Szívdobbanás

CHAPTER ONE

-Akkor ma csapódok mellétek, oké? - csapta le az ebédjét Zsolti a lány mellé.

Hanna egy vállvonással jelezte, hogy tőle nyugodtan, míg osztálytársa, Dávid egy kisebb szájrángatással egyezett bele.

-Ha szeretnél, gyere. De, ha nem jössz időben akkor nem ülsz oda, értetted? - ismertette Dávid a jövőbeli terveit.

Nem örült neki, hogy el fogják vonni Hanna figyelmét. Az az ő dolga, nem másé. Ha már nem a fizikára figyel, akkor legalább élvezze az órát. És ő szíves örömest segít neki ebben.

A lány cinkosan rámosolygott majd egy sült krumplit lopott a fiú tányérjáról.

-Tudod, hogy a tied finomabb. - nyújtott nyelvet rá majd a barátai felé fordult és beszélgetni kezdett velük.

Dávid félfüllel odafigyelt arra, amit a lány mondott, de ügyelt rá, hogy ne vegye észre senki sem, hogy a figyelme nyolcvan százalékát nem a haverjai ökörködése köti le, hanem a nemsokkal mellette ülő Hanna. Nem ismerte őt túl régóta, és az az egy év sem éppen azzal telt, hogy igazán megismerje, inkább csak csendben figyelte Hanna életének alakulását. Már egészen jeleskedhetett volna benne, ha a barátaival versenyt tartanának. De akkor valószínűleg a féltékenység elhomályosítaná az ítélőképességét és semmi jó nem sülne ki belőle. -gondolta magában.

A fiú feltűnés nélkül sandított maga mellé és közben egy nyújtózkodó mozdulatot tett. Az már csak a véletlennek tudható be, hogy ugyanazzal a mozdulattal végigsimított a lány arcán, rózsaszín pírt eredményezve ezzel.

-Bocsi, nem figyeltem. - mosolygott Dávid és újra a barátjára kezdett figyelni.

-Semmi gond. - morogta Hanna és megpróbált visszatalálni a témához, amiről eddig szó volt. -Ja szóval, kissé nehéz eset. De akkor is...

A lány szavait a csengő szakította félbe és meglepve tapasztalta, hogy már csak az ő asztaluk nem üres az egész ebédlőben.

Gyorsan bedobáltak mindent a táskájukba és rohanni kezdtek remélve, hogy a tanár előtt érnek be az előadóba. Dávid és Zsolti, ugyanezt tették, csak jóval nyugisabb tempóban.

Mire a fiúk odaértek a lányok már mindannyian elfoglalták a helyüket és várták a tanárt, aki szerencsére ezt a napot választotta a késésre.

Zsolti először lépett fel az előadó tetejére vezető lépcsőre így ő ért oda hamarabb Hannához. Egy laza mozdulattal mellé dobta a táskát és nekiállt pakolni egyenesen Hanna kezébe.

-Fogd meg légyszi! - nyomta a kezébe a cuccokat. Elsőnek a tolltartót, másodjára a könyvet es legutoljára egy füst alatt a számológépet és a füzetet.

Dávid, aki egy sorral lejjebb beszélgetett egy osztálytársukkal meglátva Zsolti gesztusait három lépéssel átszelve a távolságot közöttük kikapta a másik fiú felszerelését Hanna kezéből és két hellyel arrébb tette le. Mintha mi sem történt volna befurakodott kettejük közé és nyugisan kikapta a saját tanszereit a táskájából.

-Mizu van? - érdeklődött, mintha mi sem történt volna.

-Ott a hátsó osztag gyorsan fejezze be a dumát! -szólalt meg vele egy időben a tanár, és egy-egy csúnya pillantással jutalmazta a kis csapatot.

Miután a tanár elfordult Zsolti behajolt közéjük és beszélni kezdett.

-Figyeljetek, ezek legyünk mi! A Hátsó osztag, nem király? Majd tervezek nekünk pólót, meg minden.

-Zsolt! Megmondtam, hogy befogja a száját! Hát nem voltam érhető? Itt a Szirmaiban mi nem tűrjük ezt a viselkedést. Kérem mellőze, különben radikálisabb eszközökhöz kell folyamodnom. – szólt rá a tanár, újra.