I'M HERE [Eren x Reader] ✔️

8.Fejezet

[Eren Jaeger]

Hűvös éjszaka volt, ahhoz képest hogy már javában beköszöntött a nyár. Én magam nem fáztam, de éreztem a hátamon levő lányon, hogy ő remeg a hidegtől. Próbáltam nem foglalkozni vele egy darabig, lévén hogy úgyis néhány perc és odaérünk a házához, de fél perc után feladtam a magam ellen való küzdést, és kissé felé billentve a fejemet megkérdeztem, hogy fázik-e. 

-Kicsit. De innen már látom a házamat...-Suttogta álomittas hangon. Ha nem lettem volna résen, most elmosolyodtam volna olyan ártatlanul hangzott a mondata, de szerencsére idővel megállítottam a felfelé görbülő ajkaimat. 

Közben pedig imádkoztam azért, hogy egyik vámpír se vegyen észre minket, különösen ne Rivaille. Már az is elég galibát fog nekem okozni, hogy Berthold karmai elől kimenekítettem szerencsétlent, ha még megtudnák, hogy karjaim közé vettem egy két óra erejéig biztos vagyok benne, hogy árulással fenyegetnének, ami miatt segítettem egy emberen. 

Van egy szabályunk nekünk, vámpíroknak. "Soha, semmilyen körülmény között NE segíts egy embernek." Csaknem ez a legfontosabb a több száz közül, amiket megbecsülnek a fajtársaim, s bár én próbálom élni a saját életemet ezek a szabályok nélkül, vámpírlétem kötelez engem ezeknek a betartására. Amit nem éppen jószívvel, de meg is teszek. 

Halállal lakolnék, hogyha ez az egész kitudódna. Erwin minden szemrebbenés nélkül végeztetne ki engem a vérfarkasokkal ezután, hisz a legutóbbin is ,mikor kihúztam nála a gyufát már csak egy csepp kellett volna a pohárba ehhez a tettéhez.

Pedig megérdemeltem volna...

Ahogy gondolataimba férkőzött a múltam, összepréseltem az ajkaimat, hogy ne hördüljek fel bánatomban s elkeseredettségemben. Még mielőtt teljesen elemésztett volna az önmagam iránt való sajnálkozás és utálat, [Név] megszólított.

-Eren...Itt vagyunk.-Mutatott fáradtan egy közepes méretű házra, amely fából volt felépítve. Bólintottam, majd óvatosan lehelyeztem őt a földre, s miután megbizonyosodtam afelől, hogy meg tud állni a saját lábán, lassan elengedtem. Habár -magam sem tudom miért- kellett egy kis idő, mire rá tudtam venni magamat erre, mivel a legbelsőbb énem nem akarta ezt véghez vinni. Valami ott bennt azt súgta, hogy  tarstam a karjaim között még egy kicsit, de nem tettem neki eleget. 

Kínos csend állt be közénk. [Név] a sérült lábát próbálta nem erősen a földhöz szegezni, miközben tekintetével ide-oda cikázott, de egyszer sem nézett vele rám. Legszívesebben az álla alá raktam volna az egyik ujjamat, hogy én magam kényszerítsem őt arra, hogy rám nézzen, de tudtam, hogy nem tehetem meg. TILOS. Mégis irtózatosan zavart az, hogy a [Sz/szín] íriszek még egy pillanatra sem méltatták az enyéimet. 

-Ne feledd amit mondtam.-Törtem meg a csendet, mire végre rám nézett. A holdfényben még inkább csillogónak hatott a szempárja, amikkel komolyan figyelt engem.

-Nem fogom...És...Köszönöm.-Utolsó szava olyan őszintén és hálásan csengett, hogy olyat még sosem hallottam. Hirtelen gondolattól vezérelve majdnem közelebb léptem hozzá, és karjaimmal ölelésembe fontam volna, de józan eszem újból tiltakozásra vezérelt engem. "Mi a franc van velem?" 

Nem szóltam semmit, de jelezvén hogy semmiség volt, bólintottam egyet. Még álltunk ott egy két percig, újból a csendbe temetkezve magunkat, majd a lány halványan elmosolyodott. Halványan, alig láthatóan eltátottam az ajkaimat, amit szerencsére nem láthatott, mivel háttal voltam a holdnak. 

Egyik kezét felemelte, majd egy kicsit érezhetően végigsimította az én tenyeremet. Remegtek az ujjai, s gyorsan elkapta őket az enyéimtől. Ez újfent zavart. Ahol -ha csak egy kicsit is- de érintkeztek a bőreink, szinte égni kezdtem, s jóleső érzés kerített teljesen a hatalmába.

"Eren, ez határozottan TILOS!"-Őrjöngött bennem egy hang. Mély levegőt vettem, majd lassan kifújtam azt, s halványan látni lehetett a leheletemet. 

-Valamivel meghálálom...-Szólalt meg újból, mire szemöldökömet az égig emeltem.

-Nem kell. Elég ha megígérsz nekem annyit, hogy nem fogsz sohatöbbet az erdőbe menni. Ha nem lettem volna ott, akkor már a farkas gyomrában égtelenkednél.-Zsebre vágtam a kezeimet ,és nem szívesem emlékeztem vissza az elmúlt órák eseményeire. Berthold mindig is utálta, hogyha a területére léptek az engedélye nélkül, de [Név] még csak a közelében sem volt. Ami annyit jelentett, hogy a fiú lépte át a saját határait. El kell beszélgetnem vele, de túl kockázatos lenne, tekintve hogy neki egy saját falkája van, akik egy szempillantás alatt képesek lennének megölni engem, és még nem akarok meghalni.

Sokan azt hiszik hogy a vámpírok halhatatlanok, de ez akkora hülyeség. Mindenkit meg lehet ölni valahogy, s ha én egy hordányi harcrakész vérfarkassal állnék szemben 93%-ban biztosra venném, hogy nekem itt a vég. Ellenben Rivaille-val, aki eddig még sosem került életveszélyes helyzetbe, tudtommal még akkor sem mikor az emberek régen üldözőbe vették. 

-Nos...Mennem kell.-S azzal lassan elkezdtem sétálni a visszafele vezető úton, kikerülve a lányt aki némán figyelte a mozdulataimat.