Túl hamar akartunk felnőni

Második fejezet

2018.szeptember.

Reggel szokásosan halálfájdalommal keltem fel.Egyszerűen gyűlölöm a reggeleket,nem lehet hozzám szólni,morcos vagyok és kibírhatatlan.Anya már elment dolgozni,így kiélvezve a helyzetet,elindítottam egy lejátszási listát a laptopomon,amíg készülődtem.Gyorsan bedobtam az ebédemet a táskámba,felvettem a cipőmet és már rohantam is a buszmegállóba.Az úton találkoztam az egyik évfolyamtársammal,aki odalökött hozzám egy sziát.Nem volt beszélgetős kedvében.Nem is baj,mert én sem.Inkább a telefonomat nyomkodtam és Andrissal beszéltem.Vártam a délutánt,mert megbeszéltük,hogy átmegyek hozzájuk.

Amikor felvonszoltam magam az emeletünkre,rögtön előttem termett Dominika és Evelin.Eléggé izgatottnak tűntek,de nem tudtam eldönteni,hogy miért mosolyognak ennyire.

-Sziasztok!-köszöntem.-Hát ti?Mi ez a nagy vigyor?

-Nem hiszed el,hogy mi történt!-kezdett bele Evelin.-Reggel halál nyugodtan ültem a buszon,majdnem elaludtam...

-Majdnem?-röhögött fel Dominika.-Oké,azt hiszem azt akartad mondani,hogy elaludtam...

-Na,épp ez az... Ült mellettem egy olyan pasi,hogy azt a rohadt,olyan szemei voltak,amilyet te még soha nem láttál!

-Nem is akarom,barátom van.-vontam meg a vállam.

-Egy kicsit maradj már csöndben na,én beszélek!Szóval,elaludtam és a fejem eldőlt a fiú vállára,ő meg tök aranyos volt,nem ébresztett fel.Amikor hallottam,hogy a Keleti pályaudvar következik,kipattant a szemem,én meg eléggé elszégyelltem magam és bocsánatot kértem.Ő pedig mondta,hogy nem baj,legyen szép napom és majd várja,hogy újra találkozzunk.

-Micsoda?Újra?-vontam össze a szemöldököm.

-Aha.Mert hogy amíg aludtam,ő kivette a telefonomat a kezemből és leírta a számát egy jegyzetbe.

-Hogy mi van?-akadtam ki.-Azt hogy?Le volt zárolva,nem?

-Nem!Zenét kerestem és valahogy úgy maradt a kezemben,Isten is így akarta!-vigyorgott.

-És...Felhívod?

-Persze,hogy felhívja te lökött!-nézett rám Dominika.-Suli után üljünk be valahova.Hallanom kell élőben a sztori további folytatását.Meg persze a fiú hangját.

-Benne vagyok.-leraktam gyorsan a táskám az asztalra,elővettem az irodalom felszerelésem és magam elé bámultam.

Gondolkodtam.Általában mindent "értelmezek" a fejemben.Ilyenkor ha beszél valaki hozzám,nem tudok rá figyelni,kell egy kis idő,hogy el tudjak szakadni a fejemtől.Hirtelen egy nagy csapódásra kaptam fel a fejem.A tegnapi sötét lila hátizsákos fiú vágta le magát mögém.Automatikusan hátrafordultam,bassza meg,gondoltam magamban,nem emlékszem a nevére.Gyorsan ki kellett valamit találnom,mert már kb. 10 másodperce néztem őt és kezdett kínossá válni a dolog.

-Szia Marci!-mosolyogtam rá,ami gyorsan lehervadt az arcomról,mert megállt a kezében a telefon és felvonta a fél szemöldökét.Jaj,most tuti azt gondolja,hogy valami nyomi vagyok,aki össze vissza köszön mindenkinek,szóval gyorsan előre kaptam a fejem.

A nap elég unalmasan volt,szinte minden órán bemutatkoztunk a tanároknak,ők pedig elmondták,hogy miket várnak el tőlünk,így nem is csináltunk semmit.Szünetekben a lányokkal csacsogtam.Az utolsó óra csöngője után összeszedelőzködtünk Zsófival,Dominikával és Evelinnel,elköszöntünk a többiektől és elindultunk ki a suliból.Hamar megbeszéltük,hogy beülünk a közeli fánkozóba.Evelin egy oreósat,Zsófi egy epres-málnásat,Dominika egy nutellásat,én pedig egy karamellás fánkot kértem, mellé pedig mindegyikünk epres limonádét.