Szemed Tükrében [Ereri/Riren]

10. rész

Órák teltek el azóta hogy az orvos a szikével és a csomag vérrel ment vissza a műtőbe. Nagyon aggódom...ez az egész az én hibám, Eren miattam ment bele a műtétbe. Nem fog sikerülni a műtét..csak kárt okoz...pont ahogy én. Mindig kárt okozok.

A fejemet fogva ülök és próbálom visszafogni a sírást. Mindent elrontottam, Eren miattam fog szenvedni. Pont az szenved miattam akit mindentől óvni akarok.

Úgy érzem hogy ebbe bele fogok őrülni. Este 8 van, mi pedig délután háromra jöttünk. Teljesen kivagyok, Erent akarom. Carla próbál nyugtatni, de szerintem ő is tudja hogy ebben a helyzetben lehetetlen.

Hirtelen arra eszméltem fel hogy nyílik az ajtó és a főorvos lép ki rajta. Egyből felpattantam és odasiettem.

-Hogy van Eren? Sikerült a műtét?-támadtam le szegény pasast.

-A műtét sikeres volt, már csak fel kell épülnie hogy teszteljük milyen jól fog látni-mosolygott rám fáradtan. -Lehet szemüveges lesz, a műtét pontosságától függ-tette a kezét a vállamra.

Boldogan felcsillantak a szemeim. Feleslegesen aggódtam, Eren látni fog! Olyan boldog voltam hogy majdnem megöleltem szegény orvost.

-Bemehetek?-néztem lelkesen.

-Még alszik, de természetesen igen-mondta kedvesen a doki. Szimpatikus ez az orvos, kedves.

Szinte villámként rohantam az alvó Erenhez, természetesen Carla is jött velem. Eren nyugodtan feküdt az ágyon, a szemei szellőző fáslival voltak bekötve, mivel még frissen van műtve.

Leültem az ágya melletti székre és a kézfejét kezdtem simogatni. Mivel estére bent tartják ezért vele maradok. Hála az égnek még csak péntek van, ezért vele tölthetem az egész hétvégémet.

Egész este vele maradtam, az éjszaka folyamán persze én is elbóbiskoltam a széken amin ültem.

Másnap reggel arra ébredtem hogy valaki a kézfejem simogatja. Egyből kinyitottam a szemeimet és a kezemre néztem. Eren cirógatta a kézfejemet, mosolyog.

-Felébredtél Levi?-kérdezte mosolyogva. Annyira édes még így is, az meg még inkább hogy felismer csak a kezemről is. Ő egy angyal, az én angyalkám. Most is szinte ragyog a mosolya.

-Igen kicsim, nagyon aggódtam-adtam puszit az arcára mire átölelte a fejemet. Kuncogva bújtam szerelmemhez aki puszit nyomott a szám sarkára, gondolom csókot akart a kis bénuci angyalkám.

Mosolyogva tapasztottam össze ajkainkat amit Eren látszólag nagyon értékelt mivel olyan lelkesedéssel kezdte falni ajkaimat mint még soha. Belemosolyogtam a csókba, majd lassan elváltam tőle.

-Pihenj kicsim-suttogtam neki, mire egy durcás kisgyerek fejet kaptam válaszul.

-Nyem! Levi hiányom van!-nyújtózkodott felém mire átöleltem. Úgy csimpaszkodott rám mint lajhár a faágra.

Addig ölelgettem és puszilgattam amíg be nem jött az orvos aki kötést cserélt és elmondta a fontosabb információkat, például hogy hogyan kössük át neki a szemét és hasonlók. Hamarosan már Eren ágyán ültem, szerelmem fejével az ölemben. Gesztenyebarna haját simogattam és gyönyörködtem benne. Még bekötött szemekkel is gyönyörű, ő mindenhogy az. El sem hiszem hogy az enyém lehet, minden áron meg fogom védeni.

-Biztosan nem fáj semmi?-aggodalmaskodtam továbbra is, mivel mióta kijöttünk a kórházból ezt kérdezgetem tőle. Fő az odafigyelés na.

-Igen édes, biztosan-kuncogott a túlzott aggódásomon.

-------

Mivel sokan aggódtatok Erenért, ezért gondoltam nem kínozlak titeket, igyekeztem hamarabb hozni a részt :)