a mindenem, ő adta számomra a békét, és a nyugalmat. Mint ahogy a neve is ezt jelentette. De csak nekem jelentette ezt, az anyjának nem.
- Házas egyedülálló apuka...- nevettem fel cinikusan, majd lezároltam a telefonon, és összeszedtem a szükséges dolgaim. Felkaptam a kulcsaim, a napszemüvegem, és a bőrdzsekim, majd halkan becsukva magam mögött az ajtót, elindultam.
Idegesen dobolva a kormányon hajtottam végig a városon. Hála a Rodricktól kapott hatalmas összegnek, tudtam tankolni rendesen, és volt normális kaja a hűtőben. Mégis, tipikus volt, hogy ha az életed egyik területén kezdenek helyrejönni a dolgok, egy másik területen pedig megint csak szar minden. Nem tudtam túl jutni a tényen, hogy rágerjedtem egy pasira. Nem lehet, hogy nekem a férfiak tetszenek. Soha életemben meg nem fordult ilyesmi a fejemben. Mondjuk jó ideje Heatherrel vagyok, de előtte is csak barátnőim voltak, és sose tudtam ránézni úgy egy pasira, hogy ő szexi. Nem lehetek meleg. Hát van egy feleségem, meg egy gyerekem is. Sőt két napja egy nőt keféltem félholtra. De soha nem volt még olyan mély, mindent elsöprő orgazmusom, mint éjjel, mikor a göndör szöszkéről képzelődve kényeztettem magam. Teljesen össze voltam zavarodva, nem értettem mi történik bennem, de a farkam ismét feszülni kezdett. Nyögve görnyedtem össze a volánnál, és kaptam a gatyámhoz, olyan hirtelen görcsösséggel csapott le rám az érzés. Fejemet rázva próbáltam elterelni a gondolataim, rögtön beugrottak képek, ahogy Cindyvel táncolnak, és a fantáziám, ahogy a fekete démonra fókuszált, érdeklődésem is lankadt. Ahogy visszatértem a valóságba, hirtelen kaptam el a kormányt ugyanis menetiránnyal szembe kormányoztam. Ijedten rántottam vissza az autót a saját sávomba, majd az út hátralevő részében próbáltam a vezetésre koncentrálni, és nem gondolni a szőke angyalbőrbe bújtatott ördögre.
Fellélegezve lassítottam le, majd álltam meg a Newtown negyed egyik kis utcájában, nem messze a kávézótol. Nem messze voltunk a Bredford streettől, ahol két napja Dakotát szedtem fel, de most próbáltam nem erre figyelni, hanem sietni Rodrickhoz. A kis kávézó, ahova a találkát beszéltük meg, csendes volt és nyugalmat árasztott. Barátságos hangulatú különböző színű, anyagú és mintájú fotelekkel és bögrékkel, ami még otthonosabb hangulatot adott a helynek. Az egyik piros bőrfotelben pillantottam meg Rodot, aki a előtt egy apró csésze állt az asztalon, és elmélyülten nyomkodta a telefonját. Mikor odaléptem mellé, rögtön felkapta a fejét, és felpattant, majd férfiasan a vállunkat összeérintve magához húzott.
- Ashton, öcsém a frászt hoztad rám az éjjel az üzeneteddel! Mibe keveredtél? - csapott rögtön a közepébe.
- Neked is szia Rodrick! - foglaltam helyet vele szemben, egy zöld szövetfotelben. - Baj az nincsen, azt hiszem, nem tudom. Csak lenne pár kérdésem, meg kuszák a gondolataim. - dörzsöltem meg az arcom.
- Miért érzem, hogy kipróbáltad a Bredford streetet, ugye?
Válaszolni nem mertem, ezért csak biccentettem.
- Ashton kérlek mondjál valamit, mi történt, mert betegebbnél betegebb dolgok jutnak az eszembe, hogy mit művelhettél! - emelte fel a hangját, majd le is halkította, ugyanis megállt mellettünk a pincérlány.
- Az Úrnak hozhatok valamit? Illetve Önnek még valamit? - nézett ránk kedvesen.
- Igen, még egy rövid feketét, köszönöm. - bólintott Rodrick, majd érdeklődve rám nézett.
- Köszönöm, egy capuccino lesz. - mosolyogtam rá, majd mikor távozott az asztaltól ismét a kollegámhoz fordultam.
- Szóval....kérdéseim lennének. - kulcsoltam össze a kezeim.
- Éspedig?
Nem akartam Robertről beszélni, ezért inkább kitérő kérdéseket tettem fel, de rá kellett jönnöm időközben, hogy érdekelnek a válaszok.
- Ugye elmentem, kipróbáltam, de így utólag olyan furán érzem magam. Neked milyen volt először?
- Hmm, hát érdekes ez. Legelőször Sarahnál voltam, és igen kicsit furán éreztem magam az elején, de aztán gondoskodott arról, hogy inkább egy egyéjszakásnak érezzem, mint kurvázásnak. Azóta jártam már többnél, de ha egy kényeztető szexre vágyik a lelkem, vagy akár egy jó kis beszélgetésre, mindig Sarahoz járok vissza. - magyarázott, majd közben a pincérnő megérkezett még egy apró csésze kávéval Rodricknak, meg nekem egy műanyag pohárral.
- Ők milyen kendősök? Ha, szabad tudni. - tettem gyorsan hozzá.
- Sárga kendősök, kivéve Sarah, ő kék. Egyszerű és kedves lány. - mosolygott, én pedig úgy éreztem itt az idő elkezdeni utána járni annak, amiért itt vagyunk.
- A fehér bandanaról mit tudsz? Mit jelent?
- Fehér?! - kapta rám a tekintetét. - Olyat még nem is láttam soha. Miért kérdezed?
Haboztam, nem számitottam rá, hogy visszakérdez.
- Uhm, hát....uhm én...csak láttam egy srácot vele..és..
- Egy srácot? - vágott közbe. - A Bradfordon nincsenek srácok. Miről beszélsz?
- De...de...én láttam. - dadogtam.
- Lehet Ash, hogy összekeverted egy járókelővel. Három éve járok hozzájuk hetente többször, és még sosem láttam se férfit, se fehér kendős egyedeket, hidd el.
Megsemmisülve ültem kezemben a poharammal, amin kínomban a logót kapargattam. Nem tudtam mit gondoljak, semmivel nem jutottam közelebb a Robert ügy megoldásához, és ezek után a maszturbálós sztorit se nagyon akartam elmesélni. Sem a fehér bandanáról nem tudtam meg semmit, sem a férfiprostikról az utcában. Tehetetlennek éreztem magam teljesen. Gondolataimból azonban Rodrick hangja szakított ki.
- Ash! Már percek óta bambulsz! - szólt rám.
- Figyelek, mondjad csak! - ráztam meg a fejem.
- Azt kérdeztem, hogy kit vittél el, és mi volt? - dőlt előre érdeklődően.
- Egy Dakota nevű lányt, egyszerű külső semmi extra. - kezdtem bele, majd picit lassabban folytattam, amikor a kényesebb témához értem. - Aztán felmentünk az általa kijelölt helyre, de én megfutamodtam, aztán megbeszéltük, és könyörtelenül nekiestem.
- Wooowww! Gratula tesó! Csak így tovább! - vigyorgott rám, majd pacsizott le velem. - Ezt már nevezem!
Hirtelen valami elkezdett csipogni a zsebében, majd előszedett egy műanyag csipogót, és szomorúan nézett rám.
- Sajnálom Ashton, de nekem mennem kell masszíroztatni. Örülök azért, hogy találkoztunk, és tudtunk beszélni. De bármi van, hívj nyugodtan. - állt fel, majd én is feltápászkodtam, hogy elbúcsúzhassak tőle.
- Fel a fejjel, aztán melóba találkozunk. - húzott magához, mikor kezet fogtunk.
- Köszönöm Rod. - néztem rá, ő pedig megveregette a vállam.
- Semmiség Irwin. Szép napot! - indult el kifele, én pedig visszahuppantam a fotelbe.
Nem tudom mennyi időt üldögélhettem még ott, a fejemből bambulva, de mikor ismét észbe kaptam elkezdtem szedelőcködni. Felvettem a bőrdzsekim, majd a capuccinom poharának a tetejét kidobtam, intettem a pultban álló lánynak, majd az ajtóhoz érve a lendületemmel a válammal löktem ki az ajtót. Igen, de ahogy nyílt kifelé, hirtelen megállt, majd visszacsapodott ezzel a kezembe tartott kávé a cipőmre, és az előttem álló hosszú orrú csizmákra borult. Döbbent szemekkel meredtem az előttem capuccinoba úszó lábbelire.
- Baszki...- nyögtem halkan, majd szép lassan elkezdtem a fekete szövetnadrágon, és piros ingen felvezetni a tekintetem a fehér bandanán át, amíg bele nem néztem az arcába. Ilyen közel még sosem álltam hozzá, ezért döbbenettel ért, hogy egy fél fejjel magasabb nálam, miközben én is egy óriás vagyok. Az orráig értem, és onnan meredtem tengerkék szemeibe, amit a szőke arcàba hulló göndör tincsek csak jobban kiemeltek.
- Hahó. - kúszott a szája egy félmosolyba, nekem pedig az a hülye szívem kihagyott egy ütemet, és úgy dobolt tovább.
- Basszus izé...bocsánat a cipődért..uhm. - próbáltam kinyögni egy mondatot, de nem ment.
- Semmi gáz. - mosolygott.
- Oké - hajtottam le kínomban a fejem.
- Robert vagyok. - kúszott a keze a látókörömbe, én pedig egy ideig vacilálltam, végül ránéztem, és kezem az övébe fektettem. Kezeink mikor összeértek, mintha egy apró áramütés lett volna.
- Fletcher. - suttogtam halkan, mert fel se fogtam, hogy ez valóban megtörténik.
- Örülök. - vigyorgott rám, miközben bámult rám. Én pedig nem tudtam megszólalni, mert nem tudtam betelni a hangjával, és fel se fogtam, hogy ez most valójában megtörténik.
- Te vagy az a fiú a klubból, és a Bredfordról igaz? - kérdezte hirtelen, én pedig nem tudtam hirtelen mit válaszoljak. Hebegtem, majd válaszra nyitottam volna a számat, amikor a telefonon elkezdett csörögni. De mivel a kabátom zsebébe volt, ezért nem volt könnyű kibányászni úgy, hogy közben a kávé maradéka a pohárral a kezemben van, és még mindig az ajtóban állok. Szarakodtam egy ideig, majd mikor végre előbányásztam és felnéztem, a szöszke hűlt helyét se találtam, csak a cipőjének kávés lenyomatát a járdán, pár lépés után eltűnve. Ott álltam megsemmisülve az utcán a merevedésemmel, majd a még mindig csörgő mobilra pillantottam, amin mikor megláttam Michael nevét, mosolyogva húztam el a hivás fogadása gombot.

Sziasztok!
Megérkeztem az új résszel, remélem tetszeni fog. ☺️
Ha igen, szavazzatok és kommenteljetek! ❣️
Köszönöm!
Happy days (:
D.