A Tábor | ✓

| 𝟏𝟔. 𝐅𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭 |

Természetesen Kolossal találom szemben magam. Arcát nem tudom jól kivenni a sötétben, de azt érzem, hogy a szokásos félmosoly díszeleg rajta.

Mikor leesik, hogy éppen meglepetéstől eltátott ajkakkal, kézenfogva állok Kolossal a parton a többiek szeme láttára, elkapom a kezem övétől. Szinte hiányzott az érintése és tenyerem elöntötte a bizsergés. Nem a kellemes, meleg bizsergés, amit az érintése kelt, hanem a vágyakozó, fagyos hiányérzet.

- Sötét van - hajol a fülemhez és szinte leheli a szavakat.

Úgy érzem szívem dübörgő hangját hallani lehet. Lélegzetvételem egy pillanatra elakad, majd szaporán kezdem magamba szívni az oxigént. Nem segít a helyzetemen, hogy Kolos ellép tőlem majd egy egyszerű mozdulattal lehúzza magáról a pólóját. Megmarkolja a ruhadarab allját és lassan emeli felfelé. Szemeim akaratlanul is kidolgozott hasizmaira szegeződnek, majd egyre feljebb és feljebb haladok a tekintetemmel követve keze mozgását. Végül elérek az arcához ahol találkozik a pillantásunk. Szemem már megszokta a sötétet ezért most jól kivehető az arcán elterülő pimasz mosoly.

- Ha befejezted a pillantásoddal való felfalásom, esetleg bemehetnénk a vízbe - nézett mélyen a szemembe.

Nagyot nyeltem mikor nadrágjához nyúlt majd azt is letolta. Gyomrom ökölnyire zsugorodott a gondolattól, hogy egy szál boxerben akar velem fürdeni. Várjunk, nem is vagyunk egyedül! Gyorsan a víz felé kaptam a tekintetem a többiek tőlünk egész távol nevetgéltek. Huhh. Mikor visszanéztem a fiúra bizonytalanul mértem végig, de megnyugodva vettem tudomásul, hogy fekete fürdőnadrágot visel.

- Mehetünk? - mosolygott rám azzal a kiborítóan elbűvölő mosolyával.

Bátortalanul biccentettem majd elindultam a vízbe.

Testem teljesen fel volt hevülve, áldottam a sötétséget, hogy nem látszik arcom színe, ami valószínűleg a vörös ötven árnyalatában váltakozik.

A víz most hűvösebbnek tűnt, de jól esett lángoló testemnek.

Lassan haladtam. Mikor a víz már fedte egész combom megálltam. Hova tűnt Kolos? Hátrakaptam a fejem. Nem volt sehol. Megijedtem. Mi van, ha megfulladt? A térdig érő vízben, ezaz Evelin, a fő, hogy logikusan tudsz gondolkodni stresszhelyzetben. Visszakaptam a tekintetem magam elé. Nem láttam sehol.

- Kolos? - bátortalanul ejtettem ki a nevét.

Beljebb merészkedtem a vízben, hátha a többieknél van.

Mikor a víz már vállamig ért megálltam. Kezdtem tényleg bepánikolni. Ekkor mintha valami hozzáért volna a lábamhoz. Felsikítottam...volna. De ekkor Kolos arca bukkant fel előttem és kezét a számra szorította.

Sötét haja összetapadt tincsekben lógott homlokára, szemei játékosan fürkészték ijedt arcom. Mikor meggyőződött róla, hogy már nem fogok sikítani elengedte a szám. Ujjaival átfésülte a holdfényben fénylő fürtjeit majd némán közelebb úszott hozzám.

Mellkasom gyorsabban emelkedett az ijedtség hatására...is. Nem tudtam megszakítani a szemkontaktust. Hiába tudtam, hogy Konrád és a többiek alig tíz méterre vannak tőlünk, nem tudtam ellenálni annak a vágynak, ami Kolos közelségét követelte. Túl sok volt ez egyszerre. Úgy éreztem a testem eggyé válik a vízzel. Úgy éreztem darabokra hullok attól az elsötétült, mégis szikrázó szempártól, ami egyre közelebb ért arcomhoz. Tökéletes volt minden. A hold halványan világította meg arcát. Kihangsúlyozva íves csontozatát, vörös vízcseppekkel áztatott ajkait. Hajából lassan hullottak a cseppek, majd összeolvadtak a víz hullámzó tükrével.