Jég Herceg (Jung Taekwoon ff.) [✔] {Javításra vár}

IV.

Hazafelé vezető utamon kissé feszült voltam. Főképp a mellettem lépdelő fiú miatt, bár amit leműveltek az iskola kapujában, olyan érzésem volt, hogy én nevet változtatok, és elköltözök. 

Pár perccel ezelőtt..

Épp sétáltam ki az iskola bejáratán, de a harmadikosokat rögtön felismertem a kapuban, ami miatt próbáltam hamar elslisszolni mellettük. Szép álom. Owl és SungOh megfogták a kezemet, és ott tartottak a kapuban. Úgy álltam kettejük között, mintha épp valami rosszba akarnának belevinni, és őszintén úgy is éreztem magam. Valami nagyon olyanba akarnak belevinni, amit én egyáltalán nem akarok. Miért bukkantak fel körülöttem? Rendben a harmadikosok és SungOh, ők négy éve folyton körülöttem voltak, hisz egy iskolába járunk, de soha nem mutattak bármi érdeklődést felém. Erre felbukkant Owl, aki miatt már kiabáltam is. Nagyszerű...

- Tehát, - Kanwoo hangjára felkaptam a fejem. Több diák is minket néztek, sőt olyanok is a kapuban álltak, akik valójában a buszhoz, vagy a metróhoz futottak minden nap. - kivel megy haza? - Egyedül! 

- Nekem otthon fontos dolgom van - Yoonki szavaira már a tenyerembe temettem az arcomat. - Anyám kissé kiakadt a rumli miatt, amit otthon okozok, tehát.. Takaríthatok. - Tehát én egyedül megyek! 

- Bocs, de nekem is dolgom van - DongGura kaptam a fejem, majd HongBinra, aki a tarkójára simította a kezét.

- Egyedül - ezzel hátat fordítottam, és elakartam menni, de egy alkar a nyakam köré kulcsolódott, és a tulajdonosához rántott. Láttam pár lány engem nézett felhúzott szemöldökkel, de volt kettő, akik kezüket a szájuk elé tették, és olyan tekintetet láttam a szemükben, amit soha nem akartam. 

- Majd én haza kísérem, úgyis én lakok hozzá legközelebb - mondta. Mi?! Owl közel lakik hozzám? Honnan tudja, hogy én hol élek? Ezek után valóban biztonságosan kiléphetek az utcára? Nem, én amint haza érek soha többet nem megyek sehova!

Jelen..

Minden szavamat komolyan gondoltam, de sajnos anya már nem díjazná, ami baj. 

- Figyelj, - félszemmel Owlra pillantottam. - a szüleidnek erről egy szót se szólj, rendben? - Nem válaszoltam, csak koncentráltam az útra, és hogy nehogy orra bukjak a semmiben. Még hogy ne mondjam nekik. Na persze! Majd úgy fogom magam beadni, vagyis próbálkozok, hogy zaklatnak. Hátha megesik rajtam a szívük, és új iskolába íratnak. Szép álom, főleg tőlem, aki alig beszél, aki egyébként soha nem beszél a bajairól. - Taekwoon, komolyan beszélek - felé fordítottam a fejem, de legyintve lefordultam az utcánkba, de ő elkapta a csuklómat és maga felé fordított. - Taekwoon. 

- Owl, nem beszélek - bólintott, és ezután újra útnak indult, de meg is torpant hátra kapva rám a fejét. 

- Úgy érted..? - bólintottam. - Taekwoon, legalább velük beszélnél, így csak bántod őket. - Nem reagáltam semmit, és kikerülve őt a házunk felé lépdeltem. - Édesanyád vajon hány éjszakát sírt át? - kérdésére megtorpantam, amint mellém ért felnéztem rá. - Ha az iskolában nem is beszélsz, és nem mutatsz érzelmet rendben van, sőt én örülök is neki. - Összezavar.. - De a szüleidnek egyáltalán nem esik jól. A szülők azok, akik bármit megtesznek a gyerekükért - elfordítottam róla a tekintetem, és zavartan süllyesztettem kezeim a nadrágzsebembe. - Nekem meghaltak a szüleim amikor 1- - Megakadt, mire rápillantottam. - Amikor 15 éves voltam - mintha gondolkoznia kellett volna, hogy mennyit mondjon. Nem emlékezne arra, hogy hogyan és mikor haltak meg a szülei? 

- De míg éltek én olyan ügyekbe keveredtem bele, ami miatt anya minden este sírt, és aggódott, hogy börtönbe csuknak - újra elindult, amit én is követtem. - De a haláluk napján összevesztem velük, és azóta is mar a lelkiismeret, mivel én semmi rosszba nem keveredtem.. - Félszemmel ránéztem. Furcsa őt lehajtott fejjel látni. - Én csak.. Én csak nem mondtam el nekik az igazat, hogy mit is csinálok - abban reménykedtem, hogy elárulja, de ezek után többet nem szólalt meg. Őszintén soha nem hittem, hogy pont ő fog nekem megnyílni, amikor én folyton, vagyis próbáltam, levegőnek nézni, ami egyáltalán nem sikerült. 

Házunkhoz érve, én be akartam menni a házba, de elkapta a könyökömet, ami már kezdett engem idegesíteni. Miért kell folyton rángatni? Nem beszélek, attól még van fülem, amivel hallok. Igaz makacs vagyok, és van amit egyáltalán nem akarok meghallani. 

- Taekwoon, reggel itt leszek - kirántottam a kezem, és besétáltam a házba, de még az ajtó becsukása előtt hallottam, ahogy káromkodik. Gyorsan levettem a cipőmet, és óvatosan kilestem a nappali ablakon. Owl a járdán állt a hajába túrva az ég felé fordult, és akkor volt, hogy valóban lelkiismeret-furdalást éreztem a viselkedésem miatt. De amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is, így már teljes természetességgel mentem bentebb a házba.

- Taekwoon - konyha ajtó felé kaptam a fejem. Anya és apa az asztalnál ültek, amikor még otthon se kellene lenniük. - Kérlek ülj le. - Táskámat a lépcső mellé tettem, és besétáltam a konyhába leülve eléjük. Felváltva néztem rájuk, de egyikük sem szólalt meg. 

- Nos, Taekwoon anyáddal már régóta gondolkozunk valamin - szinte éreztem, hogy az én hétfő reggelem katasztrófa lesz. - És arra a döntésre jutottunk, hogy te holnaptól egy pszichiáterhez fogsz járni. - Tudtam. Nem válaszoltam, egyszerűen felálltam az asztaltól, és a lépcső felé sétáltam. Táskámat a kezembe fogtam, majd fellépdeltem a szobámba. 

Owl azt mondta, hogy beszéljek előttük, mert megbántom őket. De én mit érezzek, amikor ők beíratnak engem egy pszichiáterhez, mert nem beszélek velük? Rendben én se vagyok hülye, aggódnak értem, de egy orvos mit segítene nekem? Kidobják a pénzt azért, hogy én ott üljek egy férfival, vagy nővel teljes némaságban. Ebben hol van a logika? Szerintem sehol.. De ha ők ezt akarják, rendben, én nem állítom meg őket. 

Harmadik személy

Este a Jung ház csendes volt, mindenki mély álomba merült. Taekwoon békésen aludt el, bármi rossz gondolat elkerülte őt, mégis a szemöldökeit ráncolta, forgolódni kezdett az ágyában. Látható volt a teste remegése, pedig be volt takarózva, izzadság cseppek keletkeztek a homlokán. Láthatóan is rossz álom gyötörte, ami kikívánkozott belőle.. 

- Ne! - kiabálva ült fel az ágyában, levegőjét szaporán vette, ahogyan még azt sem tudta, hogy hol van. Remegő kezekkel túrt nedves hajába, és próbálta normalizálni a levegővételét. Ugyan sikerült neki, de az álom után nem mert vissza aludni, ezért egész éjszaka fent volt. 

Szobája egyszerű volt, de ő annál jobban imádta, hiszen az ablaka pont az utcára nézett, ő pedig tökéletesen látta az égen lévő holdat. 

Taekwoon

Ablakom párkányán ültem, és a kerek holdat néztem. Nagyon ritkán voltak rémálmaim, talán még kis koromban volt, amikor minden éjszaka anyáék a kiáltozásaimra riadtak fel. Akkor még nagyon féltem mindentől, és mindenkitől, de talán a sok rémálom miatt lettem egyre csendesebb, egyre csak bezárkóztam. 

Nem értem, hogy miért álmodtam megint ugyan azt, mint kis koromban minden éjszaka. Soha se szerettem a halált, őszintén féltem is tőle. Mégis minduntalan megálmodtam egy nő halálát. Gyönyörű nő volt. Tiszta jégkristály ruhát viselt magán, haja mégis sötét, de ettől volt igazán szembe tűnő. De egyáltalán nem ismertem, én mégis mindig vele álmodtam. 

Elején egy szép hófedte mezőn sétált mezítelen lábakkal, de olyan volt, mintha ő maga is a hóval együtt lélegezne. A hold olyan gyönyörű volt, mint most, teljes és fénylő. De egy pislantás volt az egész, amikor a hófehér havat vér borította, a nő vére. A saját vérébe fuldokolt, egy tőrrel a szívében, de egy férfi állt fölötte. Arcát soha sem tudtam igazán kivenni, de azt igen, hogy hosszú szőke haja volt, korom fekete selyem inggel. 

És én mind ezt úgy álmodtam meg, mintha végig ott lettem volna, mintha valóban végig néztem volna a nő halálát. E miatt is lehet, hogy olyan mintha a férfi rám nézne, kihúzza a tőrt a nő mellkasából és felém lépdel. Én futok előle. Futok, és futok addig míg felbukok a nagy semmiben, majd a férfi fölöttem terem, és akár a nőnél az én mellkasom felé lendítette a tőrt, de mielőtt megölhetne én felébredek. 

Félek.. 

  🍁

Vajon ki lehet az a nő?