Éjjel volt, a fák suttogásán kívül nyugadalmas csend honolt az erdőben.
Pihentetően kényelmes fekhelyemben szenderegtem, eztán mély álomba kerültem. Pár órát töltöttem ebben az állapotban, majd fokozatosan mocorogni kezdet végtagjaim. Álmomban viharos volt az ég, hullámzó a talaj. Egyszeribe egy jelenet pörgött le előttem, miszerint az erdőben menekülök valami elől, amitől nagyon tartok.
Mikor aztán nem tudtam hová futni, éreztem, hogy szembe kell néznem lidércemmel. A pillanat hevében olyan hevesen kapkodtam a levegő után, hogy kizökkenve álmomból a földön találtam magam. Próbáltam visszaaludni, 'immáron sikertelenül. Szerencsét próbálva arra gondoltam, hogyha járok egyet, eléggé elfáradok ahhoz, hogy újra pihentető állapotba kerüljek. Felkaptam szegényes ruházatom, majd útnak indultam az erdő széle felé. A Hold büszkén vakította be az eget, kíséretében a csillagokkal.
Állatokkal nem találkoztam, még az éjjeli baglyok hangja sem dallamosította be a légkört. Egy pillanatra furcsálva ámbár, de folytattam lassú, de határozott lépteim. Furcsa érzés fogott el, mintha valaki követne szemeivel. Egészen addig azt éreztem, amíg meg nem bizonyosodhattam róla. Az egyik nagy fenyőfa mögött kiszúrtam 1 pár csillogó szempárt, ami az átlagosnál nagyobbacska volt. Arra gondoltam, hogy valamilyen erdei állat lehetett, de a biztonság kedvéért visszafelé vettem utam, kissé sietősen. A levelek a talpam alatt halk reccsenéssel igazolták, hogy arra jártam. Nemsokára nem csak az én lépteimnek reccsenését hallottam, hanem valaki másét is.
A levelek zörgése mellett gallyak törésére lettem figyelmes, de nem volt bátorságom hátra pillantani. Elkezdtem futni, pont úgy mint az álmomban. Abban reménykedtem, hogy most nem kerülök szorítóba! Szerencsémre nem így lett, időben bejutottam a fakunyhóba, amit eltorlaszoltam egy nehézkes asztallal.
A kis rozoga ablakokra hajtottam a függönyt, eloltottam pár gyertyát, pont annyira volt fény, amennyire még éppen csak látni lehet. Bebújtam vackomba, majd vártam. Hogy pontosan mire, azt nem tudnám megmondani. Hamarosan halk kaparászást hallottam a kunyhó oldaláról, kintről. A lélegzetem visszafogtam amennyire csak lehet, még véletlenül se szűrődjön át semmilyen nesz, ne tudja meg senki, hogy bent tartózkodom!
Egyre hevesebben kezdett dobogni szívem, éreztem hogy valami történni fog. Éreztem valaminek a jelenlétét. Nem kellett sok idő, az ajtó és a torlasz olyan erővel csapódott ki, mintha egy éhes vaddisznó tört volna be hozzám. Elbújtam egy lepel alá, hiába tudtam, hogy védelmet nem biztosíthat. Nem láttam ki áll az ajtóban, pusztán félelmetes morgást hallottam, amiről már valóban azt hittem, hogy egy éhező vad tört be élelmet kutatva. Pár másodperc elteltével egy nagyon mély, rekedtes hang szólalt meg;
- Bújj elő, tudom hogy itt vagy!
Nem tudtam mást, levettem magamról a leplet. Félve válaszoltam, bár nem kérdezett.
- Ki vagy? ... Nem látlak!
- Ne akarj látni, mert mégjobban félni fogsz.
- Mit akarsz tőlem? - Intéztem a hang irányába kérdésem.
Azon nyomban válaszra méltatott.
- A házamban tanyázol. Ezt én kérdezhetném Tőled! De ami jobban érdekel, az-az, hogy honnan tudsz erről a helyről?
- Én világgá mentem apámtól, majd pár nap után bukkantam erre a kis fakunyhóra, amin látszott hogy hosszú ideje óta nem lakta senki! Nem tudtam, hogy a Tiéd, elnézésedet kérem, hogy betolakodtam. Ha nem találok fedélt, nem élek túl pár napnál többet.
A hang megköszörülte torkát, majd újabb kérdést intett felém;
- Mi vagy Te?
- Hogy-hogy mi? Ember. És Te?
- Az most nem lényeg. Nem vagy ember. Tudod miért? Mert ezt a kunyhót emberi szem nem érzékelheti. Én azért élek itt, mert erre a helyre senki nem talál, aki veszélyt hozhatna rám. Szóval nem vagy ember, nem kell tartanom Tőled. Kivele, miféle szerzemény vagy?
A hallottak teljesen ledöbbentettek, nem tudtam mit válaszoljak neki. Kissé felbátorodva némi szünet után, illetlenül kérdésre-kérdéssel reagáltam;
- Először azt mondd meg, Te mi vagy, ha nem ember?
Pillanat a pillanatot követte, majd a szél besüvített kintről, a Hold fényes szikrákkal világította meg alakját, és szemem elé tárult valami borzalmasan ocsmány csúfság, aminél ijesztőbbet még soha nem láttam!
Egy olyan lény, ami elképesztően óriás volt, mégsem annyira mint egy grizlimedve. Karjai izmosak, vaskosak, barnás-feketés szőrrel fedve. Lapátméretű kezei végén fekete, ápolatlan körmök élesedtek. Fejmérete szintés hatalmas, kerek alakzatot öltött, kutyaméretű orr adottságával. Szája környékét ritkább szőr borította, kissé emberibb kinézetűen. Ajka nagy és telt volt, ami pirosan pompázott akár egy érett alma. Szemei úgyszint nagyméretű, csokoládébarnán csillant meg. Haja egybenőve a szőrzetével, csimbókba esett nem látható fülei mellett.
Fogai sárgák, 2 méretes agyarral megáldva tökéletes volt az áldozat széttépésére.
A szörny megfontolt választ adott;
- Minek látszom? Talán nem pont erre vagy kíváncsi, de a nevem Amadeus.
Kissé elszállt ijedtségem, de még mindig tartottam Tőle.
- Amadeus. Megfogsz ölni engem?
- Nincs érdekemben. Kivéve ha ember vére folyik benned. Akkor igen.
A félelmemnél erősebb volt az őszinteségem.
- Ember vagyok. Mint ahogy szüleim is azok voltak. Ha megakarsz ölni tedd, nincs hátra semmim, ami hiányozhatna!
A szörny apró meglepettséget produkált, majd szigorú tekintetre váltott. Egyre erősödő morgással felém lépett, megfogta torkom, nekiszorított a falnak, és készen állt az utolsó pillanatokra, amit szemeim fürkészésével tölt... Majd hirtelen megtorpant, és szoros fogása a nyakamon egyre finomabbra váltott.
... Nem! Te nem lehet ember! Látom a szemeidben!
Elengedett, de határozottan egyik keze a falnak szegezett, a másik keze egyik ujján lévő éles körmeivel végigkarcolt mellkasom egy szabad pontján. Elkezdett lassan folyni vérem, amire az utolsó megmaradt gyertyát emelte megvilágítva azt.
- Lila a véred. Nem vagy ember.
Nem lepődtem meg, hisz tisztában voltam vele, hogy más vagyok mint az átlag. Az őszintét megvallva apám sosem mondta el nekem, miért más színű a vérem, miért van pár megmagyarázhatatlan dolog körülöttem, hisz sosem szeretett igazán.
- Te tudod, hogy én mi vagyok?
- Igen. Witcher vagy. Nem ember, legalábbis nem teljesen.
Ez a szó nyomatékosan belémhasított.
Witcher... Tehát boszorkány!??
