Akarat [Jungkook ff.] - Befejezett

3. rész

Jungkook pov's

Nem tudtam figyelni. A gondolataimat maradéktalanul a lány töltötte ki, aki jelenleg a házamban várja az érkezésemet. Szerencse, hogy Taehyung mindig szemfüles, így most is remekelt a tárgyaláson helyettem.

Mire feleszméltem, már csak annyit lehetett látni, hogy mindenki elpakolja a dokumentumokat, és kiszivárog az irodából, ezzel magunkra hagyva minket. Mivel sok ellenvetést nem tanúsítottam, gondolom azt szűrték le, hogy támogatok mindent, amit barátom hozott fel, legyen az bármi. Pedig aztán most kellett volna igazán itt lennem, hiszen ez a megbeszélés volt a nyitó ügye a szervezetünknek, hogy végre 100 %-an visszalépjünk az aktivitásokba. Innentől kezdve ismételten hozzájuthatunk mindenki adatához, de ebben az is közre játszik, hogy a fordítottját is el kellett fogadnunk. De nem aggódok, az évek eléggé megedzettek minket, hogy ne kelljen félnünk senkitől.

- Milyen jó, hogy az összes pénzünket a fővárosi állatkertnek adtuk. - vigyorogta, miközben odanyújtotta a kabátomat, amit a mögötte levő fogasról akasztott le.

- Na i.... MIVAN?! - fordultam felé idegesen, ő azonban továbbra is azzal az idegbeejtő mosolyával firtatott.  Már kicsiként is mindig mondtam neki, hogy ha ideges vagyok, mellőzze ezt az arcát, mert behúzok neki, de úgy tűnik nem hatotta meg a fenyegetésem.

- Azt hittem hallottad. A gondozók miatt egyre több állat hal meg, így oda írattam a cég pénzét, hogy oldják meg a problémát. Tudod, mennyire szeretem az állatokat.

- Mond, hogy csak hülyülsz, különben itt helyben lelőlek. - már épp nyúltam volna a pisztolyomért, ha nem jutott volna eszembe, hogy jelenleg nincs nálam semmilyen fegyver. Komolyan elindultam védtelenül? Mi az isten van velem?!

Taehyung kihasználva azt a pár centit, amivel magasabb, elém állt, hogy fel kelljen rá néznem. Mind a ketten tiszteljük a másikat, azonban vannak olyan pillanatok, mikor kihasználja mind a magasságát, mind a korát, hiszen két évvel idősebb nálam annak ellenére, hogy a főnöke vagyok.

- Nem ölnél meg. - jelentette be nyugodt hangnemmel, a nyilvánvalót. - Ahhoz túl rég óta ismerjük egymást. Azonban ha még egyszer ilyen előfordul, nem fogom csak poénból mondani. - ingatta meg fejét a nagy fenyegetőzés közben. Nem szóltam vissza, mivel igazat adtam neki. Nem viselkedhetek így, elvégre én vagyok a vállalat kulcs tényezője.  - Mi a fasz van? A csajon kattogsz?

- MinRyung-nak hívják. - tájékoztattam, mire csak egy ,,hova tegyem ezt az infót" tekintetet kaptam vissza válaszul. - Egyszerűen...padlót fogtam. - csaptam combomra, ugyanis akárhányszor pörgetem le az eseményeket a fejemben, nem tudok napirendre térni.

- Na igen, van egy ízlése... De ha visszajött, az azt jelenti, hogy megtetszettél neki.

- Azt nem hiszem. - ráztam meg fejem. - Ennyi idő alatt lehetetlen.

- Te képes voltál rá. - egy laza vállrántással válaszolt, majd elindult az ajtó felé, hogy ne az üres tárgyaló terem közepén beszélgessünk.

- Ez inkább csak.... Ragaszkodás volt. Reménykedtem benne, hogy kitart mellettem. - és meg is lepődtem, mikor minden kérdés és ellenkezés nélkül belement a kis játékomba, miszerint játssza el apám előtt a saját halálát, ezzel örömet okozva nekem, hiszen így abban a tudatban halhatott meg, hogy az egész rendszerét felborítottam.

- Akkor ehhez mérten viselkedj vele. - fordult meg, és bökte meg mellkasomat. -  Visszajött hozzád, az mindegy miért. Számomra, akik túlélik apádat ép ésszel, az már családtag, és mivel csak egy ilyen van jelenleg, ezért... - nem fejezte be a mondatot, mivel mert nem volt szükség rá. Megveregette a vállamat, és intett, hogy induljunk, mivel megint megálltunk a folyosó közepén. Így éjfélre se érünk haza!

Azt se tudom, mit akarok kérdezni tőle, illetve hogyan fogadjam a válaszát. Egyáltalán mit fog mondani? El kellene küldenem? Elvégre ez az élet nem neki való. Én is ugyan azt csinálom, mint apám, de csak azokkal, akik megérdemlik. Ez egy ilyen szakma, Ryung pedig nem illik ebbe bele. Azonban most mégis kellemes érzéssel tölt el, hogy biztonságban van, és vár rám.

Otthon, miután kiszálltam a kocsiból, és intettem a sofőrnek, hogy elviheti ezt az idiótát, megvártam, amíg kihajt a kapun, majd berohantam a házba. Először a konyhába mentem, ahol egyedül Jin várt rám, az asztalnál ülve. Valami telefonos játékot nyomkodott, mert zenét hallottam idejövet, de amint meglátott kikapcsolta, és eltette.

- Felküldtem az egyik szobába. - tájékoztatott, mire bólintottam egyet, és elindultam felfelé. Tudtam melyik szobában van még úgy is, hogy Jin nem mondta melyikbe szállásolta el, elvégre nyitva volt az ajtó. Bekopogtam, majd be is nyitottam, de nem zártam be, hiszen gondolom jó okkal hagyta nyitva.

A lány ott állt hátra tett kézzel az ablaknál, és kifelé tekintgetett, egyenesen fel az égre, ahol a hold már jól látható volt a magas fák fölött. Szemében visszatükröződött a fehér gömb, amit megbabonázva nézett. Mögötte az ágy ugyan úgy nézett ki, mint eddig. Szépen elrendezve, vendégekre várva, érintetlenül.

Papucsa az ágy mellett hevert, egymás mellett szépen lerakva, ő maga pedig mezítláb állt a padlón. Lábujjai be voltak hajlítva, de nem azért, mert fázott volna, inkább csak játszadozott velük, mivel hol kinyújtotta őket, hol pedig sarkára támaszkodva maga alá görbítette.

Testét egy lenge hálóing fedte, ami leért egészen a combja közepéig, vállain pedig lazán állt a vékonyka pánt, ami rajta tartotta a ruhát. Mivel csak ez az egy ruhadarab volt rajta, eléggé jól láthattam a sérüléseket, amik még mindig rajta díszelegtek, de mit is akarnék tőle ennyi idő alatt, elvégre csak ma ment el tőlünk. Bele se tudok gondolni, mennyire eseménydús volt ez a nap.

- Ryung. - szólítottam meg, mivel attól féltem, ha most hozzáérnék, annyira megijedne, hogy esetleg kárt tenne magában. Így is összerezzent az egész teste, de rögtön felismerte a hangomat, ezért mosolyogva felém fordult.  - Mégis mit keresel itt? - nevettem fel megingatva a fejem. Sok mindenre kíváncsi vagyok, de az első és legfontosabb, az az, hogy miért jött vissza.

Nem válaszolt. Végig szemembe nézett, amiben most olyan erős elszántságot láttam, hogy hátra kellett lépnem egyet zavaromban. Nem tudtam, mit akar, még akkor sem, mikor nagy léptekkel, hirtelen indult meg felém, hogy elém érve megkapaszkodjon vállaimban, és lábujjhegyre állva, ajkait enyémnek nyomja.
Nem értem, mit miért csinálsz.