Démonlány (Javítás Alatt!)

FNH

Apáim vannak. Az egyikük Franz, aki vámpír. A másik Rojara, aki félig ember, félig angyal. Sokat köszönhetek nekik még, ha néha furcsák is. 2 éve, egy farkas falka üldözött. Utolértek és jól megtéptek. Már a halálomon voltam, amikor egy sötét alak elűzte a farkasokat. Elvitt egy hatalmas házba, ahol egy másik férfi meggyógyította a sebeim. Itt élek a 2 férfival, békésen, nyugodtan. Nemsokára betöltőm a 19. életévemet. Hiába vagyok felnőtt korú, isten ments, hogy én itt bárhova menjek.
-Lívia!-Kiált fel nekem Franz.
-Megyek! -Kiáltok vissza és már futok le. Átölelem Franzot aki nemrég ért haza.
-Apád? -Kérdezi miután elenged öleléséből.
-Azt hiszem valahol a konyhában.-Gondolkodok el.
-Valahogy éreztem, hogy a világ másik felén lesz.-Sóhajt, mintha ez lenne a világ fájdalma.
-De 2 pillanat alatt ott vagy.-Bokszolok játékosan apám vállába. Hiába nem az igazi apám, mindig mindkettőjükre úgy tekintettem. És meg kell mondanom, hogy 5 év van csak köztem és Franz között. Na meg a másik: Rojara. Össz-visz 6 hónap van közöttünk, de az apának hívom hiába nem szereti. Talán azért hívom apának mert tudom, hogy utolja. Franzal versenyre kelünk és futunk a konyha felé. Az emlékezet kiesésem miatt nem tudom, hogy "szörny" vagyok, de a dolgok felfedeztem az elmúlt 1 év amiben itt voltam. Pl: Képes vagyok lefutni a vámpír apám, lebegtetni dolgokat, (nem egy váza tört már össze). Értem az állatokat is. Erre akkor jöttem rá, mikor Merci elkezdett panaszkodni a kutyatápra. Koponyával Franz lovával és Tüzessel Rojara lovával is képes vagyok kommunikálni. Rojara a konyhában van és kirakózik. Kedvelt elfoglaltsága, de olvasni is imád.
-Apa! -Ugrok a nyakába mintha nem lettünk volna egy házban egész nap. Tudja, hogy csak poénkodok. Ad egy puszit és az ennyivel le is ráz magáról. Odamegy Franzhoz és neki a szájára ad egy csókot.
-Szia édesem.-Öleli utána át. Hú de nyálas. Megforgatom szemem.

-Mi van Lívi? -Kérdezi Franz felhúzott szemöldökkel.-Te is ilyen leszel, ha megtalálod szíved választottját.-Erre megint csak egy szemforgatás kap tőlem válaszol. Rojara elengedi Franzot és visszaül a helyére.-Mit szeretnétek csinálni? -Jön a jól megszokott kérdés. Felcsillannak szemeim és Rojarára nézek, hogy megnézzem megakadályozhat e a tervemben. Ő pedig csak érdeklődve figyel engem.
-Lovagolni.-Mondom ki a vágyamat boldogan és másik apámra nézek.
-Felőlem oké.-Egyez bele Rojara.
-Legyen.-Egyez bele nehezen Franz is.
-JESZ! -Örülök meg és örömömben megölelem az előttem álló Franzt.
-Koponya a miénk! -Stoppolja le Rojara Franz nevében is a lovat. Még megforgatni sincs időm a szememet, már száguldok egy szobám felé. Legtöbbször ilyenkor mindig kikérdezem őket a múltjukról, de most, egészen más tervem van velük.

* Rojara szemszög *

Alig, hogy beleegyezünk már itt sincs az energia bomba. Nem csoda. Egész nap bent volt a házba.
-Szerinted ma miről akar beszélni? -Kérdezem Franzot aki vállat ránt.
-Biztos valami egyetem.-Megvakarja a tarkóját és a figyelmét nekem szenteli. Ez a lány és egy tanulás 2 külön dolog.-Na jó ez a gondoltam komolyan.-Röhögi el magát az arcomat látva.
-Talán bepasizott.-Gondolkodok el, és most én kapok egy furcsálló tekintetet Franztól. Ekkor rájövök, hogy ez is lehetetlen.
-Az ágya lesz egy férje ha így fojtatta. Egész nap otthon van.-Elindul a hűtő felé, nekem pedig több se kell, hogy tudjam mit szeretne.
-Sütő.-Adok neki instrukciót a kaja hollétére. Egy biccentéssel megköszöni.-Jobban örülnél, ha egész nap nem beazonosíthatatlan eredetű fiúkkal bandázik?-Húzom fel jobb szemöldököm kíváncsian. Sóhajt egyet miközben kiemeli a tepsit a sütőből.
-Nem.-Válaszol roppant határozottan. Na igen. Mindketten a vállunkon viseljük a sorsát. Végül is, mi fogadtuk örökbe.

***

Megebédelünk és olyan délután 4 fele indulunk el Pokol fajzat vízesés felé, ahova nem szeretnék menni, de nincs szívem letörni a kedvét. Évekkel ez előtt itt akartam véget vetni az életemnek. Nem épp egy kellemes emlék, de már nem azért megyünk oda. A Lívi túlságosan is be van zsongva ahhoz, hogy valami hétköznapi dologról legyen szó. Ez a lelkesedés teljes mértékig átragad rám is. Odaérünk és leülünk a vízesés széléhez, aminek hála, tökéletesen belátjuk a gyönyörű erdőség területének nagy részét.
-Na mesélj.-Huppan le Franz mellém és óvatosan a vállamnál fogva magához ölel.
-Hát ...- Kezd bele kissé félénken. Fontosat szeretne mondani, de tippje sincs, hogy hogy kezdjen bele. Valamiért nagyon ismerős a szituáció. Hány ilyenbe keveredtem már bele?-Félek, hogy nem tartjátok jó ötletnek.-Vakarja meg zavarába a tarkóját.
-Ameddig nem mondod el, addig közel sem biztos.-Próbálom biztatni. Elkezdik az egyik tincsét piszkálni, majd végre erőt vesz magán.
-Csak szeretnék....-Egy pillanatra meg akad, majd nagy levegőt vesz.-Szeretnék csatlakozni a FNH-hoz*.-Darálja le a végét. Egy pillanatra a szavam is elakad, de nem vagyok mérges.
-Harcos szeretnél lenni? -Kérdezi helyettem is Fanz, aki egy kicsit előbb kapcsolt mint én. Mindig is tudtam, hogy a Barbik nem neki valók, de, hogy a hadseregbe akarjon belépni, az egy kicsit meglepett. Kicsit? Az államat kell majd megkeresnem.
-Igen.-Válaszol csillogó szemekkel. Franz arcát nem látom, de biztos, hogy mosolyog és eszméletlen büszke is.