utálom a nevemet klub

harmadik fejezet

JOJEN
tíz évvel korábban

A hatalmas terráriumok tele voltak halakkal és kisebb termetű cápákkal, de engem mégis a legjobban apám érdekelt. Ott állt, csöndben. Nem foglalkozott velem, vagy anyámmal aki vidáman integetett az előtte elhaladó pörölycápának. Anya boldog volt (vagy csak eljátszotta), én viszont nem tudtam hová tenni apám bizarr viselkedését.

Miután kiléptünk az állatkertből, apa felém fordult és megpaskolta a fejemet. Aztán anyám felé fordult, fájdalmas mosollyal, és szó nélkül távozott - megparancsolta, hogy maradjunk ott. Húsz perc múlva anyám elkezdett idegeskedni - hiába hívta apát, a hívott szám nem volt kapcsolható. Két óra múlva értesítették anyát, megtalálták apa holttestét. Az autójával nekiment egy fának, az anyósülésen egy kézzel írt levél hevert, mint kiderült, nekünk hagyta. Búcsúlevél.

napjainkban

Anya új férje egy gazdag seggfej. És nem az a filmes jófej seggfej, akinek végig drukkolnak a nézők, mert jó beszólásai vannak, vagy ne adj isten, "jól néz ki", egyszerűen csak egy öntelt, bunkó paraszt. Már nyolc éve el kell viselnem, szóval nem kifejezetten új, dehát az idegesítő dolgok mindig vadiújnak hatnak számomra, mivel képtelen vagyok megszokni őket.

Amikor közöltem vele, hogy három napig elzáráson leszek délutánonként, ő is, meg anya is rémesen felháborodott - na, nem azért, mert csalódtak bennem, vagy valami, egyszerűen nem örültek annak, hogy a hatalmuk nem végtelen. Azt hitték, csak azért, mert benyaliztak az igazgatónál, én bármit megtehetek.

Ez olyan sablonos. A gazdag szülők gyerekét hosszú pórázon tartják az iskolában, és ezért mindenki utálja. Klisé!

Brad, anyám férje, akit nem nevezek apának, mert az úgy hangozna, mintha Lenint hívnám a példaképemnek, erős ütést mért az arcomra. Na, erről beszéltem.

— Honnan szerezted? Dílered van, vagy mi?

— Bagódíler? Hülye vagy, vagy mi? — tártam szét a karjaimat értetlenül.

— Te most lehülyéztél?

— Csak megkérdeztem, hogy hülye vagy e — védekeztem. Ezt a mondatot még egy filmben hallottam.

Újabb ütés.

Anyám csak bámult, mint egy birka, bamba birka. Egyszer mondta, hogy az iskolájában bamba birkának csúfolták. Mostmár értem miért.

— Azt akarod, hogy felnőtt korodra — jaj ne, kezdi — sörhasú, alkoholista senki legyen belőled, aki bámulja a televíziót, nem tudja fizetni a lakbért, szóval egy két lábon járó lúzer? — hajolt a képembe Brad. Éreztem a vodka szagát.

— Igen — bólintottam és elindultam a szobám felé, otthagyva a csodálatos szüleimet.

hellóka.
sorry, ez ilyen fosch, rövid fejezet lett, de így is terveztem. 
a következő fejezet caracalla szemszög lesz, can't wait, az ő szálát kifejezetten érdekesre tervezem.