Felkelők [Túlélők 2.]

#9 Kal

Eleinte minden rendben volt. Normális tempóban jöttünk le a szerpentinen, az igaz, hogy egész úton kínos csönd volt az autóban, de egy idő után megszoktam és csak az elsuhanó tájat néztem.

Mack megígértette Daviddel, hogy néhány nap múlva ő is utánunk jön még több katonával. Nem tudom, hogy mi fog kisülni ebből az egészből, de amíg én biztonságos távolból felügyelem a dolgokat én rendben vagyok ezzel a hősködéssel. Semmi kedvem megint kockára tenni az életem másokért. Ők sem tennék értem.

- Mindjárt ott vagyunk- szólalt meg Mack- Készülj fel, mert bejutni nem lesz könnyű.

- Miért is lenne az!- motyogtam- Veled semmi sem az!

Oldalra pillantott rám és féloldalasan elmosolyodott. Ránéztem én is és a szám sarka automatikusan felgörbült, de nem tartott sokáig, mert feltűnt előttünk a város határ, Mack pedig rátaposott a gázra.

- Mire készülsz?- kérdeztem ijedten és megtámaszkodtam a műszerfalon. A hátamat az ülésnek nyomtam, a másik kezemmel pedig az ajtó fölötti kapaszkodót ragadtam meg, mert valójában sejtettem, hogy mit csinál.

- Kapaszkodj!- utasított és még jobban felgyorsított.

Már a katonák is észrevettek a kapuban és a fegyverüket felénk tartva kiabáltak, hogy álljunk meg.

Amennyire csak tudtam lecsúsztam az ülésen, nehogy a ránk lőtt golyók eltaláljanak. A szemem sarkából láttam, hogy Mack is lejjebb csusszan egy kicsit, de neki vezetni is kellett, szóval nem tudott annyira, mint én. 

A katonák integettek, kiabáltak és már lőttek is ránk, de Mack észre se vette. Tovább gyorsított és az ellenőrző pont egyszer csak egy elsuhanó folt lett mellettünk, ahogy betörtünk a városba. A sorompó darabjai a szélvédőnek csapódtak én pedig önkéntelenül is felsikítottam. Az ujjaim elfehéredtek úgy kapaszkodtam, az arcomra ráfagyott az ijedtség, oldalra pillantva meglepődve láttam, hogy Mack kifejezése teljesen nyugodt maradt. A szája oldalát beszívva koncentrált, így vette az éles kanyarokat, hogy lerázza a nyomunkba eredő katonákat.

Az utcán a járókelők sikoltozva menekültek előlünk és az üldözőink elől, akik nem akartak leszakadni.

- Francba!- bosszankodott- Vedd át a volánt!

- Mi?- néztem rá pánikolva.

- Nem tudok vezetni és lőni is egyszerre- magyarázta miközben elővette hátulról a fegyverét.

- Mack én...- nem hagyta hogy befejezzem, megragadta a csuklómat és közelebb húzott, majd a kormányra tette a kezem.

- Mássz át!- utasított és már el is kezdett hátramászni.

Tágra nyílt szemekkel és remegő kézzel másztam be a volán mögé és próbáltam hozzászokni a helyzethez. Azt hittem könnyebb lesz egyenesben tartani a kocsit, de még az se ment. Ide-oda kapkodtam a kormányt, ami miatt Mack hátul folyton neki esett az ablaknak.

- Ki tanított téged vezetni?- kérdezte idegesen.

- Senki!- kiabáltam vissza, de az idegességtől megbicsaklott a hangom és inkább csak krákogás jött ki a számon.

Nem tudom, hogy értette e egyáltalán a választ, mert egyből kihajolt a kocsiból és lőni kezdte a mögöttünk lévő járműveket.

- Merre megyünk egyáltalán?- ordítottam túl a hangzavart, amit mi okoztunk.

- Csak kanyarogj a városban, le kell ráznunk őket!- érkezett a válasz.

- Ezt nem igazán gondoltad teljesen át nem igaz?