Isteni színjáték [Jimin ff.] - Befejezett

TIZENNEGYEDIK

Fogai élesek voltak, bőrét tüskék lepték el, szeme vörösen izzott. Nyelve leért, egészen a térdéig, bár az egész lény megrogyva állt a kaszás előtt, aki mozdulatlan volt. Nem láttam senkit a környéken, aki segíthetne, így felálltam, és leugrottam, hogy Yoongi mellé érkezzek. Tudom, hogy több dolog miatt is kapni fogok a fejemre, de mégsem tudtam volna ott maradni.

- Te meg mit keresel itt? - fordult felém. Nem láttam az arcát, elvégre nem az emberi formájában van. Kaszájával fenyegetően mutatott felém, majd biccentett egyet a fejével. - Tűnj el.

Ekkor a lény nagyot kiáltva felénk ugrott. Yoongi nem tudta volna időben maga elé húzni a fegyverét, ezért két kézbe vettem Narina-t, hogy megnagyobbítsam, és pörgetni kezdtem. A védőfal, ami körénk épült elektromos ingereket küldött a lénybe, amitől messze repült, belefúródva a földbe. Azonban ez az ütközés az én testemre is kihatással volt. A szívem egy pillanat alatt gyorsult fel, térdre kényszerültem ismét, miközben ziháltam.

- Miért.. - suttogtam magam elé. Combom izzani kezdett, éppen ott, ahol a jel volt, ezért körül néztem, de nem láttam Jimint. Vagy lehet, hogy csak nem akartam.

- Menj innen, megoldom! - szólt rám ismét Yoongi. Támadó pózt vett fel, de nem lépett el előlem. Tudta, hogy a gonosz teremtmény vissza fog ide jönni, valószínűleg értem, hiszen miattam sebesült meg. Ha egyáltalán kárt tettem benne a védekezésemmel.

Yoongi felemelte a kaszáját, és arra várt, hogy az ellenfél megfelelő közelségbe kerüljön. Kinéztem a fekete ruhája mellől, de ezzel csak az én helyzetemet nehezítettem meg. A lény észrevett, és már nem Yoongi felé szegezte vérszomjas tekintetét, hanem felém.

Ekkor éreztük meg mindketten, hogy a föld rengeni kezdett, mégpedig úgy, hogy még a kaszást is megtántorította. Fél térdre ereszkedve nézte végig, amint InAh és Tae két oldalról közrefogja a teremtményt, és egy hatalmas sziklaburokba zárva megfékezik őt. A burkot szépen lassan kisebbíteni kezdték, épp annyira, hogy mozdulni se tudjon benne. Csak a kiáltásait lehetett hallani, de azt is már csak tompán.

- Szép volt. Nagyon gyorsan tanulsz. - veregette meg barátom vállát a nő, aki egy büszke mosollyal rám nézett. Bólintottam egyet, és felállva mellé futottam, hogy megöleljem.

- Köszönöm szépen. Innen átvesszük. - hátam mögül egy ismeretlen hang szólalt fel, ezért elengedtem Tae-t, és megfordultam. Három férfi közeledett felénk, furcsa ruhákban, sárgán világító szemekkel. Nem kellett kézikönyv, hogy megmondjam, mik is ők. Vadászok. Mind a hárman kinyújtották a botjukat, aminek a végén egy nagy kék kő volt gyökerekkel rögzítve. A kő világítani kezdett, a burokban ragadt lény pedig szinte kiszivárgott az összeragadt földrögök közül. InAh kezébe véve a dolgot kettényitotta a burkot, és elegyengette a földet, hogy ne lehessen észrevenni a turpisságot. Vajon a parkot is így hozta helyre?

Körbenéztem, de Yoongi már nem volt velünk. Eltűnt, amin nem lepődtem meg, mégis rosszul esett. Jó lett volna legalább beszélgetni vele egy kicsit. Mivel tudnám elérni, hogy újra szóba álljon velem?

- YonAh. - szólított meg InAh, és lépett elém. - Ne haragudj, de még sosem tanítottam tűz idomárt. Megengeded? - kinyújtotta felém mindkét kezét, én pedig hezitálva bár, de odanyújtottam neki. Két tenyere közé fogta, és lehunyta szemét. Nagy levegőt vett, és ismét rám nézett, de ekkor már zölden izzó tekintetével mért fel. Fogalmam sem volt, minek kellene történnie, ezért nem ellenkeztem. Még akkor sem, mikor a tenyerem égni kezdett, a combommal együtt.

Körülöttem izzani kezdett a levegő. Az alattunk levő fű először sárga, majd barna színűvé válva égtek el, pedig nem voltak lángok. Taehyung ijedt tekintettel hátrált el tőlünk, InAh azonban még mindig megbabonázva bámult rám. Hirtelen lángoló tűzfal zárt közre minket, ami felemelkedett egészen az égig. InAh bőre vörösödni kezdett, nekem viszont még csak melegem sem lett. Csupán a tenyeremben éreztem erős szúrást, mintha közvetlenül a tűz fölé helyeztem volna.

- InAh! - kiáltottam fel, és szakítottam el tőle a kezem. Minden eltűnt körülöttünk, csak a kiégetett gyep nem. A nő hátra tántorodva elesett, de rögtön visszalökte magát egy a földből kiálló röggel.

- Bocsánat. - hajtotta le a fejét. - Sosem találkoztam olyannal, mint te. - Tae felé fordult, és egy erőltetett mosollyal integetni kezdett. - Szerintem ennyi elég mára. Holnap találkozunk. - megfordulva, egy hatalmas dobbantással tűnt el a szemünk elől. Megnyitotta maga alatt a földet, és amint lekerült, rögtön össze is húzta a feje fölött.

- Végül is.. - kezdtem bele. - Ő micsoda?

- Tanár. - vont vállat Tae. Látszott rajta, hogy még mindig a történtek hatása alatt van. - Leadta a képességét, hogy cserébe kapjon három másikat. Így tud mindenfajta lénynek segíteni megtanulni az elemével bánni. Mégis mi volt ez?! - kérdezte kicsivel hangosabban, mint kellett volna. Most, hogy belegondolok, ilyenről még nem is hallottam. Talán Jiminnek igaza volt. Nagyon sok minden van még a világban, amiről fogalmam sincs.

- Nem tudom, de ne érdekeljen. Soha többé nem fog előfordulni. - legyintettem. - Menj haza, pihenj. Megyek, és keresek pár lelket. - válasz nélkül ugrottam el onnan, és futottam át a háztömb másik felére. Arra az utcára jutottam, ahol először láttam meg Jimint, és ez nem tetszett. Mintha még mindig függnék tőle.

Gyorsan mentem el arról a helyről, egyenesen az erődbe. Az érzékeim kiélesedtek, minden bokorból hangokat hallottam, magam előtt pedig apró lényeket láttam, amik olyanok voltak, mint az erdő állatai, csak épp.. Mások. Ők eddig is itt voltak, de nem láttam őket. Lehet, hogy párra rá is léptem.

-----------------

- Kivagyok! - tört be Yu a szobám ajtaján. Elcammogott az ágyig, majd behajította magát mellém. - Az egyik vendég rám nyomult, és nem hagyott békén. Aztán még ő volt felháborodva, hogy kapott egy pofont, mikor a keze rossz helyre csúszott. Te elhiszed ezt? - csóválta rosszallóan a fejét.

- Nem, de megnéztem volna. - nevettem fel.

- Apropó, mi van a démonoddal? - nézett fel rám. Hasra fordult, hogy sakkban tudjon tartani a tekintetével, én viszont vállat vontam, és megráztam a fejem.

- Elment. - legalábbis nincs itt.

- Helyes. - mosolyodott el, és hunyta le a szemét. - Csak baj hozott volna rád. Hidd el. Sok könyv szól róluk, amiknek valamilyen alapot figyelembe kellett venniük, miközben megírták.

- Ne beszélj ilyen bonyolultan ilyenkor. - utaltam az esti órákra.

- Bocs. A lényeg az, hogy nem bízhatsz benne, még akkor se, ha megmenti az életedet. Vannak olyan lények, akiknek alap természetük van. Mint például az imádott Taehyungodnak a gyerekeskedés. Nem tudna megváltozni, még akkor se, ha akarna. Jiminnek ez az állandó hazudozás, és manipuláció. Megszokta, hogy ezzel a kettővel mindent el tud érni.

- Te jártál már a démon világban?

- Mármint, a Varázs világban? - javított ki, rosszallóan rám nézve. - Nem, még nem.

- Akkor miért vagy ebben ennyire biztos?

- Te még mindig bízni akarsz benne? Hisz azt mondtad, elment. Fogadjunk, hogy előtte ígérgetett neked minden jót. - nem láthatta, mert be volt csukva a szeme, de bólintottam. Elment, nekem pedig nem kéne, hogy hiányozzon. Talán nem is hiány az, amit érzek. De ha itt hagyott, miért nem vette le rólam a jelét? És miért kezd el minden alkalommal égni, ahányszor csak a férfira gondolok?