Nathaniel Blake kiskorom óta az életem része. Amikor kiskorunkban együtt játszottunk a tengerparton, csak tizenhárom évesek voltunk, mégis már akkor tudtuk azt, hogy mi végzetesen szeretjük egymást, már akkor terveztük a közös jövőnket. Nathaniel Bl...
Az apró irodám, iróasztalánál kortyoltam a kávémat. Még az íze is arról árulkodik, hogy jobban tenném, ha nem innám meg. Hiába tettem bele cukrot és tejszínt, ennek bizony víz íze van. Annyira hiányzik már egy Esspresso. A cég ahol dolgozok, fokozatosan elavúlt. A főnököm ma külön kérte azt, hogy maradjunk bent, mert egy fontos megbeszélést akar tartani. A munkatársaim egésznap pletykáltak. Azt hallotam, hogy a város legszínvonalasabb cégének egy új vezérigazgatója lett. Ő pedig felvásárolta a mi cégünket. Nos, akkor vagy utcára megyünk, vagy szót kell fogadnunk egy új vezérigazgatónak.
Amint megtudtam, hogy nem megyek haza, azonnal felhívtam anyát, hogy ő menjen el Nathaniel elé az iskolába.
- Anya, ma nem érek haza időben. Menj el Nathaniel elé a sulihoz, kérlek! - motyogtam hallkan, miközben kisétáltam a folyosóra. A tűsarkúm kopogott a márványozott padlón, ahogy a nagy tárgyaló felé sétáltam.
- Rendben kicsim! De minden rendben van igaz? - a hangja egy kicsit nyugtalan volt. Anya bizonyára olvasta azt, hogy felvásárolták a cégünket. Kíváncsi lennék, hogy az új vezérigazgató ezúttal milyen változásokat óhajt beiktatni.
- Csak amiről te is tudsz! - csuktam be magam után az ajtót.
- De hát Daniella! Már tíz éve ott dolgozol! Milyen cég társúlt hozzátok?
- Építészek. Valami luxus, pénzes banda - sóhajtottam és leültem Betty mellé az egyik székre. - Mindegy anya. Kérlek, puszild meg a fiamat helyettem! - suttogtam a készülékbe.
- Úgy lesz kicsim! Puszi - anya letette a telefont, mire hallkan felsóhajtottam. Kezdődhet az egy órás várakozás és a főnök monoton beszédének a hallgatása. Már most elalszok. Ez a kávé tényleg inkább víz ízű volt.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Amint többen is értesűltetek róla, a mi kis cégünket, felvásárolta egy tapasztaltabb, színvonalasabb cég - Logan a maga módján a tudtunkra adta az információkat. Logan az ötvenes éveiben járó, őssz hajú férfi. Bár inkább jobban nézne ki egy kukásnak, mintsem egy főnöknek. - Énis csak annyit tudok, hogy a papírmunkákat már elrendezték. Ez a cég, pedig költözni fog a Perkins Eastman építészeti vállalathoz. Új irodák, felszereltebb mellék helyiség, és remélhetőleg Esspresso kávéfőző is vár ránk - vakarta meg a...na mindegy.
Amint meghallotam azt, hogy melyik építészeti cégről van szó, a borzongás azonnal végig futott a hátamon. Nem! Ez nem lehet igaz! Nathaniel nagyapja vásárolta fel a cégünket? Én nem mehetek oda! Utálom azt az embert! De mégis...
- Ez a cég, egy új vezérigazgatót kapott, ha jól értem? - tettem fel a tollamat.
- Igen Daniella. Mr. Blake már túl idősnek érezte magát, ezért hajlandó volt váltani - bólintott lassan. Tehát, már nem Nathaniel nagyapja a cég feje? Végülis eltelt majdnem nyolc év. Te jó ég! Ennyi változást. Megértem azt, hogy az öreg nyugdíjba akart volnulni.
