Egy PolHun fanfiction - A szomorú igazság

3. Itt a vége fuss el véle...

Feliks egy ideig habozott majd kimondta:

Feliks: Nem akartam hogy félj...

Erzsébet: Ó. És szerinted így jo-

Köhögni kezdett. Vért. Nagyon fájt mindene. De leginkább a szíve. Nem hitte el hogy ez történik vele. Hogy Feliks hazudik neki.

Feliks: Minden oké...?

Erzsébet: Minden oké lenne ha nem lennél!

Feliksnek ez nagyon rosszul esett. Legszivesebben sírva rohant volna ki de nem tette. Helyette csak kisétált az ajtón. Otthagyva a szenvedő országot.

Pár hónappal később egy hívást kapott a korháztól hogy Magyarország nem biztos hogy bírja még. Annak ellenére hogy megbántotta fejvesztve rohant, hogy még utoljára lássa kedvesét. Ahogy megérkezett berontott az ajtón es odarohant Magyarországhoz. És sírva mondta:

Feliks: Sajnálom! Sajnálom azt hogy hazudtam neked...cs-csak kérlek ne menj el!

Erzsébet megterhelten nézett rá és azt mondta:

Erzsébet: Én meg azért kérek bocsánatot amiért ilyen bunkó voltam veled...

Feliks megragadta Magyarország kezét és bíztatólag mondta neki:

Feliks: Erős vagy! Ki fogod bírní...

Ebben a pillanatban érkezett meg a többi ország.(Azt nem tudom hogy honnan tudták de mindegy.) Mikor látták a helyzet súlyosságát csak megáltak az ajtóban. Egyszerre csönd lett. A csöndben lehetett hallani a gépek zúgását, csipogását és kattogását. Magyarországon ott volt az eljegyzési gyűrű. Az csillogott a napfényben. Feliks azt nézte, közben azon gondolkozott hogy mi mindent csinálhattak volna még együtt. Ezen a szép napos napon. Amikor a madarak csicseregnek, a fákat fújja a szél, gyerekek vidám hangja hallatszódik ahogy a kórház játszóterén játszanak. Pont ekkor a kórteremben gúgolva kell hallgatnia kedvesének feltehetőleg utolsó szavait. A csendet a beteg törte meg:

Erzsébet: Feli...

Feliksből megint előtörtek a könnyek és elcsukló hangon kérdezte:

Feliks: I-igen?

Erzsébet: Látom...látom azt a fényt.. az alagút vegén..mennem kell...

Feliksben egyszerre törtek elő az érzések.

Feliks: NE!! MÉG NEM MEHETSZ! TÚL FIATAL VAGY!! NEE!!!

Erzsébet Feliksre nézett csillogó, smaragzöld szemeivel. Utoljára...

Erzsébet: Találkozunk majd...

Majd a gép gyorsabban kezdett csipogni...és egy egyenes vonal jelent meg. Feliks csak ott gúgolt a kórház hideg padlóján. Merev arccal nézett ahogy könnycseppek kezdek folyni az arcán majd felállt és kijelentette:

Feliks: Vége...mindennek vége...

A többi ország lehajtotta a fejét. Lengyelország megfordult hogy kimenjen amikor meghallotta hogy a gép csipogni kezdett. Visszafordult és látta a gépen megjelenni a vonalat, de már "hegyeket" is látott. Gyorsan visszatohant és izgatottan kérdezte:

Feliks: Liz...?

Erzsébet lassan kinyitotta a szemét és körbenézett. Majd meglátta Felikset és azt mondta:

Erzsébet: Ez csakis a menny lehet...

Magyarországon kormányváltás történt. Feliks örömében elsírta magát és erősen megszorítva Magyarország kezét így szólt:

Feliks: KÖSZÖNÖM!! KÖSZÖNÖM ISTENEM!!!

A többi ország tapsolt. Magyarország elmosolyodott. Majd azt mondta Lengyelországnak:

Erzsébet: Szeretlek...

Feliks: Én is téged...

Majd Lengyelország megcsókolta Magyarország arcát. Az orvosok berohantak és döbbenten látták hogy a páciens újraéledt.

Most 2026-ot írunk. Főhőseink esküvőjén ülünk. Augusztus 31.-e, 14:36 perc van.

Pap: Feliks Łukasewicz, elfogadod hites veleségedül Héderváry Erzsébetet?

Feliks: Tak! (igen)

Pap: Héderváry Erzsébet, elfogadod hites férjedül Feliks Łukasewiczet?

Erzsébet: Igen!

Pap: A pár megcsókolhatja egymást.

Feliks erre várt egész életében. Abban a három másodpeces csókban minden benne volt. Az a több mint ezer év szerelem, csalódás, izgalom, bánat, öröm és fáradság.

Ez után még sok évig éltek. Nagyon sok évig...amíg a világ világ volt...

Vége

-----

Phew... remélem nem lett túl csöpögős OwO

Ja és köszönöm hogy végigolvastátok ezt a "mesterművet".

Na jó éjt/jó napot emberek!