𝟏. 𝐒𝐧𝐚𝐩𝐜𝐡𝐚𝐭

19.1K 613 134
                                    

Épp a rántottát sütöttem amikor hirtelen őrült hangerővel csipogni kezdett a telefonom, ami a mögöttem lévő pulton helyezkedett el. Nem zártam el a főzőlapot, hanem gyorsan oda léptem s felkaptam a fehér tokba bújtatott telefonom majd visszalépve felvettem s gyorsan nem megnézve ki hív a vállamra helyeztem s odaemeltem a fülemhez, hogy végre beleszóljak.

– Igen? – szóltam bele, s megkavartam a tojásból készült ételt, hogy ne álljon össze.

– Szia, bébi! Mi újság? – hallottam meg apám reszelős hangját a vonal másik végén.

– Szia apa, eh, semmi. Rántottát sütök. – válaszoltam. – Veletek?

Apa és anya ugyanis elutaztak egy üzleti útra Kanadába és két hónapig ott tevékenykednek majd. Két héttel ezelőtt indultak, de máris hiányoznak. Mivel tizennyolc elmúltam nem volt szükségem bébiszittere. Nem vagyok az a buliba járkálós lány, inkább otthon egy érdekes könyvvel ülök bent a szobámba egy fahéjas teát szürcsölve. Örülök, hogy ennyire meg bíznak bennem a szüleim, viszont a ház hatalmas és néha még én sem tudom mit csináljak benne, ezért áthívom a legjobb barátnőmet Camilát. A házban inkább a fehér, márványos szín, illetve minta dominál, ami tökéletes összkomfortot alkot.

– Éppen szünetünk van ezért is hívtalak fel, csak anyád éppen elment kávét venni azért nem tud itt lenni. – mondta, s hallottam a háttérben lévő zajokat, a szöszmötöléseket és a pár beszédeket.

– Az szuper! Még mindig két hónapig maradtok? Nem akartok hamarabb hazajön...– nem is tudtam befejezni mert apa közbe vágott.

– Nem, Ariana, de ezt már ezerszer elmondtam, én is és anyád is. Tizennyolc éves fejjel már felfoghatnád! – hallottam meg mély hangját, ami idegességet hallatott, amivel egyből elrontotta a hangulatom.

– Jól van. Csak egy kérdés volt, most mennem kell mert nagyon meg éheztem. Vigyázzatok magatokra. – mondtam lelombozódva s meg nem várva apám válaszát elemeltem fülemtől a telefont s gyorsan leraktam vissza a helyére majd visszafordulva elzártam a főzőlapot mert úgy láttam, hogy készen van. Ezután a fakanalat beraktam a mosogatóba s felpipiskedtem, hogy elérjem a tányérokat, ami nagy nehezen, de sikerült. Miután ezzel megvoltam, ki vettem az evőeszközös szekrényből egy villát s ráhelyeztem a tányérra. Már épp tettem volna át a rántottát a tányéromra amikor kétszer egymás után megrezzent a telefonom. Úgy gondoltam, hogy nem lehet olyan fontos és különben is éhes voltam, így nem volt időm megnézni, hogy ki és mit írt.

Miután végre eljutottam a kanapéhoz a tányér rántottámmal és egy pohár narancslével, végre leültem s bekapcsoltam a TV-t reménykedve, hogy lesz benne valami értelmes műsor, de, mint minden reggel valami unalmas TV sorozatot játszottak. Idegesen fújtattam, de nem kapcsoltam el, hanem hagytam háttérzajnak, amikor ismét meghallottam, ahogy rezgett a telefonom, megelégeltem, leraktam a tányért az üveg asztalra, ami a TV és a kanapé közt helyezkedett el pár-pár centire egymástól, majd felálltam, hogy oda tudjak menni a telefonomért.

Mire végre kezembe került nem néztem még meg az üzenetet, hanem visszaültem a kanapéra ezután olvastam el. Az első üzenete Camilától volt, hogy majd fél hat fele át jön. A másodikon viszont meglepődtem. Két Snapchat üzenet egy shawnmendes1 nevű felhasználótól. Arcommal feloldottam a készüléket majd a Snapchat üzenetet néztem meg először.

shawnmendes1
Akkor ma jössz Bella?
Bocsi, hogy itt írok, de az iMessage-m beszart.

moonlightbae
szerintem rossz snapchat:/

shawnmendes1
Jaj, ne szórakozz már.
Most le akarsz rázni, vagy
ennyire nem élvezted a tegnap estét?

moonlightbae
figyelj shawn, ugye shawn? nem ismerlek
szerintem rossz snapchatet kaptál
és azt, hogy kivel mit csináltál tegnap
este légyszi ne nekem teregesd ki.

SNAPCHAT ✓Where stories live. Discover now