Dark Days (Avengers ff.)

Terv és nézetek

Sikeresen, de nem zökkenő mentesen visszaérkeztünk a quinjet-hez, ugyanis utunk során meg kellett bírkóznunk olyan problémákkal, mint például az eső.

- Kellett nektek Eiffel tornyot bámulni - nyafogott Nath.
- Nath.. légyszi ne hisztizz már folyton - kérleltem, de hiába.
- Jó, de már fázok - rinyált tovább.
- Hát sajnálom, de nem tudom irányítani az esőt - mondtam flegmán.
- Oh - csillant fel a szeme - Livia! - szólt a lánynak, de szegény megijedt a hirtelen hangtól.
- Mi az? - kérdezte.
- Nem tudnád a "varázserőddel" átalakítani az esőt gőzzé? Azt megköszönném.
- Nem tudom milyen hatással lenne az az időjárásra - mondta Liv.
- Hát, elállna tőle az eső - logikázott Nath.
- Vagy rosszabb - haladtam el mellette - Inkább ne bolygassuk a természetet.
- Kösz, Dr. Daisy Stark, természetvédő - piszkált Nath.
- Én már látom! - szólt hirtelen Hope és igaza volt. Megérkeztünk.

Mindannyian csurom vizesen vágtuk le magunkat, ki egy székre, ki csak random a földre, de a lényeg, hogy újra itt vagyunk.
Hope, Liv, és én elmentünk lezuhanyozni és átöltözni, addig a fiúk próbálták beazonosítani a páncél nyomkövetője alapján a fogvatartó helyet.

- Na? Megvan? - kérdeztem, ahogy melléjük értem.
- A város határán vannak, egy földalatti bunkerben - mutatott a helyre Gary.
- Király, akkor indulhatunk - csaptam a lovak közé.
- Várj, várj, várj - állított le Nath - Kéne egy terv.
- Oké, mondom a tervet. Támadás - szóltam.
- Nem gondolod, hogy ez kissé kiszámítható? - kérdezte.
- Vagy óvatlan - tette hozzá Gary.
- De egyszerű - vontam meg a vállam.
- Miről van szó? - jelent meg hirtelen Hope és Liv.
- Arról, hogy kéne egy terv, ami alapján mentjük meg a többieket - felelt Gary.
- Miért kell ezt ennyire túlspilázni? - értetlenkedtem - Bemegyünk, szétlövünk mindenkit, kihozzuk a többieket, és megállítjuk a tettest.
- Oké, de ehhez akkor is kell egy terv - hajtogatta Gary.
- Argh. Jó - püffögtem.

Körülbelül két órát töltöttünk a tökéletes terv kiötlésével, de nem jártunk sikerrel, hiába született több variáció is, mind kudarcot ígért.

- Nekünk ez nem megy - sóhajtott Hope.
- De jó, hogy rájöttél - flegmáztam.
- Nem mintha te olyan sokat hozzáadtál volna - szólt le.
- Mondtam, hogy támadjunk.
- Oké, de annak semmi értelme, hogy eszeveszettül rohanjuk le az egész helyet.
- Lányok, veszekedés helyett inkább gondolkozzatok - mondta Gary.
- Na megszólalt a nagyokos - jegyeztem meg.
- Mit mondtál? - hőbörgött már Gary is.
- Egyébként te miért is vagy még mindig itt? - néztem rá megvetően - Semmit sem adsz a csapathoz.
- Na és te? - kérdezett vissza szem rebbenés nélkül - Liv egy embertelen, Hope feltörekszik, Nath kiváló íjas, te pedig.. te csak a név vagy - mondta lenézően.
- Hogy mi? - kerekedtek el a szemeim, és nem csak nekem, mert a társaság többi tagját is meglepte Gary beszólása - A név? Ezt mégis hogy értsem? - kérdeztem, de valójában pontosan tudtam, hogy mit akar mondani, viszont az ő szájából akartam hallani.
- Ha nem lenne az apád, téged senki se ismerne. Csak egy átlagos lány lennél.. vagy egy senki, bár utóbbihoz közel állsz - mondta, bennem meg teljesen felment a pumpa.
- Tudod te, hogy minden vágyam az, hogy átlagos legyek? És csak azért szerepelek minden filmben és tv műsorban, mert elvárják tőlem? Tudod, milyen nehéz megfelelni a közönségnek és elfogadni a negatív kommenteket minden egyes megjelenésem után? - üvöltöttem, és azt hiszem megtette a hatását, ugyanis Gary lecsillapodni látszott, de én még nem végeztem - Nem én választottam ezt az életet, csak ezt dobta a kocka.
- De változtathatnál rajta - szólt legnagyobb meglepetésemre Liv, aki általában csendes megfigyelő - Ha szeretnél.. - tette hozzá.
- Tudjátok.. az a legfontosabb, hogy épségben kimentsük a többieket és megállítsuk azt a Hókuszpókot, de én ezzel az egész akcióval azt is el szeretném érni, hogy a világ majd más szemmel nézzem rám, nem úgy mint egy elkényesztetett kislányra, aki mindent megkap. Tudom, ez önzőség, de hát.. senki sem tökéletes - mondtam, s azzal a drámai hatás érdekében levonultam a szobámba. Na igen, ez totál olyan volt, mint egy tipikus filmes pillanat...

• • •

- El sem hiszem, hogy ki mondtam ezeket - panaszoltam sokkos állapotban Hope-nak, miután a hirtelen kirohanásom után lejött hozzám. Legalább ő még mindig itt van nekem.
- Miért baj az? Talán jobb volt titkolni? - kérdezte.
- Megmutattam az igazi énem - sóhajtottam.
- Szerintem nem gáz - vonta meg a vállát, mire meglepetten fordultam felé.
- Tessék? - kacagtam egyet.
- Ilyen egy átlagos tini - mosolygott rám.
- Köszi.. De nem hiszem, hogy a többiek ezek után bíznának bennem.
- Miért ne tennék? Hisz te nem csináltál semmit, mindössze őszinte voltál, és az őszinteség nagy kincs. Sokan képtelenek rá.
- Most bölcs Hope-ot játszol? - méregedtem viccesen.
- Már hiányzott, mi? - bökött meg.
- Nagyon - ráztam meg a fejem bohókásan, s egy könnycsepp is legördült arcomon.
- Na - ölelt át - A végén hős leszel.
- Na persze...

Én, mint hős? Eléggé hihetetlen jelző ez rám...