Penge és bűvölet [BEFEJEZETT]

3. fejezet

Hagytam, hogy édesanyám kezelésbe vegyen, annak ellenére, hogy kicsit sem fűlött a fogam a szépítkezéshez, sem pedig az azt követő eseményhez. Az arcom égett a szégyentől az erdőben és a faluban történtek után, és erre minden okom megvolt. Míg az idősebbek a pofonról susmorogtak, a fiatalabbak az alvajáró szokásaimról, holott az utóbbi nem is volt igaz. Kihúzott derékkal lépdeltem apám és Kyrtaar között, majd a bátyámhoz hajoltam.

-Miért pont alvajárás? - suttogtam a fülébe, s bár hangosan nem mondhattam, a hanglejtésemen még így is érezhető volt, hogy dühít a dolog. A testvérem viszont nemes egyszerűséggel elvigyorodott és belém karolva elcipelt inkább a másik irányba, elszakadva a menettől.

-Hirtelen nem jutott más az eszembe. Mondtam volna azt, hogy őrült vagy, aki éjnek évadján az erdőben szaladgál? - pillantott rám végül, amikor hallótávolságon kívülre értünk a tisztás szélén, ami otthont adott a lakomának. Zavartan sütöttem le szemeimet és válasz helyett inkább a helyszínt kezdtem el meredten fixírozni. Meg kellett hagyni, a falu kitett magáért: az asztalokon frissen mosott, fehér terítők feszültek, rajtuk pedig csinos csokrok kaptak helyet, arany díszekkel dúsítva a kompozíciót. A vendégek közül néhányan már elfoglalták a számukra kijelölt részeken és éppen elkaptam azt is, amint a szüleim is elhelyezkednek az egyik asztalnál, ami közvetlenül Theodmeré mellett terpeszkedett Reflexszerűen mozdult a kezem, hogy a hajamat a fülem mögé tűrjem, ám ott most nem találtam semmit. Hosszú, barna tincseim a hátamon kígyóztak, egy egyszerűen díszített csat ölelésében. A többség még azt is mondhatta volna, hogy kifejezetten csinos vagyok ma este, anyám tényleg kitett magáért, amikor hölgyet faragott belőlem legalább egyetlen estére, ám most senkinek sem ez kötötte le a figyelmét, sokkal inkább az engedetlenségem. Kissé feleslegesnek éreztem ennek fényében azt a sok hűhót, amin keresztül mentem az elmúlt néhány órában annak érdekében, hogy szép legyen a megjelenésem. Ekkor Kyrtaar megbökte a könyökömet, majd a szüleink mellett árválkodó két székre mutatott.

-Mennünk kéne. Apa beszédet mond a lakoma előtt. - Lassan bólintottam, minden tiltakozó gondolatom ellenére. Apám azóta sem szólt hozzám, nem tudta megbocsátani, hogy ilyen helyzetbe hoztam, ráadásul biztos lehettem benne, hogy az úton, amíg elértek a házunkig, rólam beszélgettek Theodmerrel. Nem csoda, hogy szívem szerint ismét elfutottam volna, de akárcsak otthon, most is be kellett látnom, hogy ez nem volna sem célravezető, sem pedig illendő. Nem akartam tovább rontani a dolgok állásán. Már csak abban bízhattam, hogy néhány nap múlva, a tornán Kyrtaar majd megmutatja, hogy a családunk igenis dicső és méltó harcosokból áll. Legalábbis, ami őt illeti, mert rólam ez egyáltalán nem volt elmondható, én most már az alvajáró máguslány címre pályázhattam legfeljebb. Erre a gondolatra majdhogynem kibukott belőlem a nevetés, de atyám szigorú tekintetébe pillantva a torkomra fagyott a nevetés. Arcvonásaimat rendezve lesimítottam a ruhámat és csendesen elfoglaltam a helyemet mellette, kezeimet pedig az ölembe ejtve várakozóan néztem körbe. Néhány hely még üresen árválkodott, én pedig tudtam, hogy addig nem veszi kezdetét az este, amíg mindenki meg nem érkezik, így hát ismét a bátyámhoz hajoltam.

-Egyébként milyenek ezek a déliek? - kérdeztem fojtott hangon, mire Kyrtaar szemei kikerekedtek, majd tétován végül felém fordult.

-Miért érdekel ennyire?

-Mi az, hogy miért érdekel ennyire? Mert velük fogsz megmérkőzni! - pislogtam vissza rá hasonlóan meglepett arckifejezéssel. Nem értettem a testvérem megrökönyödését, ám mielőtt választ kaphattam volna a kérdésemre, hangos csilingelés ütötte meg a fülemet és mindketten sietve fordultunk a hang irányába. Ekkor apánk emelkedett fel méltóságteljesen a székről, hogy belekezdjen a köszöntőjébe.