Jég Herceg (Jung Taekwoon ff.) [✔] {Javításra vár}

V.

Reggel olyan szintű fáradtság tőrt rám, sőt rajtam is maradt, hogy kész katasztrófa voltam. Kezdjük az öltözésemmel, pizsamának használt ruhámat levettem magamról, és langyos tus alá álltam, hátha segít rajtam, nem segített. Felvettem magamra a fekete pólómat, pulcsimat, majd a farmer nadrágomat, végül az alsómat akartam. Amilyen gyorsan csak tudtam megcseréltem a sorrendet, majd fogat mostam és megfésültem a hajamat. Ez már rossz..

Kiakartam sétálni a fürdőből, de én elfelejtettem, hogy bezártam az ajtót, amit én sem tudom miért tettem, és így még a fejemet is bevertem. Bár legalább valamelyest kiment az álmosság a szememből. Egészen addig, míg a lépcsőhöz nem értem. Többször is megtörtént már velem, hogy teljesen ok nélkül a semmiben megakad a lábam, és elesek, jobban mondva legurulok a lépcsőn. Szerencsémre pár horzsolással megúsztam őket, de egy napon nagyobb bajom is lehet. 

Ezért is féltem a lépcsőn lesétálni, ami miatt a korlátba kapaszkodtam. Anya a lépcső alján állt csípőre tett kézzel, és végig nézte, ahogy a fiából egy a korlátba kapaszkodó teknős lett. Nagyszerű reggeli kezdett..

A reggeli közben csend volt, senki se szólalt meg. Én próbáltam sietni, de féltem, hogy félre nyelek, így kínos csendben ettünk. 

- Taekwoon - anya hangjára megállt a kezem a levegőben. - Este hallottam, hogy megint kiáltottál. Rosszat álmodtál? - Rápillantottam, és a fejemet ráztam. - Értem - halk hangjára rosszul éreztem magam, de egyszerűen nem tudtam megszólalni, nem akartam. 

Bólintva megköszöntem a reggelit, és a táskámat a vállamra dobva a cipőmhöz sétáltam. Amint felvettem kinyitottam a bejárati ajtót, azzal a lendülettel be is csaptam magam előtt. 

- Taekwoon? - apa kisétált a konyhából. - Baj van? - Fejemet ráztam, és újra kinyitottam az ajtót, de a kapuban valóban ő állt, bár már mellkasa előtt összefont kezekkel, és dühös szemekkel. Mély levegőt véve kisétáltam és becsuktam magam mögött az ajtót, majd a kapuhoz sétáltam, de bármi szó nélkül kikerültem őt. Persze ezt nem bírta ki, és újra a könyökömre fogott.

- Mi bajod? - felé fordítottam a fejem, de kirántottam a kezem, és újra elindultam. Hallottam, hogy sóhajt, mégis zsebre dugott kezekkel belépdelt mellém, így csendben sétáltunk az iskola felé. 

Út közben, még ha sétáltam is le-le csukódtak a szemeim, ami miatt párszor majdnem orra buktam, de Owl a kezemnél fogva vissza tartott a balesettől. Nem szólt semmit, nem kérdezett semmit, teljesen úgy viselkedett mintha ez neki természetes lenne. Kezd nagyon furcsa érzetem lenni tőle, ami ijesztő. Mintha ismerne.. Habár tudja a nevem, és azt is ahol lakom. Rejtély, annyi rejtély amitől még a fejem is megfájdul.

Amikor megláttam az iskola kapuját őszintén megörültem, hisz a tanteremben van pad, tehát tudnék szünetekben aludni valamennyit, hacsak nem az órán is be alszok, ami nem lenne jó. A hallgatásom miatt, még a tanárok is kezdenek neheztelni rám, és nem egyszer volt, hogy kihívtak a táblához, és szinte kiabáltak velem. Ilyenkor általában elküldenek az igazgatóhoz, aki szintén furcsa velem, de amíg Owl nem bukkant fel, nem is foglalkoztam vele. 

Kapuhoz érve megláttam a harmadikosokat és SungOht, ami már nem is érdekelt. Csak bent akartam lenni a teremben, az én kis padocskámnál, és hadd aludjak már! Az is volt a tervem, hogy én nagyszerű halk léptekkel elmegyek mellettük, persze, hogy mindenki meggátol benne. Mégis miért nem jelentettem beteget?! 

Ravi rám nézett, és elvigyorodott, amire már a többiek is felénk néztek. Ettől még megpróbáltam, hogy hátha bemehetek, de Owl nem engedte. Megint a nyakamhoz kulcsolta az alkarját, és maga mellett tartott, ami idegesített. Próbáltam valahogy lefeszegetni magamról a kezét, de ha sikerült, akkor elkapta a csuklómat. Ingerült sóhajjal néztem rá, de ő fél felhúzott szemöldökkel fordította felém a fejét. 

- Miért nem vagy képes nyugton maradni? - Owl kérdésére, próbáltam újfent kirántani a kezem, de amikor egy kéz ért a vállamhoz ledermedtem. DongGu közelről nézett rám, amitől hátra hőköltem. 

- Mik ezek a karikák a szemed alatt? - elfordítottam róla a fejemet, de akkor maga felé fordította. - Egész éjszaka fent voltál? Mégis mit csináltál? - Kirántottam az állam az ujjai fogságából, és a szabad kezem a farmer nadrágom zsebébe süllyesztettem, lehajtva a fejemet.

- Rosszat álmodtál? - először fel se fogtam HongBin kérdését, de amint eljutott az agyamig felkaptam rá a fejemet. - Máskor is volt már? - Végig néztem rajtuk, majd a minket bámuló diákokon. - Nem lesz semmi baj, csak egy igen, vagy nemmel válaszolj - vissza néztem HongBinra, és bólintottam. - Máskor is volt rossz álmod? - Bólintottam. - Ugyan az? - lassan bólintottam. - Mióta? - Elgondolkodva néztem magam elé, majd előhúztam a szabad kezem, és ötöt mutattam. - 5 éves korod óta?! - kiabálására összerezzentem, ösztönösen léptem hátrébb tőle. 

- Taekwoon - SungOhra fordítottam a tekintetem. - Pontosan mit álmodsz? - Fejemet ingattam, amin láttam, hogy megrándul a szája. Lehet ijesztő, de az istenért se fogom elmondani nekik, így is sokat mondtam el. Újra kiakartam rántani a kezem Owl szorításából, még ha nem is sikerült elindult az épület felé engem is húzva maga mellett.

- Ha csak kinyögnéd azt, hogy álmos vagy, akkor nem kellene így harcolnunk - rám nézett, de én elfordítottam róla a fejemet. - Taekwoon, - Félszemmel ránéztem, de ő rám nem. - szeretném, ha jobban bíznál bennem. Nem kell mondatokat mondanod, felőlem még "Ok" vagy " Igen" "Nem" is rendben van. Csak kérlek, bízz bennem - reménykedve nézett rám, de a szemeiben olyan magány és szomorúság volt, ami miatt meginogtam.

- Ok.. - motyogtam halkan, de az ő ajkaira hatalmas mosoly került, amitől megdobbant a szívem.

Amikor végre bejutottam a terembe, én rögtön a padom felé sétáltam, de mivel Owl még mindig fogta a csuklómat, ő nagysága szándékosan lassan lépdelt. Már-már rángattam a kezét, hogy végre hadd üljek már le, de persze ő az egészet élvezte, hisz a száján ott volt a nagy vigyor.. Éreztem az osztálytársaim tekintetét, ahogy láttam hitetlenkedő, és döbbentő szemeket, de nem érdekelt. Már majdnem ott voltam, csak le kellett volna ülnöm, de Owl teljesen másképp gondolta. 

Csuklómnál fogva magához rántott, és túl közel voltam hozzá. Hitetlenkedve, és döbbenten néztem a szemeibe. 

- Mielőtt el aludnál, szeretném, ha elmentenéd a számomat - összeráncoltam a szemöldökeim. - Ha megint rosszat álmodnál, hívj fel. Nem kell beszélned, majd beszélek én míg vissza nem tudsz aludni. - Egyszerűen nem tudtam rá mit mondani. Dermedve néztem felváltva a kék szemeibe.

- Kya! - mindketten oda kaptuk a fejünket, és épp két lány osztálytársam egy harmadik száját fogták be. Kínosan elmosolyodtak, de én éreztem, hogy vörösödni kezd az arcom. Gyors kirántottam a kezem, ami kivételesen sikerült, és szinte Owl mellkasának dobtam a telefonomat. Miért kell így beszélnie? Miért kell ilyeneket mondania ennyi ember előtt? Meg fogja ölni a szívemet! 

Mélyeket lélegezve ültem le a székemre, és kezeimet az asztallapra fektettem, majd alkarjaimra a homlokomat. Lehunytam a szemeim, és vártam, hogy eltudjak aludni, végre a megnyugvó sötétség elkapjon, de az nem jött. A szívem olyan hevesen vert, a pulcsimban túl melegem lett, de még megmozdulni se mertem. Féltem, hogy valami választ várna tőlem, vagy reakciót. Habár az utóbbit azt hiszem megadtam neki. 

Ha így folytatja valóban meghalok szívinfarktusban..

 🍁 

Kicsit rövidebb lett, de remélem élveztétek.