Seliel ❴Ninjago❵

NINTH

A harc végeztével Cole megtörölve orrát hagyta ott az eszméletét vesztett férfit. Semmit nem láttam a fiú arcán. Csak komoly volt és merev a tekintete. Nem ismertem rá. S félek, hogy ezt a környezet teszi vele. Mert nem ilyen. Nem ilyennek ismertem meg. Mert olykor ha az ember ránéz, azt hiszi csak egy unott srác, aki azzal van elfoglalva miképp vergődje végig az életét, úgy hogy közben szét szteroidozza magát, de ha leveszi az álarcot, vagyis jobban megismerik őt egy csupa szív lélek, aki képes bármit feláldozni a szeretteiért. Talán épp ez volt az oka, hogy annyira beleszerettem. Hogy annyira elvette az eszemet. Sosem voltam az a kedves, puha lány. Mindig is keményen dolgoztam az igazamért és a harci képességemért. Sokat verekedtem, sokat veszekedtem, s sokat is bunkóztam. De mellette... Mellette nem tudok ilyen lenni. Megváltoztatott. Megváltoztatta a felfogásom. Megváltoztatta  a lelkemben áramló fagyosságot. Elvette az eszemet és nem hajlandó visszaadni.

Egyből felpattantam a székemből, majd a kijárat felé haladtam, hogy beszélhessek a fiúval. Átverekedtem magam a motoros bandák közt, majd észre véve a srácot mentem oda hozzá. Arcát épp egy vizes ronggyal törölgették, annak céljából, hogy a vér valamelyest eltűnjön. 

-Cole! -szólítottam meg barátomat, aki csillogó szemekkel nézett felém. Felrepedt a bal oldali szemöldöke.

Egyből meghökkentem arcát látván és majdnem megsajnáltam, de gyorsan elhesegettem ezeket a gondolatokat.

-Sel! Láttad milyen faszán lenyomtam? -nézett le rám sebes arcával.

-Mióta lettél ilyen erőszakos? -fontam össze karom mellkasom előtt, miközben enyhén oldalra billentettem fejem.

-Most mi gondod van vele? -nézett értetlenül.

-Ájulásig verted a fickót Cole! Szerinted mégis mi gondom lehetne?

-Senki nem fújta le azért, mert szétvertem! -fonta össze ő is karját. -Talán ő engem nem vert szét?

-Mintha nem tudnád, hogy ezen a helyen nem lépnek érvénybe a szabályok. -forgattam meg szemeimet.

-Éppen ezért tudtam szinte péppé verni! -büszkélkedett, ami kezdett bepöccenteni.

-Cole figyelnél rám és a szavaimra, amiket kibaszottul hozzád intézek? -emeltem meg hangom, amire csak felvonta szemöldökét, s kíváncsian nézett kékben úszó szemeimbe. -Szerinted az normális dolog, hogy egy ugyan olyan elemi mestert ájulásig versz? Ninja vagy könyörgöm! Nem arra áldoztad fel az életed, hogy az ártatlan embereket szarrá verd! Azt hiszem még ezt te mondtad, hogy egy ninja elsőnek nem önmagát menti, hanem azokat, akik nem tudják megvédeni magukat! Elhiszem, hogy Karloff-nak is van elemi ereje, de nem olyan erős mint a tiéd! Egyáltalán nem veszed észre, hogy mit tesz veled ez a hely? -húztam össze szemeimet, majd beletúrtam rózsaszín hajamba.

-Egyáltalán nem veszed észre, hogy itt mi a tét? Életben maradni! -mintha a neki szánt mondataim süket fülekre találtak volna.

Elfordítottam fejem. Megköszörültem torkomat és nem érdekelve, hogy mi lesz a következmény fejéhez vágtam.

-Akkor maradj életben egyedül! És engem zárj ki belőle! -fordultam meg, de megfogta csuklómat, ezzel megállítva.

-Ez most mit jelent? -túrt szabad kezével hollófekete hajába.

-Amíg nem vagy épp eszű, addig hanyagolj kérlek! Nem vagyok kíváncsi erre az énedre! -rántottam ki szorításából kezem.

-Tehát szakítasz velem? -kiáltotta utánam.

-Na mégse reménytelen a gondolkozásod! -ezzel pedig otthagytam.

-SELIEL! -kiáltotta még el magát, de aztán felszisszent arcán heverő sebektől.

Felszegett állal mentem végig a tömegen, akik végig nézték és hallgatták párbeszédünket. A tömegben észre vettem a többi ninját is. Nya értetlenül állt, Kai-al egyhuzamban. Jay csak annyit motyogott orra alatt, hogy szétveti a dráma. Zane csak nézett. Skylor cinikusan megforgatta szemét, majd sóhajtott egyet. Lloyd pedig biccentett. Megértette, hogy miért kellett ehez a cselekedethez fordulnom még akkor is, ha jelenleg rombolja a lelki világomat.

Besétáltam a szobámba, s könnyeim egyből utat találtak. Végig folytak arcomon egészen a puha szőnyegik hullva. Lecsusztam az ajtó oldalán és szám elé téve kezeimet fogtam vissza a felszakadni kívánt kiáltásokat. Aztán elfogytak. Csak ültem, meredtem ki az erkélyen. Tenyeremet nyakamra vezettem, ahol még mai napig éreztem Cole édes csókjának nyomát. Majd kezeim átvándoroltak ajkamra, ahol szinte repedezett volt ajkai hiánya miatt. Nem tudtam mit tenni. Ez volt a helyes döntés.

Felálltam a földről, majd fejhallgatómat fejemre téve elindítottam egy lejátszás listát, lesétáltam a természetbe és futásnak eredtem. Nem figyeltem semmire, csak hagytam, hogy a fülembe dübörgő zene elnyomja gondolataimat és hogy a futás levezesse adrenalin szintemet. Egészen addig, míg nem messze az épülettől egy sziklánál megnem láttam Violát és az egyik elemi mestert cseverészni. Nyakamra toltam fejhallgatóm, majd az egyik lombos fa vastag törzse mögött megbújva hallgattam ki őket. Tudom illemtelen, de ezen a helyen nem ismertek a szabályok, nem?

-Valahogy a rózsaszín hajú lányt kikéne ejtenünk! -mondta Viola a maga irritáló hangján. Kiejteni?

-Ne aggódj édesem! -egyből felismertem a hangját. Turner volt, a gyorsaság elemi mestere. -Beférkőzök a lány életébe, kiismerem a gyengepontjait és kiejtem bármi lesz is! -a lány felkacagott, majd megcsókolta a fiút.

Számat eltartva lépdeltem hátra fele, le se véve róluk tekintetemet. Nem is tudom mi volt a kiakasztóbb. A tudata annak, hogy kiakarnak ejteni? Vagy pedig az, hogy Turner és Viola együtt vannak, s az imént csókolóztak! Inkább a második opció.

Hátrálva véletlenül ráléptem egy faágra, ami reccsenve tört ketté. Egyből szétváltak ajkaik, majd felém lestek. Amilyen gyorsan csak tudtam futásnak eredtem. Egy a bökkenő, hogy Turner gyors, így egyből előttem termett.
Undorodva meredtem a velem szemben álló srácra, mégis hamar lekellett gyűrnöm, hogy ezzel le ne buktassam magam.

-Seliel! -vigyorgott napszemüvege alatt.

-Szia Turner! -erőltettem magamra mosolyt, miközben közömbösen viselkedtem vele.

-Mi járatban erre? -vonta fel egyik szemöldökét, ami még az enyémnél is íveltebb volt.

-Kicsit összekaptam Cole-al és gondoltam kijövök futni! -húztam el számat, tetett ártatlansággal szemeimben.

-Ohh, és miért nem az úton futsz?

-Mert láttam, hogy itt-ott levan törve egy vastag faág vagy maga a fa van kidőlve és nincs is jobb edzés annál, mint ezeket átugrálni! -füllentettem, még magamon is elcsodálkozva.

-Értem, jól van akkor hagylak tovább futni! -biccentett keresztbe font karokkal.

Rámosolyogtam, majd újra kocogásba kezdtem. Még hátrapillantottam, s végig láttam, hogy engem figyel összevont szemöldökkel.

Ez a hely egyre rejtélyesebb. Titkok, titkok hátán. Az árulások ütik egymást. Asszem itt az ideje, hogy utat törjenek maguknak.