A Seggfej egy csaj?

Chapter 5

~Haven Price~

Sok szar napom volt már a St.Eliot gimi diákjaként, de az biztos hogy a mai is bekerül a helyezettek közé.Fáradt vagyok, ideges és mindezek tetejébe még az ábrázatom is egy hobóéra hasonlít a leginkább.Reggel sikerült úgy elaludnom hogy lekéstem az egyetlen buszt az iskolába, úgyhogy sétálhattam.Sose vallottam magamat kisportolt mániákusnak, de ha sétálni kellett azért megbirkóztam a feladattal pár kilométer erejéig, de nem Austinban és semmiféle képen sem Texas államban.

Ahogy a már kora reggeli forróságban rám tapadt az amúgy máskor kényelmes, fekete pántos nyári ruha az leírhatatlan volt.Arról meg már ne is tegyünk említést hogy amúgy is felhevült testemre ráverte a port az a sok paraszt aki mellettem játszott Nascar-t .Egyszóval csapzottan érkeztem meg az intézmény falai közé.Happynek azonban színét sem láttam még ma, ami nem zavarna mert most nincsenek közös óráink, de ebédszünetben, amikor azt hittem végre könnyíthetek valakinek a lelkemen írt egy üzenetet hogy valami hülye ruhapróbája lesz a csapattal és nem tud jönni.Mert hogy drámai monológomnak hála Jordan beválogatta.

Így hát egyedül ücsörgök az udvari padok egyikén és pont mint régen ,megfigyelek.Tökéletes rálátás nyílik a szinte már nevetségesen kiszámítható társadalmi klikkekre.Gyíkok beszélgetnek a legújabb videójátékokról és béna akciófigurákról, míg például a füvesek csak fekszenek a kör alakú padokon.Vannak még idekint divat őrültek és sportolók is.Voltaképp egész színes társaság, de ennek ellenére nem akarják megismerni egymást.Mintha mindenki tudná hova való, melyik asztalhoz ülhet le, hogy mi a besorolása.De mi van akkor ha nem tartozol sehova?Ha nem akarsz tartozni sehova?Személy szerint én nem szorulok rá mások skatulyáira, megvagyok azok nélkül is.

A szokásosnál is nagyobb hőségnek hála nincsenek annyian az udvaron mint máskor.Többen döntöttek úgy hogy inkább a hűvös falak védelmében töltik az ebédszünetüket, ami cseppet se megdöbbentő.Beleharaptam a táskámból elővett almámba és tovább bámészkodtam.Néhány srác jelent meg akik éppen a suliból tartottak kifelé,focisták.Szinte minden nőnemű egyed kiéhezve figyelte érkezésüket, pontosabban csak egy valakiét.Hallani lehetett hogy az elöl haladó Cameron Evans hogyan dobogtatja meg a tinilányok zavarodott szívét.

Ő volt a jelenlegi favorit a gimis csajok szemében és szinte mindenki nyálcsorgatva figyelte minden apró kis mozdulatát.Hullámos fekete fürtök és a vesédig hatoló jég kék szemek,ezért imádta mindenki.Cameron elég rossz hírnévvel rendelkezett a városban,sok mindennek hívták egymás között,de minden tette ellenére mindig volt aki melegítse az ágyát.A fél iskolán átment már még se nevezték hímringyónak.

Ilyenkor mindig felszínre tör a feminista énem miszerint ha egy fiú viselkedik így az szexis, ha viszont egy lány az már kurva, és bár nem értek egyet a nemi diszkriminációval be kell ismerni, hogy tényleg így működik ez a világ.

Felállva az asztaltól inkább úgy döntöttem kihagyom a nap további részét, mert semmi kedvem nem volt már az utolsó két órámhoz és az azokon esedékes dolgozatokhoz.Az otthon eltöltött időmet próbáltam a minimálisra csökkenteni így inkább más helyszínt kerestem a túléléshez.

Nagy elánnal indultam a jelenleg kihalt focipálya felé, még a lelátókon se ücsörgött senki.Felvánszorogtam a pályára és akkor tudatosult csak bennem igazán hogy milyen hatalmas is, lelki szemeimmel szinte láttam a tesztoszterontól túlcsordult srácokat akik egy-egy meccs keretein belül egymást gyepálják.

A hatalmas terület közepén megállva csak hátravetettem magamat.Orromba bekúszott a vágott gyep és a friss pályafesték illata.Az apró kis fűszálak csiklandozták szabadon hagyott vállaimat.Tekintetemmel a bárányfelhők alkotta különös, vattacukorszerű eget pásztáztam, miközben a Nap sugarai mintha a lelkemet is felmelegítették volna.Némán feküdtem ott, gondolataimba mélyedve, közben abban reménykedve hogy még nem kell hazamennem.Becsuktam a szemeimet és elképzeltem milyen lenne az életem ha más időben, más körülmények között jövök a világra.Önsajnálatnak hallatszik és talán az is, csak én magamban teszem mindezt.

Mindezen fantáziálásomból egy hűvös érzés rázott fel.Elment volna a nap?Szemeim egy pillanat töredéke alatt pattantak ki így megpillantva a felettem tornyosuló alak sziluettjét, aki aljas módon megvonja tőlem a meleg sugarakat.

-Biztos vagyok benne hogy kitűnő szórakozás ott ácsorogni de elállod a Napomat.-jegyzem meg felháborodva.

-Haven ugye?-kérdezi mintha nem lenne biztos benne.

Felpattanok a helyemről és megigazítom a mozdulattól felcsúszott ruhámat.Egyből felismertem a mély baritont, mégis meglepettséggel töltött el mikor megpillantottam Blake Atwood vibrálóan zöld szemeit

-Őszintén meglep hogy emlékszel még a nevemre.-felelem csöppet sem barátságos hangnemben.

-Már nem sokáig tartom fejben ha érdekel.Csak az interjúról akarok beszélni.

-Ha a héten ráérsz valamelyik délután vagy ebédszünetben felőlem megcsinálhatjuk.-meséltem egyhangúan mert nem vonzott a gondolat hogy vele töltsek akár csak egy percet is.

Először azt hittem valami vicceset mondhattam a számára mert hangos kacaj tört ki belőle.Jól állt neki ha nevetett.De ez a gondolat olyan gyorsan szállt el amilyen gyorsan érkezett amint szólásra nyitotta a száját.

-Figyelj Hercegnő, én értékelem a lelkesedésed,de nem fog összejönni.

-Tessék?-nézek rá értetlenül és egyre feszültebben.

-Szerintem vagy olyan ügyes hogy megoldjad ezt az egészet egyedül is.-mondja mindezt egy édes kis mosollyal.

-De hát nem is ismerlek.Mégis mit írhatnék rólad?-bukik ki belőlem a teljesen jogos kérdés.

-Azt amit hallani akarnak.Ha Jordan Rivers megbirkózott vele te is meg tudod csinálni.

-Nem is csinált interjút?

-Zseniális észjárás.-szúrja oda tetetett jókedvvel.-Csak gondoltam tisztázzuk ezt mielőtt hiú reményeid támadnak.Engem cseppet sem érdekel sem a cikked sem pedig te.

Egyetlen pillantással sem méltatott többre.Fogta magát,hátat fordított és igazi seggfej módjára távozott.Bántott hogy ennyire lenézett és semmibe vett.Velem nem fog szórakozni egy ilyen pojáca.Dühödten ültem vissza a fűbe, majd a jegyzetfüzetem után kapva rögtön körmölni is kezdtem.Velem nem fog kibabrálni egy senkiházi agyatlan focista.

Nem tudom meddig ülhettem ott a mérgemben forrongva de már lassan lemenőben volt a nap mire befejeztem végre azt az isten verte cikket, és őszintén megvallva elégedett voltam a végeredménnyel.Gyorsan átfutottam még egyszer hátha találok valami változtatni valót,de tökéletesnek bizonyult.

Útmutató egy két lábon járó klisé megértéséhez.

Sok ember életét alkotja a sport és egyéb hobbik, mert mindenkinek van valami amiben tehetséges,amivel megérinthet másokat.Ebben Blake Atwood sem tér el társaitól, aki a St.Eliot Gimnázium Tigriseinek megbecsült center játékosa és egy vérbeli klisé.Én elismerem mind azt a teljesítményt amit a football világában nyújtani tud,de mint embert megvetem.Sokan nem értik az ilyen "titokzatos" figurákat mint ő, pedig nem nehéz megfejteni.Sok minden elárulhatja őket.Például hogy mindig fontos tényezőként lép fel mások véleménye, ezt részben sajátjuk hiánya okozza.Elengedhetetlen a gúnyos és szarkasztikus beszédtechnika is, amely segít megvillantani a felszín alatt kongó ürességet és kiegyensúlyozza a sekélyességet.Nem túl kommunikatívak és szeretnek náluk okosabb embereket verbálisan vagy testileg bántalmazni,ezzel kompenzálva hiányosságaikat a szürkeállomány terén.Ha ezekre az apró, mégis szembeötlő tulajdonságokra odafigyelünk nem okozhat problémát kiismerni az olyan embereket mint Blake Atwood,többek példaképe.De ezek után felmerül a kérdés.Tényleg olyanok akarunk lenni mint ő?Mit tud hozzá tenni egy emberi élethez?