HUSZONKILENC

952 106 16
                                    

YonAh pov's

Amint Jimin kiment a szobából, Yu azonnal betört, mint valami védelmező oroszlán. Leült mellém, és ő is megpróbálta megfogni a kezem, csakhogy hasztalanul. Senki se tud hozzám érni. Éppen ezért tettem rá én az ő kézfejére tenyerem, hogy legalább érezzen.

- Ma be kellett volna mennem dolgozni.. - mondtam erőtlenül. Nem ismerek a hangomra, annyira kiszívottnak érzem.

- Nyugi, már elintéztem. Beadtam, hogy megfertőztük egymást. - reagálta le, egy könnyed mosollyal. - Tarts ki kérlek.

- Tudom, nem látszik, de a fejem lüktetésén kívül nincs bajom.

- Dehogynem! YonAh, olyan halvány vagy, mint aki mindjárt eltűnik. Te nem halhatsz meg!

- Miért nem? - biccentettem oldalra a fejem. Fel akartam ülni, de már az se ment. Mintha nem bírnám megmozdítani a végtagjaimat. Nehezek, és fájnak.

- Mert nem hagyhatsz egyedül. Az az idióta megtalálja a testedet. Csak ne add fel. - nagyot sóhajtva felnéztem a plafonra. Vajon Yoongi meg fogja tudni találni? A testem hiánya miatt képtelen vagyok mást érezni a fájdalmon kívül. A gondolataim aggódnak, de az ehhez társuló szorító érzés a gyomromban, valamint a szívem ritmusa most nincs jelen. Nyugodt vagyok. Már amennyire ezt lehet mondani ebben a helyzetben. - Hol van Narina?

- Nem tudom - vontam vállat. - Szellemként képtelen vagyok megidézni. Miért?

- Mert ha itt lenne, lehet tudna segíteni.

- Már hogy tudna? Az a bot csak egy tok, amit tudok növeszteni. - Yu elnémult, úgy nézett ki a világba, bamba fejjel. Fogalmam sincs, mit akart kihozni ebből, de kételyt ébresztett bennem. Vajon mit tud Narina-ról, amit én nem?

Fogalmam sem volt, mennyi idő telt el azóta, hogy Jimin elment. A szemeim le akartak csukódni, aludni támadt kedvem, de a fejembe tóduló fájdalom folyton felébresztett. Yu sem hagyta, hogy elaludjak, fontos volt, hogy ébren maradjak, mert akkor kevesebb eséllyel vesztem el a földel való kontaktot.

Az egyetlen örömöm a hangok voltak, amik így, szellemként felerősödtek. Nem tudom, hogy csak azért, mert ennyire legyengültem, de nagyon örültem neki, mikor meghallottam, hogy Jimin berúgja az ajtót. Feltrappolt a lépcsőn, és sietősen ért be a szobába, miközben barna tekintetével engem vizslatott.

- Mi tartott ennyi ideig? - fordult felé Yu. Hangja talán keménynek tűnhetett, de nem sértésnek szánta. Így jön ki belőle az aggódása.

- Gondok adódtak a vakarcs megtalálásával.

- Megölted? - vágtam szavába. Nem lepődött meg a kérdésemen, csak lesütötte a szemét.

- Nem. Yoongi elintézte. De most nem ez a lényeg - az ágy mellé lépve fölém emelte a testemet, és amilyen óvatosan csak lehetett, lerakta egyenesen rám. Nem tudom, minek kellett volna történnie. Csak annyit éreztem, hogy az erőm visszatért, én pedig nagy mosollyal az arcomon ültem fel, és néztem le a tenyereimre.

- Sikerült! - kiáltottam fel, és fordultam Jiminhez, aki azonban nem engem nézett.

- YonAh! YonAh, ébredj!

- Mi történt? - Yu kétségbeesett hangja reszketésbe torkollott, szemei megteltek könnyekkel, és a démon mellé rogyott. Hátra néztem oda, ahova ők is, és csak akkor pillantottam meg a sápadt bőrű valómat. Az erőm visszatért, de én még mindig a testemen kívül vagyok.

- Jimin.. Yu? - szólítottam meg őket. Nem láttam, és nem is hallottak. A testemet rázogatták, miközben nevemet kiáltozva nekiálltak egymással veszekedni. Utolsó ötletként megpróbáltam megérinteni Jimin vállát, de most mintha ő lenne szellem, az én kezem ment át rajta. Teljesen elvesztem. Keresnem kell valakit aki lát!

Kihasználva, hogy a képességem még mindig működik, kiugrottam a csukott ablakon, és futásnak eredve a lámpaoszlopokon kezdtem ugrálni. Az emberek nem látnak, ezért nyugodt szívvel kezdtem el ordibálni. ,,Haho? Lát engem valaki? Itt vagyok". De senki se válaszol. Senki se vett észre. Yoongi pedig eltűnt, nyilván sok a dolga. Sose fogom így megtalálni.

A parkba érve leugrottam a földre, hogy körülnézzek. Egy természetfelettit se láttam az embertömeg között, valamint szellemeket se. Az erdő fáinak takarásában moccant meg egy-egy nagyobb állat, amik ontották magukból a sötét energiákat, így arra inkább még csak nem is néztem. Megfordultam, hogy a város másik vége felé induljak, ám ekkor belebotlottam valakibe, aki egyenesen engem nézett.

- Felcsaptál szellemlánynak? - nevetett fel a lebegő nő.

- Shio, te látsz engem?

- Nyilván, azért beszélek hozzád. Meghaltál?

- Nem - ráztam meg a fejem. Kezéhez kapva meglepődve fogadtam a látványt, mert őt meg tudtam érinteni. - Kérlek segíts! - nem mondtam neki mást, elkezdtem húzni magam után, amíg nem jött magától. Visszamentem a házba, és úgy, ahogy kijöttem, be is ugrottam, tudván, hogy Shio minden gond nélkül képes lesz követni. Mellém állva ismét megfogtam a karját, bár nem tudnám megmagyarázni magamnak, hogy miért. Talán jól esett egy itt levővel érintkezni, miután így magamra ijesztettem. - Mi történik? - néztem rá. Szemei izzani kezdtek, fejét kérdőn biccentette oldalra, majd törökülésbe vágta a lábait, és felemelkedett a szintemre.

- A tested nem hívja vissza a lelkedet. Úgy érzi, meghaltál. Ha ez így megy tovább, ez az éned el fog tűnni.

Hitetlenül ráztam meg a fejem, és tettem feléjük egy lépést. Mind a ketten odamentünk az ágyhoz, de amíg Shio Jiminéket szuggerálta, én a saját testemet.

- Hogyhogy téged se látnak?

- Azért, mert fogsz - pillantott le ujjaimra, amik már fehéredni kezdtek a felsője szorításától. Csodálkozok, hogy mennyire kivágott tud lenni egy hosszú ujjú ruha. Pláne Shio-n. - De amúgy se engedném, hogy lássanak. - vont vállat.

- Yu, te tudnál rajta segíteni - Jimin eddig csendesen fogta a kezem, miközben a homlokát dörzsölte, mélyen a gondolataiba merülve.

- Nem, nem tudok - fordult el dacosan a lány.

- Kérlek! Tudod, hogy meg tudnád menteni.

- Hogyan tudna? Hisz csak egy mezei tündér.. - szólaltam fel. Tudtam, hogy nem fog hallani, mégse érdekelt. Nem értem, Jimin miért hisz ennyit Yu-ról. Ő nem képes ilyenekre, hiszen még abban is elfárad, hogy indát növeszt a fáról. Shio gúnyosan felnevetett, és keresztbe font karokkal hátra dőlt.

- Hagyj békén, Jimin.

- De hisz a barátnőd haldoklik! Te mondtad, hogy nem fogod hagyni meghalni, most pedig meghátrálsz?! - kiáltott rá a lányra. Shio közelebb húzódott, és megfogta Yu homlokát, ami ragyogni kezdett, Shio ujja pedig vörösen izzani.

- Ez érdekes. Az isteneknek látniuk kellene a halottakat. - suttogta maga elé. Felmásztam az ágyra, és némán követeltem tőle választ, azonban arra se méltatott, hogy rám nézzen. Jimin haragja viszont nagyobb volt, mint a kíváncsiságom. Amint felmordult rögtön elfelejtettem Shio kijelentését.

- Cseszd meg! - sziszegte fogai között. Yu csak elfordult, és lesütött tekintettel csikorgatta fogait, mintha bánna valamit. Teljesen összezavart ez a jelenet, pláne ami ezután jött. Jimin szemei vörös színt öltöttek, körmei elfeketedtek, ő pedig lehajolt, és megcsókolt. De nem úgy, ahogy eddig szokott. Csak a száját érintette az enyémhez.

- Most mit csinál? - kérdeztem Shiotól. A testem ragyogni kezdett, ami átterjedt Jiminre is. A sárga szín egy pillanatra elvakított, de utána rögtön elnyelte a sötét fekete, ami Jiminből áradt.

- A legveszélyesebb dolgot, amit egy démon tehet. Odaadja a lelke egy részét.

- Mi? De akkor ő..

- Ne féltsd - vágott a szavamba, Éreztem, hogy ismét eluralkodik rajtam az a fáradtság, amit még reggel éreztem. Végtagjaim ismét elnehezültek, szemeim lecsukódtak, a szívem pedig majd felrobbant. - A démonok hamar regenerálódnak. Később találkozunk - Shio eltűnt, én pedig előre bukva átadtam magam a hívogató sötétségnek. De ez az állapot nem tartott sokáig. Felriadtam, és felkiáltva ülésbe vágtam magam az ágyon, amitől Yu annyira megijedt, hogy hátra esett.

Kétségbeesve fordultam Jiminhez, aki félig az ágyra lógva ájultan hevert mögöttem. 

Isteni színjáték [Jimin ff.] - BefejezettWhere stories live. Discover now