Infinity (H.S.)|BEFEJEZETT|

60.

~Harry Styles~

Nem tudom hogy tehettem ezt vele. Azt hittem ha lazítok, akkor talán nem leszek olyan feszült mint amilyen voltam az elmúlt hetekben. Túl sokat ittam és egyszerűen csak nem tudtam leállni.

Én voltam az, aki segített neki elfelejteni azt amit Adam tett vele, és most hogy felépült, most én teszem tönkre.

Még csak tizennyolc éves, és annyi mindent átélt. Többet mint kellett volna, többet mint amennyit megérdemelt volna.

Mikor meghallottam üvöltését a hálóból, egyszerűen nem tudtam mit tegyek. Egy pillanatra meg kellett állnom, hogy meggondoljam, bemenjek-e hozzá, vagy csak miattam üvölt. De miután fájdalmasan ismét felkiáltott, nem volt kérdés hogy mit teszek.  Benyitva hozzá, rám emelte tekintetét aminek láttán ott helyben összetörtem.

Félt, láttam rajta, hogy félt amikor az ágy mellé sétáltam és bőrén lassan végighúzva ujjamat, elhúztam róla a takarót, hogy lássam mit tettem vele.

Attól a pillanattól kezdve amikor megláttam, mintha az egész egy rossz rémálom lett volna. Ahogy láttam a vért, a karmolásokat, a foltokat, egyszerűen nem tudtam mást tenni csak kétségbeesni.

Alig volt magánál, mikor a kijárat felé indultam vele. Nem tudtam visszavinni hozzám, képtelen lettem volna olyan messzire vinni őt, mint amennyire én lakok, ezért anyáékhoz vittem. Fáradt arccal nyitották ki az ajtót, de amikor meglátták kezemben Megant, szó nélkül engettek be, én meg amilyen gyorsan csak tudtam vittem fel a szobámba. A kocsiban felhívtam Megan orvosát, aki miután megtudta mi történt azon nyomban indult is felénk. El sem tudom képzelni mennyivel száguldhatott ide, de ezt sosem fogom tudni meghálálni neki.

El kellett mondanom neki hogy mi történt, bármennyire is éreztem rettentő fájdalmat, hogy ezt el kell mondanom neki és anyuéknak is, a lényeg most hogy Megan jól legyen.

Miután Amanda lefertőtlenítette őt, erős fájdalomcsillapítót és altatót adott neki.
Miután Megan állapota stabilizálódott, Amanda kihívott a folyosóra.

-Amanda, én tényleg nem akartam, nem tudom mi ütött belém.- kezdtem el magyarázkodni de félbeszakított.
-Harry...Megan, jól lesz, az ájulást csak egy kisebb sok váltotta ki. A vér miatt ne aggódj, ez természetes ebben az esetben, és már el is múlt. A testén hagyott zúzódásokra adok krémet, addig kell használnia amíg el nem múlnak. Harry- sóhajt fel- meg kell kérdeznem, hogy te, tudod, használtál-e.- utal arra hogy védekeztem-e.
-Nem.- vágtam rá- de nem végeztem...mármint, tudod..-jöttem zavarba.
-Értem, nyugi Harry, nem kell kimondanod.- mosolyog rám- Nekem viszont vissza kell mennem,  majd telefonon beszélünk és sok sikert.
-Nagyon köszönöm Amanda, nem tudom hogy háláljam meg.
-Csak ne engedd el- mosolyog rám majd elköszömve a szüleimtől hazaindult.

Én még utoljára benézek alvó szerelmemre majd lesétálok anyáékhoz, hogy nekik is elmondjam a történteket.

~Megan Scott~

Szörnyű fájdalomra ébredek fel, egyszerűen mindenem fáj, de mikor eszembe jutnak a történtek, a lelkem fájdalma átveszi a hatalmat.

Lassan kinyitva szemeimet döbbenten veszem tudomásul, hogy nem kórházban vagyok hanem egy szobában. Jobban körülnézve tudatosult bennem, hogy Harry szüleinél vagyok, és ez Harry szobája.

Kezemen megérzem szerelmem kezét amelyre testem egyből remegéssel reagál. Azonban mikor megpillantottam a földön ülni, fejéz az ágyra hajtva, miközben alszik, testem lenyugodott.

Az emlékek hatására könnyezni kezdtem, majd mikor le akartam törölni könnyeimet kezeimmel, mintha ezer tű szúródott volna bele húsomba egyszerre.
Fájdalmasan nyögtem fel, mire Harry kinyitotta a szemeit és feltérdelt az ágy szélénél.

-Ne mozogj- kérlel engem. Hangjában éreztem az aggodalmat, a bűntudatot és a félelmet.-Kérlek, csak maradj nyugton nem akarom hogy jobban fájjon.- mondja megtörten majd a szemeiből előcsorduló könnyek áztatni kezdték arcát.
-Harry- szólalok meg rekedtes hangomon.- kérlek ne sírj.
-S-sajnálom-remeg meg hangja mire könnyei nem hogy apadnának, csak mégjobban hullani kezdenek le arcáról pólójára.

Egy ideig csak egymást nézve ültünk, nem szólaltunk meg, csak a lélegzetvételeinket lehetett hallani.

Nem szólaltam meg mert nem tudtam mit mondhatnék, hogy megbocsájtok, vagy valami mást? Egyszerűen nem tudtam mit kellene tennem.

-Megértelek- szólal meg egy idő után- megértem ha soha többé nem akarsz látni, se hallani rólam. Ezt én se tudom magamnak megbocsájtani soha.
-Ne.- ülök feljebb az ágyon, ami egy kisebb, fájdalmas nyögést vált ki belőlem- Ne mondj ilyet.
-Megan én...
-Nem érdekel. Nem bírnám ki nélküled, most nem Harry.
-Megan- emeli rám tekintetét ezáltal megpillantom vörösre kisírt szemeit- Megerőszakoltalak.

Miután kiejtette ezt az egyetlen egy szót száján, se ő, se pedig én nem bírtuk tovább magunkban tartani. Könnyeim az én arcomat is ugyan úgy végigszántották, mint az övét. Utálom az érzést. Utálom hogy így látom magunkat.
-Harry...-veszek mély levegőt, hogy nehezen összeszedett szavaimat el tudjam mondani neki, de közbevágott.
-Nem Megan.- rázza meg fejét majd a földről felállva a szoba végéhez sétál és nekitámaszkodik a zárt ajtónak.
-Hagyd, hogy elmondjam mit gondolok.- erősködök, amennyire testem és lelkem bírja.
-Nem kell ezen gondolkodni Megan.- szólal meg, hangjából azonban semmit sem tudok kivenni az  érzelemmentességen kívül . -Nem tudom mi történt velem.
-Én sem.- hajtom le fejem és várok.

Várok hogy mondjon valamit, hogy tegyen valamit, hogy jöjjön ide és karjaival szorosan tartson magához. Hogy ringasson és suttogja hogy minden rendben lesz. Hogy ajkait enyémeimhez érintse, ezzel kizárva minden fájdalmat és csak a kettőnk közötti lángot éreztetve. De nem kaptam semmi ilyet. Nem volt láng, sem ölelés. Semmi más csak egyetlen egy fiú, aki előttem áll, szemei kisírva és ujjait tördelve próbálja összeszedni gondolatait. Mikor azonban megszólal, a lelkem, a világom és minden más, egy másodperc alatt tör össze bennem.
-Megan...szakítanunk kell.

🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸🌸
11k!!!!
Nagyon nagyon köszönöm a támogatásokat és vote-okat, nagyon sokat jelent!😘❤️❤️