Kisebbként először megfosztottak az orr manduláimtól. Erre nem is emlékszem.
Aztán rá pár évre jött a torokmanduláim,erre színtisztán emlékszem.
Bementünk reggel anyukámmal ,mert neki is akkor vették ki a kórházba.
Szépen kaptam egy ágyat és vártam,volt előttem egy velem egyidős lány. Ő nagyon félt és előttem is következett. Míg őt sírva rángatták fel szinte az ágyra ,én addig boldogan ugrottam fel rá. Minnél előbb túl akartam lenni rajta. A bácsi aki betolt nagyon aranyos volt ,megkérdezte,hogy hallgassunk-e zenét amíg odaérünk ,de én inkább a beszélgetés mellett voksoltam. Szóval betoltak a műtőbe ,ahol áttettek a műtőasztalra.
Itt megkaptam az altatógázt és vele együtt azt a tej szerű folyadékot az artériámba.(ez rohadtul csípett és fájt) Aztán se kép ,se hang.
Majd egy nem túl kedves keltésben volt részem az egyik sajnálatos módon rokonom által.
Estig nem ehetünk én pedig alig vártam ,hogy megkapjam a fagyit.(ezt ígérték) De nekem akkor nyögték be,hogy max egy darab pudingot ehetek. Egy világ omlott össze bennem,de kénytelen voltam azzal beérni.
Nagyon fájt a csonk már akkoris.
Aztán haza jöhettünk,egyre jobban fájt ,és hiába vettem rá bármit.
Ebben az időszakban nagyon lefogytam ,nem ettem semmit kb,inni ittam nagy nehezen.
Nagyon minimális ételt erőszakoltak le a torkomon.
Lehettem olyan 45 kg körül ekkor tájt,végül ugye egyre jobb lett kis idő elteltével és sajnos vissza jött az a +7 kg.
Azóta ingázok 50-51-52 kg között.
Nos nem tudom ez kit érdekelt,de gondoltam megosztom veletek .😊
2018.11.06.
YOU ARE READING
Me \ Tria
RandomÜdvözöllek a mindennapjaimban. Itt megismerheted egy "furcsa" ember életét. Szeretem megosztani a gondolkodásom és a véleményeimet. Imádom olvasni az emberek egy témáról való álláspontjait. Sokat segít, ha kibeszélhetem magamból a gondjaim/hülyesége...
