Több mint barátság

Ő

Jacky

Nagyot sóhajtva huppanok le ágyamra, miután még percekig szugeráltam Nate hűlt helyét, majd könyökömre támaszkodva, fejemet tenyerembe temetve kezdek el fájdalmasan nyöszörögni. Annyira hihetetlenül elbasztam, hogy képtelen vagyok mást tenni csak hátradölni és üveges tekintettel bámulni a felettem elterülő plafont, miközben minden erőmmel próbálok megnyugodni. Felnézve falamra, a teljes Naprendszer tekint vissza rám, amely mindig eléri, hogy hevesen dobogó szívem valamilyest normalizálódjon még akkor is, ha jelenlegi helyzetemben ez lehetetlennek is tűnik. Gyermekkorom óta imádom, hogy bármikor lefekszem és felnézek milliárdnyi csillag, Bolygó, csillagkép szemez velem és ez, mint akkoriban, most is egy halvány mosolyt csal arcomra, hisz mióta az eszemet tudom érdekelt a csillagászat és Nate ezt mindig baromi aranyosnak tartotta. Behunyva szemem gondolok vissza az előbb történtekre és esküszöm, halvány lila gőzöm sincs mi lehetett volna a helyes döntés, de azt tudom, hogy ez így kurvára nem lesz jó, sem nekem, sem Natenak. Ha akkor nem állítom le és nem félve a következményektől bevallom, hogy igenis érzek valamit és mindig is éreztem, akkor most nem azon gondolkoznék mekkora egy gyáva fasz vagyok, hanem Nate ajkait ostromolnám addig, ameddig nevetve le
nem állít, azt mondva, hogy egy telhetetlen állat vagyok és, ha ezt tovább folytatom elmenekül előlem. És ami a legjobb megijeszt, az az, hogy igenis akarom, akarom hallani a nevetését, érezni a belőle áradó dominanciát, fogni a kezét, beszélgetni minden apró kis dologról, ami csak eszünkbe jut, még akkor is, ha valami oltári nagy hülyeségről is van szó, de mégsem teszek ezért semmit, mert félek, egy beszari alak vagyok és Natenek nem egy ilyen fiúra van szüksége. Hirtelen ötlettől vezérelve halászom elő zsebemből telefonom, majd feloldva, tárcsázni kezdem annak a személynek a számát, aki jelenleg az egyetlen segítségem.

— Cameron megmondtam már, hogy ne hívogass folyon te érthetetlen, nagyméretű fasz — hangja kibaszott hangosan csap a telefonba, ezzel megállítva engem abban, hogy akár egy szót is szóljak.

Sokkomból, Harry zaklatott levegővétele ébreszt fel, jelezve, hogy várja a válaszom.

— Harry? — óvatosan szólítom meg, nem tudva, hogy milyen hangulatba is fog visszaválaszolni még így is, ha tudja nem Cameron az, hanem én.

— Basszus Jacky sajnálom — szabadkozik rögvest, amilyest rájön arra, hogy bizony nem Cameron van a vonal túlsó végén.

— Nincs baj haver — mosolyodok el halványan, bár ő ezt úgysem láthatja — Mindenkinek van szar napja, pláne, ha legjobb haverja felbassza az agyát — nevetek fel, amely elég hamiskásra sikeredhetett, hisz Harry rögtön észrevette csapnivaló hangulatom, amelyre rá is kérdezett.

— Történt valami? — vált át hangja komolyra és a hatás kedvéért még a lélegzetét is visszatartja. Ezt szeretem Harryben, hogy bármikor, bárhol lehet vele komolyan beszélgetni, mindegy milyen témáról is legyen szó.

— Csak a szokásos — húzom el szám — Nathan történt, mint mindig — sóhajtom fáradtan, majd megelégelve semmittevésem, telefonnal a kezembe lépek ki szobámból, lebaktatva a konyhába egy kibaszottul erős kávéért.

— Hűha, na mesélj.

Nagy levegőt véve kezdek bele, hogy Harrynek egy extrasokkot okozzak, így estére.

— Megcsókolt — felelem vállat rántva, mintha csupán annyit mondtam volna, hogy a fű zöld az ég pedig kék.

— Azta, a faszomba, tökös a csávó annyi szent, nem gondoltam volna, hogy képes rá — füttyent egyett és le sem tagadhatná mennyire meglepte mondanivalóm.

— Bevallott mindent és erre az én kibaszott reakcióm az volt, hogy csókoljon meg — így hangosan kimondva érzem, ahogy arcom vörösödni kezd és hirtelen a határozottságom is kezd alább állni.