- 1 -

349 39 9
                                    



"Csodálatos nap volt. Csicseregtek a madarak, a nap égette a bőrömet, miközben a folyó hűsítette a belelógatott lábfejem. Boldog voltam, legalábbis azt hittem. Akkor még nem tudtam, hogy az volt az utolsó pillanat, amikor nélküle is képes voltam mosolyogni..."


- Kim Taehyung! - neve hallatán az említett azonnal hátrafordult. Egy ruhaüzletben álltak mind a ketten. A megszólított egy magas, vékony alkatú fiú volt. Barna haja belelógott szintén sötétbarna szemeibe. Szája vastag volt, arca már-már nőiesnek volt mondható. Göncei régiek voltak, kopottak és legalább három számmal nagyobbak, mint a gazdájuk. Lógott rajta minden textil, ezért bizarr megjelenése miatt azonnal kitűnt a vásárló tömegből.

Meglepetten pislogott a vele szemben álló másik férfire, aki szöges ellentéte volt Taehyungnak. Gondosan vasalt, drága ruhák, fényesre pucolt cipő, milliméter pontossággal beállított haj, csillogó ékszerek, feltűnő megjelenés. Gyönyörű férfi volt. Magasabb volt, mint Taehyung és elképesztően vonzó. Dús, telt ajkait azonnal megnyalta, mikor összetalálkozott a tekintetük. Hatalmas szemei feltűnőek voltak, hiszen fufruját hátra zselézte. Széles vállait kiemelte drága öltönye, amit itt vásárolt ebben az üzletben. Emiatt találkozhattak először.

Taehyung, miután felfogta, hogy ki állt vele szemben, azonnal hátat fordított neki és a kijárat felé sietett. Nem akart vele beszélni, sőt, látni se akarta.

- Taehyung! Ne menekülj! - futott utána a másik férfi. Azonnal karon ragadta és maga felé rántotta a menekülő fiút, aki egyenesen a karjaiba esett. - Napok óta jövök ide, hogy lássalak! Beszéljük meg!

- Eressz! - suttogta Tae, hogy csak ők ketten hallják, de késő volt. Már felkeltették a boltban lézengők figyelmét, akik le se vették róluk a szemüket. Taehyung zavarban érezte magát. Nem akarta, hogy jelenetet rendezzenek a kedvenc üzletében.

- Miért nem válaszolsz az sms-ekre és a hívásokra? Lefeküdtünk, aztán meg reggel eltűntél!

- Seokjin, ne balhézz itt. Sokan vannak. - suttogta Tae a kapucnija rejtekébe bújva. Ellökte magától Seokjint, hogy elmenekülhessen, de a másik férfi egyenesen elé állt.

- Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy szakítottunk!

- Nem is jártunk! - csattant fel Tae, majd a másik nyakkendőjét megragadva húzta magához a feldúlt férfit. - Csak azért mentem fel hozzád, mert tetszettél - kezdett bele halkabban Tae. - Ez csak egy alkalom volt és nem akarok többet. Találkoztunk, dugtunk, de ennyi. Eltűnt a varázs, szóval kopj le és felejtsük el egymást. Remélem érthető voltam.

Taehyung elengedte Jint és harmadjára is elindult a kijárat felé, de egy kéz rámart a vállára és visszafelé kezdte húzni. Tae már azt hitte, hogy hátra fog esni, amikor a szorítás eltűnt, ő pedig visszanyerve egyensúlyát kiegyenesedett.

- Nem kíváncsi rád, szóval kopj le. - szólalt meg egy mély férfi hang, ami miatt Taehyungot kirázta a hideg. Mikor megfordult és meglátta az illetőt, szíve hevesen kezdett verni, arca pedig paradicsomvörös színben pompázott. A magas, elegánsan, mégis lezseren öltözött férfi éjfekete szemei tűzben égtek, ahogy Jint bámulta. Ébenfekete, kócosan hagyott haja eltakarta ugyan, de Tae mégis a függöny mögé látott. Tudta, ki ez a fiú. Sokat látta itt az üzletben, habár egyszer sem vásárolt, ahogyan ő sem. Sokszor fordult meg a fejében, hogy talán ugyanazért vannak itt. Helyes férfiakat felszedni. Gyakran eszébe jutott ez a gondolat, de hamar el is hessegette. Nem biztos, hogy az idegen ugyanolyan eltorzult, mint Ő.

- Mégis ki vagy te, hogy beleavatkozz más dolgaiba? - csattant fel Jin.

- Nem fontos, hogy ki vagyok. Ennél sokkal lényegesebb, hogy mit fogok tenni veled, ha nem takarodsz ki a boltból. - az idegen mosolygott ugyan, mégis baljós volt a kisugárzása. Tae bele is remegett a látványba. Ijesztően vonzónak gondolta.

- Csak a szád jár!

- Tényleg? - a fekete hajú megragadta Jin bal karját és egy gyors mozdulattal csavarta ki a kezét. Jin felordított fájdalmában, az idegen azonban nem eresztette el. Közel hajolt Seokjin füléhez és belesúgta a szavakat, hogy csak ők ketten hallják. - Ha még egyszer meglátlak itt, esküszöm, hogy megöllek.

Seokjin ereiben megfagyott a vér. Iszonyatosan sajgott a bal karja, mégsem volt képes hangot kiadni magából. Amint az idegen elengedte, fejvesztve szaladt ki az üzletből, hogy soha többet ne kelljen ezzel a férfival találkoznia.

Taehyung nagyokat pislogva meredt a menekülő Jinre. Nem volt ideje arra, hogy felfogja a történéseket. Mikor észbe kapott, azonnal az idegen felé fordult, aki közvetlenül mellette állt. Akaratlanul is összetalálkozott a tekintetük, ami miatt Tae nagyot nyelt. A férfi vele szemben gyönyörű volt, mégis erőt sugárzott magából, akárcsak egy vadmacska. A vadon királynője jutott róla eszébe, a páratlan leopárd.

- Jól vagy? - kérdezte az idegen olyan hirtelen, hogy Taehyung képtelen volt megszólalni, csak bólintott egyet. Nem értette, a férfi miért lépett a védelmére és miért mosolyog rá. Zavarában Tae megfogta a vállán nyugvó táska pántját és megszorította azt. Nem tartotta magát méltónak ahhoz, hogy egy ilyen szépséggel lehessen egy légtérben.

Tae ugyanis szorongással küzdött. A generalizált szorongás, mint betegség, gyakran előfordul a világban. A sok stressz, megfelelési kényszer, maximalizmus, a rengeteg valótlan ideál képe és az összehasonlítás... miszerint mi soha nem leszünk olyanok, mint a hírességek. Nem lehetünk olyanok, mint ők.

Kisebbségi komplexus.

Hibás önkép.

Rombolás.

Magány.

Bú.

Elkerülhetetlen, legalábbis Taehyung szerint. Mivel saját magát csúfnak és kevésnek látta, betegesen kezdett ragaszkodni a szép emberekhez. Ez volt a hobbija. Nem látta magában azt, amit nagyon sokan észre vettek. A személyisége elragadó volt. Őszinte, naiv és barátságos. Egészen addig, amíg le nem kellett koptatnia valakit, ezt pedig most más tette meg helyette.

- Köszönöm a segítséget. - préselte ki nagy nehezen magából a szavakat Tae, miközben a füle hegyéig vörös volt. Meghajolt az idegen előtt és mosolyt erőltetett az arcára. - Most viszont mennem kell. - jelentette ki gyorsan, majd megfordulva a tengelye körül sietett a kijárat felé.

- Jeon Jungkook. - hallotta maga mögött a férfi hangját, ami miatt megtorpant, de nem nézett rá. - Ha legközelebb erre járnál, már tudod a nevem. - Taehyung a hallottak miatt nagyot nyelt. 'Csak én látok bele többet.' Folyamatosan ezt hajtogatta magának még akkor is, amikor a kedvenc kávézójában ült, pár órával az incidens után.

Nem válaszol Jungkooknak, csak sietősen eltrappolt. Jeon Jungkook. A pohár száját simogatva Tae egészen belemerült a név elemzésébe. Tetszett neki. Úgy gondolta, hogy illik a gazdájához, hiszen erőteljes, mégis lágyan kiejthető. Már egy ideje megfigyelte Jungkookot, sokszor látta az üzletben és mondhatná legalább fél éve csak miatta járt be oda annak ellenére, hogy sok férfi lézengett ott, akivel már volt minimum egyszer dolga. Szerette őt nézni, de mindig csak kevés időre tűnt fel a boltban. Körbe nézett, majd eltűnt, majd' egy egész hétre. Tae azonban minden nap odament, hátha meggondolja magát és hamarabb jelenik meg. Ez azonban egyszer sem történt meg. Mindig egy hétre rá, pénteken délután látta meg Jungkookot pár percre. Azok voltak élete legszebb pillanatai. Maga sem tudta, hogy miért.

- Szabad? - hallott meg Tae egy férfi hangot, ami olyan érzetet keltett, mintha felkeltették volna szunnyadó szívét. Mikor felemelte a fejét, hogy ránézhessen az illetőre, ott állt előtte teljes valójában gondolatainak egyetlen tárgya.



Jeon Jungkook.

                                                                                                                                                   ~Vége~

A jól ismert ismeretlenWhere stories live. Discover now