Eldarya Akadémia

7. fejezet - Volt egyszer egy karácsonyi bál

Amikor már azt hittem, minden tökéletes és nem ronthatja el az esténket semmi, a baj akkor ütött be. Minden a bál hetének hétfő esti Árnyjáték órán kezdődött. Finoman szólva is rohadt hideg volt, szakadt a hó és minden jéggé volt fagyva odakinn. Shadow professzor ennek ellenére sem tekintett el attól, hogy odakinn tartson gyakorlati órát, még az évben utoljára. Az erdőben kellett egy bizonyos tárgyat megkeresnünk időre. Épp egy hóval belepett farönköt próbáltam átlépni, mikor egy jégtől csúszós kőre sikerült rálépnem a túloldalon, így hangos sikkantással vágódtam hanyatt a hóban. Ez lett volna a kisebbik baj, de arra nem számítottam, hogy a vastag hóréteg alatt az erdőt kettészelő keskeny patak húzódik meg, így én a hártyavékony jeget átszakítva a vádliig érő vízbe feküdtem.

Vacogva tápászkodtam fel, átázott ruháimban indulva vissza a kiindulási pontra. Tojtam én rá, ha most kapok egy egyest az órai munkám sikertelenségéért, viszont retkesül fázni kezdtem a hóviharban, ráadásul éreztem, hogy a ruhák kezdtek konkrétan a bőrömre fagyni. Majdnem negyed órát bolyongtam, mire kiértem a tisztásra.

- Lyra kisasszony! Milyen gyorsan visszaért! - üdvözölt fellelkesülve Shadow professzor, de a lelkesedése hamar letört, amikor meglátta a rólam függő jégcsaposra fagyott ruhákat. - Mi történt?

- Sa-sa-sajnálom, p-p-professzor, de-de ne-nem ta-tal-találta-tam meg... - vacogtam fogkocogtatva a tanár felé.

- Maga csurom víz! - állapította meg a tanárom a nyilvánvalót. Ha nem húztam volna az arcomba a sálamat, talán még a gúnyosra fagyott vicsoromat is láthatta volna, de így csak egy elhaló nyöszörgésre futotta tőlem.

- Be-be-beleestem a p-pa-patakba.

- Jöjjön. Felviszem a szobájához, át kell öltöznie száraz ruhákba minél előbb. - sóhajtott fel a tanár, miközben elpillantott a fülem mellett az erdő felé. - Nevra! Míg én visszakísérem a hölgyet a kollégiumba, maga felel a többiekért. Ha mindenki visszaért, vége az órának!

- Igenis! - felelt az éppen visszatérő vámpír meglepetten, egy szót sem értve az egész helyzetből.

Közben a professzor már engem méricskélt, magában minden bizonnyal nyugtázva, hogy a jelenlegi tempómmal nem fogok tudni gyorsan felérni magamtól a szobámig, így az orrom elé lépett és még azelőtt a karjaiba kapott, hogy egyáltalán felfoghattam volna.

- Ha nem bánja, így gyorsabb. - nézett a szemembe azokkal az átható acélkék szemekkel, majd a saját bőrömön is megtapasztalhattam, milyen gyors is valójában az Árnyék tanszék vezetője. Kába állapotomban még kettőt sem pisloghattam és máris a kollégiumi szárnyban voltunk, a férfi pedig már csak a szobám előtt eresztett le a lábaimra legközelebb.

- Köszönöm... - motyogtam az orrom alá, miközben elfagyott ujjaimmal turkáltam a nadrágzsebemben lapuló szobakulcsom felé. Halkan nyűglődtem, hiszen az ujjaim nem akartak az én akaratomnak engedelmeskedni, hogy mihamarabb a jó meleg szobába térhessek...

- Segítek... - sóhajtott mellettem a professzor, miközben felém nyúlt.

Meglepetésemben még levegőt venni is elfelejtettem, miközben a férfi már ki is kapta a kulcsot a zsebemből és nyitotta a szobám ajtaját. Olyan sebesen dolgozott, hogy észre sem vettem, mikor ért hozzám.

- Az átöltözésben már nem segítek. - jegyezte meg hunyorogva, mikor az ajtó kitárult előttem, majd a professzor a kezembe nyomta a kulcsot és fordultában még visszaszólt hozzám. - A próbán találkozunk.

Csak dünnyögtem valami köszönet-féleséget, míg ő már el is tűnt a lépcsőfordulóban, én pedig behajtottam magam mögött az ajtót és elfagyott ujjakkal bontogattam le magamról az átázott, hideg ruháimat, útban a fürdőszoba felé.