Live Porn (Befejezett)

1. fejezet

Sziasztok!

Szóval, múlthéten ígértem ezt itt, és most itt is van. A történet egészen különleges módon született/születik, mert én megálmodtam - mármint a szó szoros értelmében egy álom volt, irigykedjetek légyszi! - aztán egy kis külső behatásra megpróbáltam megírni. Ez nem ment túl könnyedén, így az egyik - és a történet szempontjából igencsak masszív - külső behatásom úgy döntött, hogy megkönyörül rajtam, és rengeteget segített/segít. Olyan ez, mintha én írnám ő meg agyban lenne jelen, mert esküszöm az ötletek legnagyobb százaléka tőle származik, az enyém csak maga a történet és a karakterek volt, nagyon sok kis részletért ő felel, és én borzasztó hálás vagyok neki ezért. :) Szóval, abban állapodtunk meg, hogy ez 40%-ban az övé, és 60%-ban az enyém. Szóval ha tetszik, neki is köszönjétek meg, a neve HDawnStories, és ne habozzatok bekukkantani hozzá is. Még annyit, hogy ez egy viszonylag könnyed hangvételű kis szórakoztató iromány, mert úgy gondoltam a Gyilkos Hit mellé kelleni fog. Ezért is hozom felesben. :)

Puszi&Pacsi

Harry

Carol löködi a combomat a pad alatt, hogy figyeljek már rá, miközben olyan erősen próbálom ignorálni, ahogy csak tőlem telik. Nem mintha valaha az életben hagyta volna, hogy ezt tegyem. Őt nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni. De hamarosan itt a félévi vizsga, és nagyon nem akarom magaménak tudni az osztály legrosszabb értékelését. Azt tervezem, hogy ez a félév még az előzőnél is jobban záruljon, de ha Carol miatt elveszik az én dolgozatomat is, az nem segít túl sokat a jegyek lezárása előtti hajrában. A fizika nem az erősségem, de egy ingatag négyes vagyok belőle. Ha ez ötös lesz mondjuk, és istenemre, amennyit tanultam rá, annak kell lennie, akkor biztosan nem zárnak le hármasra, és így máris javítottam a tavalyi évemhez képest.

- Ne legyél már szemét! - susogja mellettem, és látom, hogy Mrs. Anderson lassan felnéz a könyvéből. Nyilvánvalóan ő is hallotta, mire én gyorsan visszakapom a tekintetem a lapomra, és némán könyörgök, hogy ne jöjjön ide. Hallom a székét, ahogy végigkarcolja a régi, ócska fapadlót, és a cipője kopogásán át érzékelhető, lassú lépteit a padsorok között. Miután elhalad mellettünk is, visszaindul, így már nekünk háttal van. Carol pedig ennek köszönhetően újra felém hajol, és a fülembe suttog, miközben vörös fürtjei a vállamra omlanak. - Segíts már!

Legszívesebben odasúgnám, hogy hagyjon már békén, mert rohadtul nem akarok lebukni, de nem akarok megszólalni. A mély hangom miattmindig egyből meghallja az összes tanár. Csak lassan egy kicsit közelebb csúsztatom a dolgozatom, és elkezdek a bal kezemmel ikszelgetni a tesztjellegű kérdéseknél, hogy addig is lemásolhassa a többit. Olyan gyorsan firkálja tele a saját papírját, hogy szinte eltűnik a keze a sebes mozdulatoktól, és egy kedves mosollyal bólint, miután végzett. Szerencsére tudja, hogy ezt okosan kell játszani, mert ha valakiről másoljuk a megoldásokat, akkor nem az ötösre hajtunk. Az első dolgozatunk óta profin csinálja.

Miután végzünk, kimehetünk a teremből, hogy ne hangoskodjunk, amíg van, aki írja. Carol az egyik legjobb barátom, de rohadtul tud idegesíteni, hogy tökéletesen ismeri a vaj szívem, és tudja, hogy mindig segítek. Engem viszont pokolian bosszant, hogy az én tudásommal megy át minden vizsgán, és ezzel együtt aggódom is érte, mert a gimi végén, a záróvizsgáknál nem lehetek ott, hogy lesúgjam az egész feladatsort. De azt, hogy vörös hajú barátnőmet tanulásra bírjam, már réges régen feladtam. A karomat a vállára fektetem, ő pedig a derekamnál fogva húz közelebb magához, ahogy végigsétálunk a még csendes folyosókon, és a kedvenc törzshelyünkre ülünk, nem messze a büfétől, de szigorúan csak azután, hogy magunkévá tettünk néhány málnás-csokis muffint.