Out from the shadows, without dark memories (Bleach Fanfiction)

És a jövő fénye ragyog

* Öt év elteltével *

Egy olyan napon mint a többi másik, mi lehet a nagy különbség? Eddig kemény edzésen estem át minden egyes nap. A nagybátyám kora reggelente kivitt a birtokra, hogy Hakuda-t és Hohō-t tanítson, tudva hogy jobb esélyem lesz az akadémián ha már elsajátítok pár alap gyakorlatot. Mikor elkezdtem faggatni a nővéremről, egyből mindent letagadott, még azt is hogy a családtagunk. Édesapám minden reggel szemmel tartott minket, nem engedve akár pár perc szabadidőt nekem, mivel azt gondolta, hogy vagy az öcsémhez mennék, vagy elszöknék hogy megtaláljam a nővérem. Délután a nagyapám tanított engem Soul Society történelméről. Ott a ő egymaga elég volt hogy szemmel tartson, mivel az ereje egy kapitányéval volt egyenlő, még ilyen idős korban is.

*Visszaemlékezés*

Egyik reggel, amint befejeződött az edzésem a nagybátyámmal, magához hivatott, azzal az okkal hogy mindent megmagyaráz amit nem értek. A fáradt arcomról az edzés miatt megjelent verejték cseppek eltűntek egy szempillantás alatt, és besiettem a klán könyvtárában ahol nagyapám várt, egy széken ülve, és egy kulccsal a nyakában. A pillantása fáradt volt, és megbánás tükröződött benne. Elfoglaltam a helyem az előtte lévő széken, majd egy fáradt sóhajjal felém fordult. Izgatott az hogy csak öt év eltelével hívatott ide, miközben minden délutánunkat együtt töltöttük. A következő pillanatban az összes ajtó becsukódótt, és azt leszámítva hogy az öreg arca mennyire feszült volt, tudtam hogy valami nagyon nem volt rendjén.

- Így.... most már senki sem fog zavarni minket. - Mondta, miután leült a székbe, és a szék mögül előhúzott egy katana-t. Nem tudtam hogy mire készül, de azt igen hogy nagyon komolyan veszi. Mindig is álmodoztam arról hogy milyen zanpakuto-t fogok kapni, hiszen a nővérem sose mutatta meg nekem a sajátját. Kihúzta a hüvelyből és felém szegezte, egy gyenge mosollyal.

- Fogd meg. Nézd meg hogy egy zanpakuto-t hogyan kell forgatni. Édesapáddal edzettél már emiatt, így itt az idő hogy bemutasd mit tanultál.- Mondta egy rideg tekintettel, majd el is tűnt amint megérintettem a pengét. Mielőtt a kard leesett volna a földre, eltudtam kapni, és felvettem egy védekező alapállást, számítva arra hogy támadni fog. Nem is volt időm meglepődni amikor a mennyezetről rontott nekem, csak épp hogy kivédtem a csapását. Egy hang nélkül landolt előttem és egy szinte vérszomjas mosollyal rontott nekem a nagyapám. Gyorsan váltott irányt, nem hagyva időt a gondolkodásra. Tudta hogy egy olyan személy vagyok, akinek idő kellett egy tervet kitalálni, így könyörtelen volt. Shunpo-t kellett használnom minden harmadik támadásánál, hogy kikerüljem és ne sérüljek meg. Még így is sikerült kisebb vágásokat ejtenie a vállamon és a lábamon.

- Mi az fiacskám, nem bírod az iramot? Gyerünk ennél többet is tudsz! - mondta, hallva hogy gúnyos megjegyzésnek szánta, de elengedtem a fülem mellett. Itt az ideje komolyan venni, és megtámadni nagyapát. Nagyon jó napnak nézek elébe. Megtöltöttem a tüdőmet levegővel, és hirtelen észrevettem egy alakot magam előtt, csak nem a nagyapám volt az. Bár ő volt az, de csak az érhálózatát láttam, és azt hogy hogyan folyik az ereiben a vér. Láttam az irányt, a sűrűségét, de mást nem. Legalább láttam őt. Shunpo-val nekirontottam és megcéloztam a jobb kezét, remélve hogy a csapással eltudom vágni az izmokat. Egy mosoly jelent meg az arcomon amint kivédte a csapást, és mikor alrébb ugrott, láttam hogy az arcán egy büszke mosoly látható. Pár pillanat múlva körülöttem kezdett el ugrálni, és nem tudtam kikerülni a csapásait. A lábamat kitudta iktatni pillanatok alatt, emiatt pedig elestem és gyorsan feltérdeltem, figyelve hogy honnan jöhet a következő támadás. Hirtelen egy erőlöket ment át rajtam és azon kívül hogy kivédtem a következő támadását, még meg is tudtam végni a bal vállát, elég mélyen. A nagyapám, a rideg Shihouin Osada, ott kacagott, egy olyan mosollyal ami egyik fülétől a másikig ért. A kardot vissza adtam neki, amit el is vett a kinyújtott kezével. Pár másodperc múlva az ajtók kitárultak, és a klán tagjai álltak ott. Édesapám kilépett a tömegből és egy gyengéd mosoly jelent meg az arcán.