Dark Days (Avengers ff.)

Áldozat

- Ne! - kiáltottam, de késő volt. Hannah elragadta Hope-ot, s mindketten kámforrá váltak.
- Keressétek meg őket! - utasítottam Nath-et és Liv-et, szerencsére hallgattak rám.
- Menjünk mi is - intett a Kapitány, majd Hallie és apu kivételével az összes Bosszúálló a nyomába eredt. Lassan kezd minden visszaálni a régi kerékvágásba...

Laura is eltűnt Hannah-val együtt, így mondhatjuk a terem "gonoszmentessé" vált.
Gyorsan Gary mellé siettem, aki egyre rosszabbul festett a lőtt sebe miatt.
- Gary! - kiáltottam oda neki - Nagyon gáz? - utaltam sebére.
- Nem - küszködte ki a szavakat - Megmaradok.
- Tényleg megmarad? - kérdeztem halkan aputól és Hallie-től.
- Remélem - bíztatott Hallie, majd pechemre apu is megszólalt a maga stílusában:
- Ha nem, majd veszünk neki virágot.
- Ezzel sokat segítesz - becsméreltem - Öhm.. valakinek itt kéne maradni vele, mivel a többieknek szüksége lehet ránk.
- Én maradok - szólt Hallie - Csak.. mentsétek meg Hope-ot - mondta, s látszott rajta, hogy nagyon félti lányát.
- Úgy lesz - bólintottam határozottan.

- Szóval, miről maradtam le? - kérdezte apu útközben.
- Oh, csak a világvégéről - feleltem lazán.
- Talán jobb is, hogy kihagytam - mondta viccesen.
- Kordában tartottuk a dolgokat - büszkélkedtem - Legalábbis megpróbáltuk - javítottam ki magam - De végülis tök jó kis csapattá kovácsolódtunk - mosolyodtam el.
- Akkor szerintem én lassan nyugdíjba is vonulhatok - mondta apu.
- Azért még ne - löktem meg, majd már csak azt vettem észre, hogy megérkeztünk a köralakú terembe.

- Hope? - kérdeztem körbe, amint a többiekhez értem, ugyanis sehol sem láttam a lányt. A többiek alatt jelen esetben Nath-et és Liv-et értem.
- Nem találtuk sehol - tárta szét tanácstalanul a karját Liv.
- Hello Mr. Stark! - köszöntötte Nath aput - Hogy ityeg?
- Jesszusom, Tony Stark! - kapta Liv a szája elé a kezét - Ez egy álom!
- Majd később dumáltok, de most akció van - állítottam le Liv-et, aki épp megölelni (?) készülte aput. Mondjuk a sikerének nem sok esélyt adtam, de jobb ha valami szebb tudatban marad.
- Azt mondtad, hogy ez a.. Hannah leválasztott titeket a műholdról? - kérdezte apu, leginkább tőlem, mivel útközben beavattam ebbe-abba.
- És a rádiókapcsolatnak is annyi - bővítette ki Nath.
- Miért? Észrevettél valamit? - kérdeztem gyanakvóan, ugyanis nagyon jól ismertem apunak ezt a nézését.
- Ha ezt az egészet egy 16 éves gyerek csinálta, akkor nagyon ügyes. Majdnemhogy zseni.
- Majdnemhogy? - akadtam fel ezen a szón.
- Mindent innen irányított, ha elpusztítanánk a helyet..
- Helyre jönne a világ - fejeztem be.
- És ezt leszűrte mind a.. falakból? - nézett kételyesen Nath.
- Csak tapasztalat - vonta meg a vállát apu.
- Szóval, ha berobbantanánk.. - kezdtem el hangosan gondolkodni, de hirtelen zajra lettünk figyelmesek. Az egyik irányból a Bosszúállók, a másikból pedig Hannah és Laura jelent meg, közöttük a fogva tartott Hope-pal.
- Engedd el! - szólt bátran Nath.
- Majd - húzta gonosz mosolyra ajkait Hannah.

- Hé - böktem meg a Kapitányt - Menjetek el Gary-ért és Hallie-ért, utána pedig hagyjátok el a bunkert. Mind!
- Mit susmogtok? - lépett közbe apu.
- Csak.. egy kis eligazítást tartottam - füllentettem.
- Aha - látott át rajtam - Mit mondott? - nézett Steve-re.
- Apu.. ha szólok ki kell vinned Hope-ot - mondtam, mielőtt még pankrációt csapott volna.
- Nekem? - húzta fel a szemöldökét.
- Aha, úgy látom Hope páncélját elvették, szóval majd repítsd ki - néztem fel a lányra.
- Adtál neki egy több milliárdos páncélt? - kerekedett el a szeme.
- Volt más választásom? - kérdeztem vissza hevesen - Csak vidd ki, jó? - kértem.
- 8% energiám maradt - csekkolta az energiaszintet bizalmatlanul.
- Az elég lesz - bólintottam bizonytalanul.

- Egész életemen keresztül ezt a pillanatot vártam a legjobban! - hallottuk Hannah hangját, majd magához szorította Hope-ot.
- Állj! - kiáltottam, mire tényleg leállt és mindenki felém nézett - Bocs, csak el akartam rontani a drámai pillanatodat.
- Oh, tudom, te szereted a drámaiságot - intézte szavait nekem Hannah.
- Jah, van benne gyakorlatom - biccentettem - De ez most nem színészkedés, hanem a valóság, és én nem tűröm el, hogy reflektor fény nélkül bánj el vele. Vagy velem.
- Lám-lám. Daisy Stark önző éne..
- Vagy csak időhúzás - mosolyodtam el ravaszult - Most! - kiáltottam a többiek felé.

Hirtelen megjelent Steve és Natasha, akik kivitték Gary-t a bunkerből, ezekután Liv leolvasztotta a Hope-on lévő láncot, és Sam felkapta a mi kis embertelenünket.
- Vigyétek Hannah-t és Laura-t is! - szóltam, s Rhodey tette is, amit mondtam, majd apura pillantottam.
- Megígérted - néztem rá kicsit csüggedten.
- Nem ígértem semmit - mondta, de szerencsére felvette Hope-ot, és mielőtt elhagyta volna a termet visszaszólt - Te se tétovázz!
- Daisy.. - hallottam meg Nath hangját.
- Te még i..? - lepődtem meg, de be se fejeztem, hanem szóltam is az utolsó teremben maradt Bosszúállónak - Wanda! Ki tudnád őt vinni?
- Persze! - intett.
- De te mégis mit csinálsz? - kérdezte Nath értetlenül és ijedten.
- Van egy tervem - nyugtattam.
- A te terveid sosem hangzanak jól - bizonytalanodott el.
- Ez jól fog. Bízz bennem - mosolyogtam és próbáltam visszatartani a bőgést, ami már nagyon ki akart jönni.
Wandára néztem, majd egy bólintással jeleztem neki, hogy viheti, és hirtelen üres lett a hely, csak én maradtam itt.

Csak egyetlen megoldása van a problémánknak. Ha azt akarjuk, hogy ennek a zűrzavarnak a világban vége legyen, akkor fel kell robbantanunk ezt a bunkert. De minden géphez kell egy kulcs, ezé én lehetnénk. Így megvártam, amíg a többiek biztosan kiérhettek a helyből és az irányító részleghez mentem. Talán így már nem fog a világ úgy gondolni rám, mint egy tipikus rinyálós celebre. Talán hős leszek.

Kiszedtem a páncélba szerelt bombát, de pechemre az időzítőt már nem lehet átírni benne, csak 10 másodpercem lesz kijutni. És az nem elég, de tudom mit vállalok, kerüljön az akár az életembe is. Csak a Föld, a barátaim, a családom.. a szeretteim legyenek biztonságban.

Elhelyeztem a bombát, benyomtam az időzítőt és rögvest el is hagytam a helyet, de már késő volt, berobbant a bunker. Én pedig repültem, és repültem, de nem én irányítottam, majd egyszercsak a földön landoltam.

A robbanás olyan erős volt, hogy engem kirepített a felszínre, de kezdtem egyre gyengébbé és gyengébbé válni. Éreztem ahogy elhagy az életerőm.

- Daisy! - hallottam egy távoli kiáltás hangját, majd hirtelen megpillantottam a többieket. Nath, Hope, és apu pedig felém siettek.
- Jézusom, Daisy.. Ezt hogy képzelted? - kérdezte Hope totál kétségbeesve, majd hirtelen azt éreztem, hogy a páncélom sisakja leválik a fejemről, így már szabad szemmel láttam a világot.
- Cshak.. aka..akartam valami.. jót - szenvedtem, s valami kesernyés ízt éreztem a számban.. azt hiszem vér izét...
- Daisy.. Daisy - hallottam apu megrémült hangját, de már nagyon tompán- Le ne hunyd a szemed! Hallod?! Daisy! Ne hunyd le a szemed! - rángatott meg.
- Úristen! - sokkolódott le Hope.
- A rohadt életbe! - káromkodott apu - Daisy! Maradj ébren!
- Sha.. sajnálom - nyögtem ki, és egy könnycsepp is legördült, majd hirtelen apura néztem - Anyu.. kisbabát vár - mondtam.
- Mi? - döbbent le apu és még a rángatást is abba hagyta.
Ezután Nath-re pillantottam, akinek a szemei már vörösek voltak a sírástól. Akartam volna mondani neki valamit. Bármit, akármit, ami helyrehozza a hibáinkat, de.. már késő volt.
- Azért, mert szeretlek - mondta hirtelen elcsukló hanggal.
- Tessék? - küszködtem ki e szót, mivel már nagyon nehezemre esett beszélni.
- Azért kerestem akkor éttermet magunknak, mert szeretlek - mondta, s megcsókolt. A szemem pedig könnybe lábadt.
- Én is téged - mondtam, és még egy utolsó erőfeszítéssel megerőltettem a hangszálaimat. - Mindannyiótokat...

Hope szemszöge

Nem hittem a szememnek. Daisy megmentett minket. Megmentette az egész világot, és ezért a saját életét áldozta fel.
- Hős vagy - mondtam büszkén, de a sírástól már alig jött ki hang a torkomon. Elmosolyodott, majd hirtelen.. lehunyta a szemét.
- Daisy? - kérdeztem, mert nem akartam. Nem akartam elhinni, ami történik.
- Daisy! - rángatta meg őt Tony - Nem lélegzik - mondta halkabban - Nem lélegzik! - mondta, ezúttal kiáltva...