A Tábor | ✓

| 𝟏𝟐. 𝐅𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭 |

Ez a reggel sem volt életem reggele. Alapból megszenvedek a felkelés fogalmával, de ez a mai...inkább a halál.

A fejem sajgott a fájdalomtól így amint felültem halántékomhoz kaptam a kezem. Összeszorítottam mindkét szemem és fogaim között lassan kifújtam a levegőt.

- Mi van, eresztesz? - hasított a levegőbe Bogi hangja. Persze ő nem kiabált, viszont a jelenlegi állapotomban mindent is fülsiketítő trombitaszóként élntem meg. Éljen a másnaposság!

- Uhh...ne kiabálj...kérlek - nyögtem ki nagy nehez a szavakat.

Bogi már elém tartott egy pohár citromos vizet és egy Aspirint.

Azért vannak a jó barátok...

- Kössz... - vettem el tőle őket. - Amúgy hány óra? Nem vagy az a korán kelő tipus, de most elég ébernek tűnsz...vagy csak én vagyok olyan, mint a mosott szar...

- Hát. Mivel két óra van...szerintem ez új rekord.

- A fenébe...

Kiittam a citromos vizet és egy gyerekes grimasz kiséretében mégegyszer megköszöntem Boginak a figyelmességét.

Mikor a fejembe nyilaló fájdalom, már kezdett csökkenni, eszembe jutott a tegnap este. Hirtelen elkapott a bűntudat és a sárga földig süllyedtem volna szégyenemben.

- Kolos már korán reggel elment valahova autóval, azóta nincs a táborban, Konrád pedig vagy némasági fogadalmat tett tegnap este, vagy kivágták a nyelvét, de nem szólt egész délelőtt egy szót sem -válaszolt Bogi mielőtt feltehettem volna a kérdéseim.

- Hát...egyik sem. Miattam van. Muszáj lesz beszélnem vele...

- Akkor hajrá! - nézett rám sajnálkozva és biztatóan egyszerre.

- Köszi... - mondtam és ki akartam lépni a sátorból, hogy elmehessek átöltözni, de ekkor eszembe jutott valami.

- Bogi, kérdezhetek valamit?

- Persze - mosolygott keserűen mintha előre tudná a kérdést.

- Te és Máté?.. - ültem vissza óvatosan mellé.

Nagyot sóhajtott majd rámemelte tekintetét.

- Vége. Mostanában nem volt túl jó a kapcsolatunk...ezt te is tudod.

- Nagyon sajnálom... - öleltem át. - akarsz róla beszélni? - toltam el magamtól.

- Hát...még elég frissek a sebek... - szipogott. - és neked is van elég bajod...nem akarlak terhelni - erőltetett magára egy mosolyt.

- Soha nem terhelsz le azzal,hogy elmondod a problémáid! Csak szólj, ha beszélni akarsz róla, bármikor meghallgatlak! - mosolygotam rá biztatón majd ismét elindultam kifelé. - Ja, és ne feledd! Fel a fejjel hercegnő, mert leesik a koronád! - fordultam vissza, majd végleg kiléptem a sátorból.

A szemem megcsapta a nap ragyogó fénye és a tűz lángjainak pattogása ahol a fiúk éppen valami húsokat sütögettek.

- Mi van, felkelt csipkerózsika? - hallottam meg Jázmin hangját.

- Ahh...baszki.Kiég a retinám! - takartam el a szemem.

- Mindjárt kész a kaja, szóval siess - mondta még Jázi majd eltűnt a sátrában szóval én is a sátram felé indultam.

Mikor kinyitottam a cipzárt egyből megakadt valamin a szemem. Egy levél volt a hálózsákomon.

Felemeltem. Kissé dőlt, de határozott írással csak ennyi állt a tetején: