Még mindig érzem (Loki fanfiction)

19.

Bannerrel vártam vissza Valkyrie aki fegyvert adott a harcosoknak, majd amíg Thor és Loki ellopta mi vártunk majd az őröktől védtük a seggüket. Felszálltunk és a megfelelő hajó alá lebegtünk, majd a lány katapultált minket. Míg én talpra szegény pasi olyat vágódott a tetőnek, hogy mint egy flipper golyó zuhant majdnem vissza a mélybe. Vissza rántottam, mielőtt leeshetett volna. Azonban elől csak Thor kormányzott.
- Loki? - kérdeztem.
- A régi nóta becsapott. Csak most számítottam rá és túl jártam az eszén.
Valkyrie kint pusztította a minket követő járműveket, Thor pedig elég felelőtlenül adta át a kormányt a maradéknak. Mellette maradtam és figyeltem, ahogy leszedik a hajókat nem volt rám szükségük. Tökéletesen boldogultak. Végre oda értünk a segglyukhoz, becsatoltam magam a Valkyrie mögötti székbe, majd becsuktam a szemem. A turbulencia miatt zúgni kezdett a fülem és a hajó zötykölődött. Majd valahogy elvesztettem az eszméletem és csupán akkor tértem magamhoz  mikor kiértünk az ördögi lyukból és már Asgardba értünk.
- Nem hittem, hogy még vissza térek ide - jegyezte meg a lány.
- Azt hittem sokkal szebb - méltatlankodott Bruce. - Persze nem azt mondom,hogy csúnya  csak, hogy lángokban áll.
- Nézétek - mutatott a hajó hologram kijelzőjére.  - Fent a hegyekben. Hőjelek. Sokan vannak ott, Hella értük megy.
- Dobjatok ki a palotánál és elcsalom.
- Megöleted magad - fintogott a lány.
- Nem lesz egyedül - ropogtattam meg az ujjaimat.
- Csak a csapdába esett emberek számítanak. Elbánunk Hellával, menekítsetek ki mindenkit Asgardból.
- Azt meg mégis hogy a fenébe csináljuk? - értetlenkedett Bruce.
- Van egy emberem oda lent.
- Heimdall - jelentem ki a többieknek.
Hagytam, hogy Thor felszerelje a fegyvereket, miközben a hátamon maradt hátizsákban kutattam. Olyan kellett amit nem sajnálok, de egy páncél is jól esett volna. Végül Brucenak adtam a maradékot, majd rá kacsintottam és elköszöntem. A lánynam csupán intettem, majd testvérem oldalán indultunk meg a trón terembe.
- Szerinted lesz idejük ki jutni? - kérdeztem.
- Ezt csak Heimdall tudja.
Ahogy a törmelékekre néztem a lábam alatt. Kivettem Thor arcképét, Friggáét, oldalt pedig Loki arcát is megláttam. Igazság szerint féltettem. Utálom azért amit velem tett, de nem tudok elmenni a tény mellett, hogy nem közömbös a számomra. Thor a trónra ült, mire láttam arcán a feszült kifejezést.
- Bele illik a segged tökfej - jegyeztem meg, mire elmosolyodott.
- Egy ilyen jó segg reméltem is - erre el nevettem magam.
Apánk botját a kezébe vette, majd a földet kopogtatta vele. Mint régen hátra font kézzel álltam a trón mellett és vártam. Ha Hella megjön, lehet megöl minket, de a mi feladatunk megvédeni a népünket. Hella cipőjének kopogása már messze hallatszott. Hajkoronája helyén álló aggancs árnyéka előre nyúlt és ijesztően magasodott felfelé. Ám mire elénk ért már sima fekete haja lobogott a fején.
- Nővérem - köszöntötte Thor.
- Még életben vagy. Ráadásul a kis barátnődet is magaddal hoztad.
- Nagyon feldobtad a helyett - ignorálta. - Átalakításba fogtál.
- A jelek szerint apánk minden felmerülő problémát úgy oldott meg, hogy elfedte.
- Vagy pedig elűzte. Méltó utód vagy. Mindkettőnknek ezt mondta.
- Láttod, nem is ismerted. A fénykorában nem. Odinnal civilizációkat fullasztottunk vérbe és könnyebe, mit gondolsz honnan van ez a sok arany? Aztán egy nap elhatározta, hogy jóságos király lesz. A béke és az élet védelmezője. Majd megszülettél.
- Igazából megértem  hogy dühös vagy. A nővéremként tulajdonképpen jogot formálhatsz a trónra. Boldogan átengedném másnak az uralkodást, de neked biztosan nem, mert szörnyű vagy.
- Állj fel szépen, a helyemen ülsz.
- Tudod apánk egyszer azt mondta, a bölcs király sosem akar háborút...
- De jó ha mindig készen áll rá! - fejezte be.
Ezzel egymásnak estek, mire  tudtam itt az alkalom. Lerohantam a fegyver tárba, majd megérintettem az örök tűzet. Éreztem, ahogy eltűnt benne minden félelem és megtelek energiával. Ahogy maxon éreztem az erőmet. Felugrottam miközben kitártam a szárnyaimat. Thor megsebesült. A szeme... a látványra kezeim a vállamig felizzottak.
- Most már felismerlek. Te vagy Odin legfiatalabb gyermeke. A sárkányvérű.
Elengedte a testvérem, mikor a pengéjével felém suhintott. Elkaptam a levegőbe és nem foglalkoztam a húsomba hasító fájdalommal. Fellángoltattam a fegyverét, mire el kellett engednie. Elrugaszkodva fentről csaptam le és telibe találtam az arcát. Öklöm nyomán bőre megégett. A kombináció amit ráküldtem sikeres hárította, vagy nem sikerül súlyosabb sebet ejtenem rajta.
- Elég - morogta, majd három penge repült felém, de össze csuktam a szárnyaim és hátra vetettem magam, majd karommal vissza nyomtam magam. - Mondd csak húgom, te mit gondol apánkról? Hiszen megvetett téged! Akár csak engem eltaszított magától! Csupán nem gondolt veszélyesnek.
- Én tudtam magamról milyen szörny vagyok, te túl egoista vagy hozzá.
- Vajon mi lehet az oka? Talán Frigga? Thor? Loki? - talán a szemem villant. Nem tudom, de rájött. - Hát Loki volt, a csínytevés istene. Figyelemre méltó amit megpróbált véghez vinni, de gyerekes volt a figyelem vágya.
- Mert te nem ezt teszed? Apánk figyelmét akarod, még úgy is, hogy ő a túlvilágon van. Elismerésre vágysz, de már soha nem kapod meg!
- Már megkaptam - megrúgott, de olyan erővel, hogy hátra repültem az erkélyig, ami lefogott. Onnan viszont nem tudtam felállni, Hella pedig belé mártotta az újabb pengét. A tüdőmből kiszaladt a levegő, ő pedig felállított úgy, hogy a hátamat a korlátra fektette.
- Add át üdvözletemet apánknak.
Ezzel a mondattal zárt, majd átlökött a korláton.
- A megmentőtök eljött - hallottam Loki hangját, mire behunytam a szemem. Hát mégis itt van. Majd becsapódtam és a fejem akkorát koppant, hogy éreztem, ebbe bizony beletört.