ɴᴇᴠᴇʀ ʙᴇ ᴀʟᴏɴᴇ I. ✔️

XV

Másnap reggel arra keltem, hogy valaki rám akarta törni a szobám ajtaját. Ilyesfajta ébresztésben utoljára azon a hétfőn volt részem, mikor Shawn az éjszaka folyamán részegen, pizzával a kezében megjelent a teraszom alatt. És akkor még Cole volt az ágyamban.
– BROOKLYN, AZ ÉG ÁLDJON MEG, HOL A VILLÁMBAN VAGY?
A bátyám mély és rekedt hangja rettentő fejfájást hozott magával, amire komolyan semmi szükségem nem volt.
– Brad – hallottam meg hirtelen barátnőm, Phoebe hangját a folyosón. Bezzeg az övé sokkal gyengédebb és kedvesebb volt, mint az ajtómat egyfolytában püfölő Brandon-é.
Miközben a hirtelen rám törő fejfájás miatt nagyokat sóhajtva próbáltam felkászálódni a földről, feltűnt, hogy Shawn félmeztelenül fekszik mellettem, feje a combjaimon pihent. A pólója meg rajtam. A tv-ben pedig az Oroszlánkirály első részének vége ment. Akkor még nincs is reggel.
– Ha Mendes úgy nyúlt hozzá a húgomhoz, hogy ő azt egy kicsit is ellenezte, én esküszöm, hogy kiszedem a hangszálait!
– A hangszálait? – kérdezett vissza kuncogva Phoebe, mire Brandon gondterhelten felsóhajtott. – Nyugodj meg. Legalábbis próbálkozz. Menj, mosd meg az arcodat mert éppen elég alkohol van benned ahhoz, hogy mindenféle kérdés nélkül nekironts Shawn-nak, azt pedig senki sem akarja. Na. Menj. Én addig igyekszem kiszedni őket innen.
– Imádom, hogy te képes vagy kordában tartani.
– Hát, valakinek azt is kell – nevetett fel halkan barátnőm, majd ahogy egyre közelebb értem az ajtóhoz, csak a cuppogásukat hallottam. Blah. Ez által pedig úgy döntöttem, hogy mielőtt kimegyek hozzájuk, inkább felkeltem a hihetetlen édesen alvó Shawn-t. A földön fekvő barátom mellé térdelve vezettem végig rajta tekintetemet, azon tanakodva, hogy mégis mikor lett a gimis, ugyan csak kevés, de pattanásos arcú fiúból, egy ilyen helyes, kockás hasú, gyönyörű hajú és arcú férfi? És mégis hogy kaphattam meg? Megérdemlem én őt egyáltalán? És vajon meddig tart majd a kapcsolatunk? Szeptemberben mindketten más irányba megyünk, annyi különbséggel, hogy én csak Alabama államba költözök, ő viszont közel egy éven – ha nem tovább – keresztül fogja bejárni az egész világot. Már most elkap a pánik és keserű ízt érzek a számban, ha erre terelődnek a gondolataim.
– Miért bámulsz? – szólalt meg mellettem hirtelen Shawn.
– Jesszus! Ha nem néznél ki ilyen aranyosan, biztos, hogy megvernélek – hadartam, kezeimet mellkasomra szorítva és gyorsan levegő után kapkodva. Még a torkom is összeszorult.
– Azt mondod aranyos vagyok? – húzta kaján mosolyra ajkait, kezei pedig a rajtam lógó pólója széleire markolva húztak magához.
– Voltál. Most már felébredtél, így máshogy nézel ki..
– Miért sértegetsz? – húzta fel orrát, aztán mikor folytatni akarta a beszédet, kopogtak az ajtómon. Tényleg. – Ki az?
– Phoebe – válaszoltam, felpattanva a földről,
egyenesen az ajtóhoz sétálva.
Az ajtót magam előtt kitárva vártam az aggódó tekintetet, de rá kellett jönnöm, hogy a legjobb barátnőmről beszélünk, ő akkor sem lenne rémült, ha a testem kilencven százaléka nem látszódna ki a gipszből. Ő nem olyan, sosem ijedezik. Na jó, egyszer nagyon megijedt, de akkor azért, mert azt hitte, hogy áthajtott a saját kutyáján. Nos, természetesen én ültem mellette aznap a kocsiban és még meg is esküdtük egymásnak, hogy ez örökre a mi kis titkunk marad.
– Nincs sok időm mielőtt visszaér a bátyád, szóval hamar mondd. Ugye lefeküdtetek? - nézett rám nagyra nyílt és csillogó szemekkel. Arcán egy óriási, amolyan 'na! mondj már valamit! igen vagy igen?' vigyorral meredt rám, sürgető tekintettel. – Brooklyn, ne most legyél szégyenlős. Milyen volt? És hol van? Alszik?
Az előttem álló, kérdéseivel engem teljesen lesokkoló lány minden erejével azon volt, hogy a bátyám visszatérése előtt kiszedje belőlem lehetőleg a létező összes, számára érdekes infót. Jelen esetben olyan infókat, amikre még csak nem is gondoltam. Fejemet a szobám padlóján üldögélő és az Oroszlánkirály második részét kereső Shawn irányába fordítottam, hogy ha esetleg hallgatózna, akkor rászólhassak, de ügyes fiú volt, erre nem volt szükség.
– Hozok nasit meg inni valót, te mit kérsz?
– Hajnal negyed négy van. Nem inkább reggelizni kéne? – biccentette oldalra fejét, nekem viszont sürgetett az idő, szóval csak legyintettem és kiléptem a folyosóra.
– Megőrültél? Nem feküdtem le vele! – húztam be magam mögött az ajtót, majd figyelve a hangerőmre, idegesen hadarni kezdtem.
– Mi? Mindenki azt hitte, hogy azért tüntetek el – pislogott értetlenül, mire kifutott a vér az arcomból.
– Mindenki? Ki mindenki?
– Hát mindenki. Ha jól tudom, akkor Camila jegyezte meg először, hogy ugye nem vagytok már velünk és hozzátette, hogy bizonyára ezért léptetek le..
– Valóban? – vontam fel szemöldökeimet kérdőn, miközben belül szabályosan fortyogtam a dühtől.
Már azon a bizonyos hétfő reggelen, mikor Cole kocsijában ülve gurultunk az iskola irányába és nekem sikerült pont meglátni, ahogy a Mendes-ház kapujában, Shawn derekát ölelve álldogált a kubai származású kis hercegnő, aki.. Mindegy, a lényeg, hogy már akkor sem volt szimpatikus. És nagyon valószínű, hogy soha nem is fogom megkedvelni. Ehhez kétség sem fér.
– Ühüm.
– Kicsinálom. Felrúgom, vagy nem is tudom mit fogok vele csinálni, de ki kell iktatnom. Egyszerűen csak utálom, érted? – nyögtem fel keservesen, a lépcső felé lépdelve, mikor a fürdőből majdhogynem kieső bátyámba ütköztem.
– Hol van? Tényleg lefeküdtetek? Hogy érzed magad?
– Fejezd már be kérlek! – meredtem rá elkerekedett szemekkel, mire meglepődve pislogott rám. – Na. Köszönöm. Az egész az átkozott Camila-tól jött, én csak elfáradtam, ő pedig mivel a barátom, felajánlotta, hogy jön velem, mert nem akart egyedül hagyni! Most pedig megyek és haza küldöm. Kubába.
Barátnőm és bátyám között ellépve, trappoltam le a lépcsőn és meg sem álltam a kertig, ahol érkezésemre mindenki felém kapta a fejét, az arcokról pedig lerítt az az ilyenkor, mondjuk azt normális pillantás, vagyis a 'tudjuk mit csináltatok odafent, meg se próbálj mással próbálkozni'. Egyszer volt már ilyen. Mármint velem és Shawn-val. Náluk voltunk, tizedikben és ott gyakoroltuk a második világháborúról tartandó prezentációnkat, hogy másnap biztosan jól sikerüljön. Nos, ez az a verzió amiről mi tudtunk, a többiek viszont csak Shawn alakítását ismerték.
– Shawn, ha nem teszed le azt az átkozott telefont, én esküszöm, hogy kivágom az ablakon! Veled együtt! – ráztam meg felé mutató ujjamat idegesen.
– Jól van anyuci, csinálom már.
– Miért vagy te a legjobb barátom? Miért nem Joshua? – dühöngtem, erősen megnyomva az enter gombot a laptop billentyűzetén.
– Mert Joshua nem olyan mint én – felelte, kezével göndör hajába túrva, majd mikor felálltam, hátam mellkasának ütközött. – Jó illatod van.
A hirtelen rám törő döbbenetre még sikerült rátennie egy lapáttal, mikor kezei derekamra simultak és még közelebb húzott magához, forró leheletét pedig fedetlen vállamon éreztem.
– Shawn..
– Csak egy kicsit. Kérlek.
Attól féltem, hogy a szívem a combjaimnak nyomódó íróasztalra fog zuhanni, ki, egyenesen az egészséges helyéről. Shawn testének hője túlságosan gyorsan és nagy erővel csapódott testemnek, mentolos és almás-fahéjas lehelete immáron elérte az orromat is. Rázott a hideg, egész testemben remegtem.
– Shawn, kérlek, eressz e..
– Srácok, anya végzett a sütéssel, hozzak nektek is vala... Baszki! – robbant be az akkoriban még kicsivel alacsonyabb és szerényebb Aaliyah a szobába, ahol Shawn és én egy elég bensőséges pozícióban álltunk.
– Ne beszélj csúnyán – lépett hátra tőlem a furán, nagyon nagyon furán viselkedő fiú, bosszús pillantásokat lövellve a húga irányába.
– Komolyan? 'Ne beszélj csúnyán?' Ez minden amit mondani tudsz? – sziszegtem, erőszakosan rántva egyet a copfomon.
– Aaliyah, menj hozz nekünk sütit. De erről senkinek egy szót se. Adok pénzt is, csak mondd mennyit kérsz – lépett el mellőlem végleg, majd megemelte a párnáját és kivett belőle egy vastag borítékot.
– Te lefizeted a húgodat?!
– Maradj már nyugton – forgatta meg szemeit, aztán megpaskolta a csillogó szemű húga fejét. – Indíts.
Nos, a sztori vége persze nem olyan lett, mint a filmekben. Aaliyah aznap tényleg nem szólt senkinek. Csak másnap. A kis sunyi körüzenetet küldött, csak az nem tűnt fel neki, hogy engem és a bátyját is bejelölte címzettként. Közel három hétig nem voltam hajlandó elmenni a Mendes-házba és a hormontúltengéses, szaglászó hülyének sem engedtem meg, hogy bejöjjön hozzánk. Shawn pedig elvesztett negyven dollárt. Hah. Megérdemelte.
– Azta, tök jó ez a felső – szólalt meg elsőként a terhes umokanővérem, Tatia.
– Nem az enyém – vágtam rá kapásból, szemeimmel a gonosz törpe-csajt keresve.
– Milyen volt? – torpant meg mellettem Theo, kezében egy pohár tejjel.
– Az istenit, nem feküdtünk le! Egyáltalán miért kéne nektek mindenről tudni? Rosszabbak vagytok mint a bulvárlapok! Amúgy hol van?
– Ki? – kérdezett vissza halvány mosollyal az arcán Aaliyah.
– Camila. Beszédem van vele.
– Leléptek Aiden-vel. De ők biztos, hogy azért mentek – válaszolta meg kérdésemet Jamie.
Ne már. Óh Aiden, te tökkel ütött! Miért pont az ellenségembe kell neked belegabalyodni?
– Na de hol hagytad a fiamat? – hörpintette fel az üvegében levő kevéske sört Manuel, majd rám kacsintott. Itt mindenki részeg?!
– A szobámban – mondtam, közben pedig lassú léptekkel kezdtem kihátrálni a kaján vigyorok kereszttűzéből. – Ahova én most vissza is megyek. További jó szórakozást.
Egy gyors intés után már meg sem álltam a konyháig, mert én a sztori nasis részét teljes mértékben komolyan gondoltam, így kitárva az egyik fenti szekrényt, egy tálcára összepakoltam a kedvenc édességeimet. Meg azért persze Shawn-nak is tettem oda valamit. Végül öt perc elteltével, egy púposan megpakolt tálcával a kezemben és két kis üveg kólával a hónam alatt vánszorogtam fel a lépcsőn, azon tanakodva, hogy vajon hova tűnhetett a Brandon és Phoebe páros. De bár ne gondolkodtam volna ezen! Szóval, miután a lépcsőt sikeresen megmásztam, elmentem a bátyám szobája mellett, ahonnan.. Nos, igen, pontosan olyan hangok szivárogtak ki, amilyenekre amúgy egyáltalán nem vagyok kiváncsi.
– Most már értem miért akarsz hangszigetelni. Egyezzünk meg abban, hogy én állok minden költséget, de már holnap elkezdik a munkát – kapta felém fejét Shawn, mikor belöktem magam előtt az ajtót. Az eddig arcán ülő rémültséget és undort hirtelen a döbbenet váltotta fel, mikor tüzetesebben megnézte, hogy mit is tartok a kezemben. – Azt hittem ezt csak hülyeségből mondtad.
– Úgy ismersz, mint aki viccel a kajával? – vontam fel szemöldökeimet, lehuppanva mellé a földre.
– Jogos meglátás – nyomott csókot ajkaimra, majd bal karját derekamra simítva, húzott magához közelebb. – Minden rendben odakint?
– Hogyne. Mindenki részeg, azt hitték, hogy azért tűntünk el, mert.. Szóval azért mert lefeküdtünk.. egymással. Hozzátenném, ez a teória a kedves elbéd fejéből pattant ki – motyogtam a mondandóm végét unottan, Shawn pedig csak letaglózva pislogott rám.
– Aha. Nézzük a mesét szerintem – nyomott puszit hajamba, aztán hátát az ágyamnak döntötte és elindította a mesét.

dzsudzsi_es_anna