Ég veled - Kornél szemszöge |✔| - Átírás alatt

14. fejezet

Hogy elüssük az időt, amíg visszaérnek a csapatok, beálltam Zolihoz pingpongozni. Jól elszórakoztunk, próbáltam tartani a ritmus vele, de nem mindig sikerült. Zoli vérprofi, ezt el kell ismerni. Többször is tartottunk ivószünetet a nagy melegben, és ha hangokat hallottunk a kapu irányából, akkor rögtön odakaptuk a fejünket, hátha a feladaton lévő párosok jöttek vissza. De nem, egyszer sem ők voltak. Pedig már nagyon szerettem volna beszélni a fiúkkal a Hannás dologról. Azt akartam, hogy a fejemhez vágják, hogy hülye vagyok, amiért azt gondolom, hogy Hanna anyukája meghalt... Még mindig nem akartam magamnak elhinni ezt az opciót. Pedig az ornitológiás programon elejtett fél szavak ezt is sugallhatták. De azért titkon reméltem, hogy nem erről van szó, azzal hitegettem magam, hogy tuti csak elváltak a szülei. Mert belegondolni is borzalmas abba, hogy valakinek meghalt az anyukája vagy az apukája. Én beleőrülnék, az biztos. Belegondolni is rossz, hogy mit élhetett és mit élhet át egy ilyen személy. Nincs mellette egy anya, aki gondoskodna róla, ápolja, ha beteg, nem lehet mellette, mint egy barátnő, ha szerelmi tanácsra szorulna.

Már jó pár órája pötyöghettünk az asztalnál, amikor már úgy leizzadtunk, mint egy ló. Ezért visszavittük az ütőket és labdát, majd elindultunk a medence irányába. Onnan heves veszekedés hallatszott, ezért Zolival értetlenül bámultunk Máté és az egyik fehér csapatban lévő srác között kialakult veszekedést.

- Mi a fasznak kellett belelökd?! - kiabálta Máté széttárt karokkal.

- Hát itt meg mi történt? - kérdezte Zoli közbevágva.

- Szerettük volna, ha Hanna is bejönne a vízbe, de ő nem akart, ezért Viktor berántotta őt a vízbe, ami még nem is lett volna akkora probléma, csak hát történt egy apró baleset - mesélte Máté, nekem pedig ökölbe szorult a kezem. Ha bármi baj történt Hannával, akkor kibelezem. - Aztán Hanna teljesen kiakadt, sírt, és elment - tárta szét tehetetlenül a kezét. Kibelezem. Esküszöm, hogy kibelezem.

Zoli észrevétlenül biccentett egyet a fejével, hogy menjünk. Gondolom érezhette rajtam a feszültséget. Így intettünk egyet a medencénél lévőknek, majd kicsit távolabb sétáltunk, hogy ne hallhassák, hogy miről beszélünk.

- Visszamegyek, és kitekerem a nyakát - sziszegtem a fogaim közt.

- Kornél, gondolkozz már! Ha nekiesel, ki is zárhatnak minket! Inkább keresd meg Hannát, hátha szüksége van valakire - tette a kezét a vállamra, mire sóhajtottam egyet, és elindultam Újvári Hannáék faházának irányába.

Annyira ismertem már, hogy tudjam, most egyedüllétre van szüksége, így egy olyan helyet keresett magának, ahol senki se zavarja. Mikor odaértem vettem egy mély levegő, aztán bekopogtam.

- Igen? - hallottam Hanna síros hangját, amitől összeszorult a szívem.

- Minden oké? - kérdeztem, miközben füleltem.

- Persze - felelte.

- Akkor kinyitod? - rágtam a szám szélét.

- Most nem annyira... alkalmas - válaszolta.

- Oké, csak a többiek a medencénél azt mondták, hogy belelöktek a vízbe, amitől kiborultál, és sírsz... - magyaráztam, majd mocorgást hallottam az ajtónál, amit Újvári Hanna végül kinyitott. A látványától kissé megilletődve néztem rá. Kisírta a szemeit. Majd, hogy oldjam a feszültséget, hozzátettem: - De látom, szerencsére nem igaz - mondtam, amin szipogva felnevetett.

- Nem... Nem azért borultam ki, mert belelöktek a vízbe - csóválta a fejét.

- Rendben - bólintottam.

- Bár annak sem örültem - tette hozzá gyorsan. - Csak... ez - mutatta felém a tenyerét, amiben ott pihent a karkötője, ami eddig a csuklóján lógott.