Fogoly

Bevezetés

Azt mondják, az ember megérzi ha követik. Tévhit. De erre kitérek később. 

Minden napom ugyan úgy zajlik. Ma is mint minden reggel a lakásomtól nem messze található kávézóba megyek. Chicago, a szelek városa. Sokan ezt nem szeretik benne, de én ezért költöztem ide. A kora reggeli órában még kihalt kávézóban, a pulthoz sétálok. Villantok egy mosolyt a pultos srácra, aki  hebeg valamit arról, hogy milyen csinos vagyok, pedig nem csíptem ki magam nagyon. Biccentve megköszönöm és ő kérdés nélkül adja a szokásos karamellás kávémat és a süteményemet. Leülök egy ablak melletti asztalhoz. A telefonomon lévő üzeneteket nézem, amikor egy 30-as éveiben járó férfi lép be a kávézó ajtaján, nyomában két kisfiúval, akik egymást püfölik. 

-Csak addig viselkedjetek, ameddig veszek egy kávét. Kérlek. -néz rájuk fáradtan az apjuk. Végigsimít az arcán és lassan sétál a pulthoz. -Két kávét szeretnék. Feketén. -átadja a pénzt a pultosnak, aki már csinálja is a kávékat. Ahogy az apjuk elfordul, a fiúk újra egymásnak esnek. A kisebbik a hátáról lekapva kis táskáját a másik arcába dobja. Döbbenten fordul a sértet fiú az apjához. 

-Ugye ezt láttad? -mutat öcsére. A férfi megrázva a fejét a pult mögött álló srácra néz, aki érdeklődve figyeli őket. 

-Legyen inkább három kávé. -gondolkozik el a férfi és még egy kávé árát az asztalra teszi. 

Miután kimentek, gondolkozni kezdtem rajtuk. Érdekes. Nem tudom milyen lehet családban felnőni. Anyám nem egy mintapélda, apámat pedig sosem ismertem. Tipikus mi? 

-Szia Chloe! -vetődik le a szemeben lévő székre a barátnőm. -Megyek kérek kávét, aztán jövök. -és azzal a lendülettel felpattan és itt hagy. Nem mondom, hogy örök barátok vagyunk, de csoporttársak vagyunk kémián. Az órán alvás összehozza az embereket. Miközben Maddie a pultos fiúval cseverészik, megtelik a kávéház és egyre hosszabb a mögötte lévő sor. 

-Tudod egész helyes az a srác. -ül vissza az asztal másik végére. 

-Ha ez az eseted, igen. -vonom meg a vállam. 

-És neked mi az eseted Chloe? Egy hónapja ismerlek és nem tudok rólad semmit, pedig minden reggel itt kávézunk. -hajol előre az asztalon és érdeklődve vizslat. Lezárva teszem a telefonomat az asztalra és ránézek. 

-Nem vagyok egy érdekes ember Maddie. Nincs mit tudni rólam. -tárom szét a kezem és elmosolyodok. -Te viszont egy érdekes ember vagy. Mesélj magadról. -mosolygok rá a begyakorolt érdeklődő mosolyommal. Mikor beszélni kezd, elmondja ugyan azt a történetet a nagymamájáról és a műtétéről, amit már ezerszer hallottam, de nincs szívem félbeszakítani. Ne hasonlítunk túlságosan. Mikor mind a ketten befejeztük a reggelinket együtt megyünk a suliba. 

Nem túl izgalmas hely. Ugyan olyan emberek mint minden iskolában, ugyan olyan tanárok, akik így a nyár közeledtével kicsit bekattannak. 

Miután végezek a suliban, mindig a lakásomra megyek. Néha veszek egy csokor fehér rózsát az utcában lévő virágostól. Ma nem így tettem. A lakótársam az éjszakai élet híve, úgyhogy általában akkor kell, amikor én hazaérek. Eléggé formális a viszonyunk. Nem sok vizet zavarunk egymásnak. Néha ha felhoz egy-egy srácot, ők is elég jól viselkednek. Nem panaszkodhatok. A szobámban Netflixezek, amíg el nem nyom az álom.