seduce, if you can | csábíts, ha tudsz [richard camacho fanfiction]

2. \\ a babaarcú megmentő

(Elég fair nem, hogy Richard még távol jár, de Christopher máris felbukkan? 🙄 Kizárólag a véletlen műve...😌)

A térdem pár nap elteltével szépen helyrejött, így kevésbé feszélyezetten bújtam bele a combközépig érő, felső részén csipkés, alul bőrhatású ruhámba. Néhány csoporttárssal vacsorázni megyünk; ezzel tesszük fel a vizsgaidőszak i-jére a pontot. Nick a lelkemre kötötte, hogy mindenről számoljak be neki, még akkor is, ha dögunalom lesz az egész.

A randi óta még szorosabb lett a kapcsolatuk Isaac-l, minden szabad percüket egymással töltik. Nicholas nem győzött bocsánatot kérni azért, mert kihagyta a múlt pénteki filmmaratonunkat. Nem haragudtam rá, teljesen megértettem. Bowlingozni, később pedig piknikezni mentek egy hatalmas, virágokkal teli rétre. Ennél jobb estét nem is kívánhatna az ember, nemde?!

Miután kifésültem a hajam, kezelésbe vettem az arcom. A szempillaspirálon, egy kis tuson és egy meggypiros színű, matt rúzson kívül nem használtam mást. A taxi hangos dudája szakította félbe készülődésem. Egy utolsó pillantást vetve magamra a tükörben dobtam vállamra a táskám, majd sietve bezártam az ajtó s meg sem álltam rám várakozó járműig.

Kissé lealacsonyítóan mértem végig külsőmet, ahogy kiszálltam az étterem előtt. Puccos és méregdrága; egyáltalán nem az én pénztárcámhoz illő. Nagyot nyelve fizettem a taxisnak, aztán járásra késztettem elkocsonyásodott lábaim. A lefoglalt asztalnál csak egy ember ült, Ben. Amióta megismert, azóta belém volt habarodva. 

Egy ideig aranyosnak találtam, de mint ahogy azt Jancsi és Juliska meséjéből tudjuk, a boszorkány sem volt olyan kedves, ahogy a mese elején mutatta magát. Ben az utóbbi időben folyton nyomult, kiábrándulásig. Mélyen reménykedtem, hogy ma este nem kell találkozom vele.

- Lélegzetelállító vagy, Marina! - köszöntött felugorva a székéről; hosszasan arcon csókolt s kis híján belemarkolt a fenekembe. Mű mosolyomnak vicsorgás lett a vége. - Helló, Benny! Mi újság?

- Alig vártam ezt a vacsorát - gondosan kerülve pillantásom mért végig alaposan. Égnek emeltem tekintetem s karjaimat összefonva mellkasom előtt leültem a fiútól viszonylag messze eső szék egyikére. Csalódott sóhaj hagyta el száját, miközben visszaült a helyére. Esdeklő pillantását a többiek érkezéséig magamon éreztem, azonban ügyet se vetettem rá. Olive, a mellém lehuppanó csoporttárs felvont szemöldökkel nézett hol rám, hol a srácra. - Nem sok jót érzek a levegőben.

- Csodás a megérzésed - emeltem a poharam, mintha beszédet mondanék és belekortyoltam a pezsgőbe. - Örültem volna, ha ma már nem találkozom ezzel az idiótával.

- Valóságos örömtáncot lejtett, amikor megtudta, hogy te is jössz a vacsorára - szúrt fel a villájára egy kevés krumplit és egy darab húst, majd azonnal eltüntette. Megcsóváltam a fejem. - Nem tudom, mikor adja már fel... Nem akarok tőle semmit, érted?

Olive bólintott egyet. Ugyan nem igazán mondhattam legjobb barátnőmnek, mindenesetre vele tudtam jókat beszélgetni, tanulni. A vizsgák többségére is a lánnyal készültem fel; az elmúlt hetekben Olive többet találkozott velem délutánonként, mint a fiújával. Dave sokszor elkísérte, ám a barátnője a könyveket tüntette ki nagyobb figyelemmel, így a srác inkább otthon maradt az utóbbi pár napban.

A desszert elfogyasztása után is a vizsgákról beszélgettünk; alaposan kitárgyaltunk mindent. Felocsúdni nemigen tudunk az egyetemi nyomás alól, hiszen a jövő héten egy projekthét veszi kezdetét s minden diáknak ki kell vennie a részét a feladatokból. 

Fogalmam sincs, mennyi volt az idő, amikor lassan hazafelé készülődtünk. A számlarendezést követően egy emberként mentünk ki az étterem elé, ahol hétfőig búcsút vettünk egymástól. Ben bormámoros tekintettel, kissé bizonytalan léptekkel jött oda hozzám. 

- Gyere, Marina... Hazaviszlek - fogta meg a kezem, amitől kirázott a hideg. Megráztam a fejem s megpróbáltam elszakadni a fiútól. - Kösz, nem szükséges. Taxival megyek... Neked sem ártana. Sokat ittál.

- Az a pár pohár bor meg se ártott, ne viccelj már! - nevetett, miközben közelebb araszolt és körém fonta karjait. Alkoholos leheletétől forgott velem a világ. Minden erőmet beleadva próbáltam ellökni magamtól, de nem ment. Túl erősen fogott. Ajkai súrolták a fülem. - Nem is tudod, mióta vártam már erre...

- Engedj el! Hagyj végre békén! - kiabálásomra többen felkapták a fejüket, azonban csak egy valaki sietett a segítségemre. A meglepettségtől köpni-nyelni nem tudtam. Láthatta arckifejezésemen, hogy felismertem, de elsősorban Ben-re koncentrált. Akcentusa akaratlanul is mosolyt csalt az arcomra. - Hey, haver! Nem hallottad? 

- Ne avatkozz bele mások dolgába, popsztár! - csoporttársam arrébb akarta lökni, ám nem járt sikerrel. Christopher ellépett előle, így Ben a földre került. Az ecuadori rám sandított, majd a kocsija felé bökött. - Szállj be, hazaviszlek!

Szó nélkül tettem, ahogy mondta. Az anyósülésen ülve figyeltem, ahogy Ben neki akar esni az énekesnek, de Chris nem hagyja magát. A testőrök közbelépésének köszönhetően a megmentőmnek nem esett bántódása, csoporttársam egója és önbecsülése viszont alaposan földbe lett tiporva. 

Miután az ecuadori fiú beült a kormány mögé, rám mosolygott. Hálától túlcsordulva viszonoztam gesztusát, ekkor az alsó ajkába harapott. Az a híres védjegy.

- Köszönöm. Nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg - kezdtem bele, miközben a hajamba túrtam. Chris megcsóválta a fejét. - Ne butáskodj! Nekem éppen elég, hogy sikerült kiszabadulnod annak a baromnak a karmai közül...

Folytatta volna a mondanivalóját, de falba ütközött. Kuncogva bemutatkozásra nyújtottam a kezem.

- Marina vagyok - ezerwattos mosollyal az arcán, finoman megszorította ujjaimat. Néhány kört leírva hüvelyujjával a kézfejemen megszakította a testi kontaktust s beindította az autót. - Szóval, Marina... Merre fuvarozhatlak?

Amint elmondtam a címet, elindultunk. A rádió halkan szólt, így anélkül beszélgethettünk, hogy egy-egy előadó beleénekelt volna a szavunkba. 

Az igazság az, hogy nem voltam rajongó, csupán csak egy hallgató, aki kedveli a latin popot. Az első turné néhány amerikai állomásán is azért vettem részt, mert az unokahúgaim szülei nem értek rá és engem bíztak meg, hogy vigyázzak a lányokra. Erről azonban egy szót sem szóltam a mellettem ülőnek.

Egy óra autókázást követően Chris a kormányon dobolva az ütemet parkolt le a lakásom előtt. Vacilláltam, hogy behívjam-e, vagy sem. Őrlődve felsóhajtottam, majd kicsatoltam magam.

- Köszönök mindent, Christopher - hajoltam az arcához és egy puszit leheltem rá. Aprót biccentve megajándékozott egy édes, tőle megszokott mosollyal. - Örülök, hogy megismerhettelek. Jobb lett volna normálisabb körülmények között, de ha már így alakult...

- Hidd el, nekem sokkal nyomasztóbb és kínosabb - keserédes nevetés szökött ki a számon. Miután kiszálltam a kocsiból, behajoltam az ablakon. - Még egyszer köszönöm, és... Szép estét, Chris!

- Neked is, Mar! - kacsintott, aztán megvárta, míg a bejárathoz sétálok. Amikor beléptem az előtérbe s hátranéztem, már hűlt helyét láttam az autónak. 

Le kellett, hogy rogyjak néhány perc erejéig a kanapéra. Először fel sem fogtam, mi történt az elmúlt órákban. Ott volt Ben, aztán az ecuadori... Egy teljesen idegen, aki úgy foglalkozott és viselkedett velem, mintha már ezer éve ismertünk volna egymást. Rengeteg anekdotát hallottam róla, hogy milyen önzetlen és kedves mindenkivel... Szívmelengető volt átélni a hallottakat.