Néma Szerelem

둘

JiSung érezte HyunJin minden egyes szavában a gyűlöletet. Úgy érezte, gyűlöli őt, mint mindenki más. Nem érzete magát jónak semmire sem. Gondolatai elszaladtak s fejében olyan gondolatok szövődtek, minthogy egy szörnyeteggé változott az évek alatt. Mindig is utálta azt az énjét amit mutatott másoknak, s azt is amit nem mutatott. Szeretett volna normális lenni. Olyan fiú akart lenni, akit egyáltalán nem köt le egy másik srác gondolata.

Han folyton hallotta Jin utolsó hozzá vetett mondatát; "Retkes buzi, jobb ha a közelembe sem jössz, nem akarok olyan beteg lenni mint te!"

Ezek a szavak belehasítottak szívébe. Fájt neki, borzasztóan. Ha lehet, még jobban megutálta magát.

A szomorúságának hasznát vette. Dalokat írt amit a csapat, vagy akár a 3RACHA elő tud adni. 

A lakás fényei lekapcsolódtak mindenhol hajnali egykor, csak JiSung ágya mellett világított a kislámpa. MinHo és HyunJin már aludtak mikor  ő elkezdett dalt írni s gondolkodni az egész életén.

Érzelmei túlcsordultak rajta, s olyat tett, mit talán másnap reggelre megbán.

HyunJin próbált aludni. De nem tudott. Zavarta, hogy Han miatta lett ilyen zárkózott. Sosem gondolt rá, hogy egyszer még ilyen rosszban lesznek mint most, hitt abban, hogy debütálásuk előtt még jó barátok lesznek, érzései ellenére. Mindennél jobban bánta azt amit JiSungnak mondott, hisz ő maga is vonzódott a saját neméhez, legfőképpen hozzá vonzódott. 

Mereven nézte a plafont, miből a sötét miatt aligha látott valamit, Sung lámpája hiába adott kis világítást a szoba négy falának.

Nem tudta mitévő legyen. Szerette volna úgy igazán szeretni a mókusra hasonlító fiút, de tudta, ez lehetetlen. Nem akarta elrontani a csapat hírnevét ezzel, s titkolózni sem szeretett volna.

De szerette volna szeretni JiSungot. Ölelni, csókolni akarta, esténként vele aludni szorosan magához húzni, meg akarta védeni mindentől és mindenkitől. Magának akarta tudni szerelmét.

De tudta, sosem lehetnek együtt, mégis éjjeleken át ábrándozott kettejükről. Már lassacskán az esküvőt és a közös gyerekeket is elképzelte, ám ilyenkor ütött be a felismerés, hogy nem történhet ilyen, s  e-pillanatokban kezdték könnyei arcát mosni.

Fájt nekik a szerelem. Ha meg kellene mondani kinek fájt jobban, arra a választ senki sem tudná.

De JiSung az, 'ki uralkodni tovább nem tudott magán.

-Csak egyszer.. Egyszer meg kell ízlelnem csókját..-suttogta maga elé a megtört fiú, s arcán megszámlálhatatlan mennyiségű könnycsepp futott végig.
Érezte, minden egyes perc amit nem HyunJin közelében tölt el, apró darabokra törik szívét.

Ezerrel gondolkozott, hogyan kellene megölnie ezt a reménytelen szerelmet, de soha nem jutott semmire. Csak dalok írásába s alvásba folytotta bánatát.

Ahogy lekörmölte már megviselt füzetébe utolsó sorait mik így hangzottak:

"Azt mondom, hogy jól vagyok
De igazából nem tudom, mihez kezdjek nélküled
Egyedül maradtam ezen a nyomorúságos helyen
A kékre festett szomorú emlékeddel"

letörölte pufók arcára lassan rászáradni vágyó sós könnyeit, nagy pulcsijának ujjait kézfejeire húzta, hogy az anyag eltakarja ujjperceit is, majd HyunJin ágya felé kezdett lépkedni.

Nem volt biztos magában. Tudta, hogy nem szabadna ezt tennie, mégis engedett a vágynak, annak ami már rég ki akar törni belőle. Meg sem tudja számolni kezén, hányszor akarta leteperni a magasabbikat, vagy hogy mennyiszer akart selymesnek tűnő arcára csókolni.

Most végre megtehette. Engedett a kísértésnek s lassan HyunJin felé hajolt ki megijedt a közeledő JiSungtól, de próbálta tartani magát ahhoz, hogy ő most alszik, így nem merte kinyitni szemét. Tudta mire készül a fiatalabbik, és hiaba nem akarta bevallani magának, mindennél jobban vágyott rá, hogy ajkaik összérhessenek ezért észrevétlenül kissé szétnyitotta száját.

Han mély levegőt vett majd lassan kifújta azt, hogy megnyugtassa magát. Mindhiába, hisz hevesen dobogó szívének senki sem tud megálljt parancsolni, így kissé remegve, hatalmas boldogság és idegesség kavarodásával, de végre ráhajolt alvó szobatársának dús párnácskáira.

Félve, lassan ízlelte meg a rózsaszín, felhőkre hasonlítóan puha ajkakat mik bódultságot hoztak fejére, s a rövidnek szánt aprócska csók oly hosszasra sikeredett, hogy HyunJin feladata a harcot önmagával szemben és vissza csókolt a mostanra ledöbbent fiúnak.

Ugyan JiSungot ez meglepetésként érte, mégsem hagyta volna abba semmi pénzért sem.

Percek múlva váltak el végleg egymástól, homlokukat egymásénak döntötték s aprókat lihegve néztek a másik szembogarába.

-Ezt nem szabad..

-Én is tudom.. Sajnálom...-suttogta ajkaira JiSung, majd nehezen de visszalépdelt saját ágya mellé, lekapcsolta éjjeli lámpáját és bebújt a melegséget nyújtó paplan alá, mi alól soha többé nem akart kimászni. Fejét eltakarta a takaróval, hogy HyunJinnak esélye se legyen látnia őt miközben megtapogatja felduzzadt, pirosló ajkait.
Könnyei megint csak megállíthatatlanul versenyeztek arcán, melyik csepp pottyan le előbb a párnára, s nem győzte törölgetni arcát míg el nem aludt, azzal a gondolattal, hogy legalább megtette és sosem fogja megbánni, hogy így cselekedett.

HyunJin némán bámulta a plafont.
Bámulta? Semmit sem látott a látását elhomályosító könnyfátyoltól.
Lassan halk zokogásban tört ki. Nem bírta tovább kordában tartania érzelmeit.
Fájt neki a tudat, hogy mindketten ugyan azt érzik egymás iránt, mégsem lehetnek együtt.

Aznap éjjel mindketten álomba sírták magukat, másnap reggel pedig felduzzadt szemekkel, de boldogságot tettetve keltek ki ágyaikból.

Beszéltek egymással, szerettek volna jóban lenni, hogy csapattársaiknak se okozzanak gondot, mégis, mikor kettesben maradtak próbálták kerülni egymás tekintetét, féltek, hogy olyat tesznek amit nem szabadna.
Hisz már tudták hogyan érez a másik, már csak csendesen, el kell folytaniuk eme érzelmeiket.

Fájdalmuk néma volt akárcsak egymás iránt érzett szerelmük.

Vége

❤️