▪️Egy perc▪️

2.7K 253 282
                                    

-Hogy mit csináltál?

Jungkook arca megdöbbentően paprika vörös színre vált át, és szemei olyan nagyra nyílnak ki, mint egy gomba. Ha erősebben fogja összeszorítani ajkát, akkor a gyűrűk le fognak pattanni a falnak ütközve, mint egy mandzsettagomb.

Ezeket a tényezőket figyelembe véve, megállapítom, hogy egy ici picit, talán kissé dühös lehet.

Vicsorított fogakon keresztül teszi fel a kérdést, mély és határozott hangon.

-Ki?

Erre a kérdésre tényleg nem szeretnék válaszolni.

Ez az apró tény ki is ment a fejemből, hisz eddig nem is gondoltam bele olyan mélyen az első csókba. Ahhoz képest, hogy milyen részegek lehettünk, tisztán emlékszem, hogy Jimin miért csókolt meg. De semmi szexuális érzelem nem volt benne.

-Csak egy ismerős. Senki érdekes. - próbálom terelni a témát, nekidőlve a kanapénak, egy alkalmi és elutasító mozdulattal. Jungkook olvas a testbeszédből, de szeme azt jelzi, hogy nem hiszi el.

Ahogy én láttam a hazugság szikráját a szemében, ő is látja az enyémben.

-Kim Taehyung! Csak egyszer fogom megismételni magam. Ki. Volt. Az? - a szemében való láng miatt, Jimin édes, lágy mosolyára gondolok, remélve, hogy biztonságban van, boldogan és szeretve durci Yoongi által.

Mert csak az ördög tudja, hogy mikor ide visszatér, már nem lesz épp állapotban.

-Komolyan egy félreértés volt az egész, oké? Nem is egy igazi csók. - szünetelve a mondanivaló közepén, úgy döntök, hogy hadarva, gyorsan elmagyarázom neki. -Hát az úgy történt, hogy egy buliba voltam, sokat ittunk és az egyik haverom azt gondolta jó ötlet lesz, ha felelsz vagy merszet játszunk, és Jimin azt kapta, hogy csókoljon meg, amit ő természet...

A fekete hajú férfi merevvé válik ültében.

-Azt mondtad, hogy...Jimin?

-Nem, nem hiszem. Szerintem félre hallasz dolgokat. - feszült nevetés tör ki belőlem, mint egy üveg pezsgő buborékai.

Jungkook felemeli kezét, csendre intve, fejét lehajtva, szemeit pedig drámai módon csukva be. Egy pillanatra jobb ajakgyűrűjét fehér fogai közé veszi, majd a fém darabot elengedve, beszélni kezd.

-Szóval, amit mondani akarsz nekem az az, hogy megvolt az első csókod?

-Lényegében igen.

Fogai olyan keményen koccannak össze, hogy félek el fognak törni.

-És az Jimin hyunggal volt?

Grimaszolva, egy gyors imát mondok el Jimin kedvéért, lassan feladva a próbálkozást, s vonakodva bólintok, visszafojtott lélegzettel várva Jungkook reakcióját.

Párnácskái elszakadnak egymástól, nyugodtan lélegezve, szemhéja lecsukódik eltakarva a fekete gombokat, elrejtve tőlem minden érzelmi szálat, mi végigfut szemében. A kanapé széle körüli hófehér ujjak ellazulnak, próbálva palackozni emócióit, szorosan eltakarva, feldolgozva őket.

Ez hihetetlenül nyugtalanít.

Jungkook szemei hirtelen pattannak ki. Keze gyorsan cselekszik, megfogva az enyémet, elzárva minden esélyt a menekülésre.

-Csak egy percet adj. - mondja.

-Elnézést? - összezavarodva a szemében égő lángtól, megpróbálom kihúzni kezem szorításából.

Aesthete (VKOOK)Where stories live. Discover now