A Seggfej egy csaj?

Chapter 14

~Haven Price~

Szemeimre ólom súlyként nehezedett az álom és lassacskán lábaim is felmondták a szolgálatot.Ritkán mondok ilyet, de haza akartam érni és bármiféle egyéb tevékenység nélkül az ágyba zuhanni. Mondhatni szinte a szemem előtt lebegett a cél hiszen mindössze két utcára jártunk az oly jól ismert tornácos háztól.

Oldalra pillantva jól kivehető volt hogy Blake is iszonyatosan fáradt, valamint az órákig tartó bandukolás sem segített így is éles fájdalmán, mely tíz percenként nyilallt oldalába.Nem nagyon kommunikáltunk hosszú utunk során, mégsem volt kimondottan kínos a közénk beálló némaság, inkább csak békés.

Szinte már éreztem az otthon melegét, mikor a mellettem haladó srác cöveket vetett az út szélén és elég siralmas képet vágva térdeire támaszkodott.Megfordulva felé siettem hogy szemrevételezhessem az eseményeket.

-Minden rendben?-kérdeztem tőle őszinte aggodalommal hangomban.

-Persze, semmi baj, csak kell egy kis pihenés.

Mély lélegzetet véve egy határozott mozdulattal felegyenesedett, majd óvatosan felhúzta pólóját ezzel megvillantva a már most a kék különböző árnyalataiban játszó oldalát. Elég szarul festett és ez valamilyen szinten megrémisztett.

-Blake, ez határozottan nem a semmi kategória.-csak halványan elmosolyodott majd ismét rám tapadt smaragdjaival.

-Pedig nem komoly, csak egy zúzódás.-formálta meg a szavakat, minta valami édes kis semmiségről lenne szó.

-Zúzódás? Olyan siessünk a kórházba fajta?-hangom még mindig nem a meggyőződöttségtől csengett.

-Nem, olyan pár nap múlva semmi bajom fajta. Ez foci, elég gyakori az ilyesmi úgy hogy tudom mikor kell orvoshoz mennem, ez elmúlik pihenéssel és idővel de addig piszkosul tud fájni.

Tovább mustrálva elég elrettentő rémképek kúsztak gondolataim közé, hiszen bármilyen idegesítő is tud lenni mégis csak órákat kutyagolt a kedvemért és bár sose mondanám ki hangosan, nem akarom hogy komolyabb baja legyen mikor egyedül van az elhagyatott főút mentén. A fejemben kezdett megfogalmazódni egy elég borzalmas és megalázó, talán kissé klisés ötlet vagy nevezzük inkább megoldásnak. Nem akartam ilyesfajta döntésekbe bocsátkozni senki kedvéért sem, viszont a srácot se akartam hajnalig gyalogoltatni amíg én békésen pihenek a pihe puha ágyikómban.

-Tudod nem szívesen mondom ki, de szerintem itt kéne maradnod, mármint éjszaka ellehetsz nálunk ha akarod.

A szavak szinte még el sem hagyták ajkaimat, de a srác arcára pillanatokon belül kaján vigyor telepedett amitől legszívesebben elsüllyedtem volna a föld legmélyebb bugyraiba.

-Azt hiszen erre még nem állok készen, szerintem lassítanunk kellene.-mondta nevetve, de a karma nagy ribanc mert az oldala mint egy elégtételként kezdett  fájó tiltakozásba.

-Nem könyörgök neked remélem tudod, csak nem akartam paraszt lenni, de felőlem sétálhatsz még órákig nekem tök mindegy ugyanis az elkövetkezendő fél órában én már biztosan aludni fogok.

Szemeit forgatva olvadt le a mosoly arcáról és olyan tekintettel meredt rám mintha a legnagyobb buligyilkos lennék a világon.Beleegyezően bólintott egyet mire intettem hogy kövessen. Ujjamat a szám elé emelve jeleztem a számára hogy fogja be a pofáját mert mindketten ráfázunk. Ugyanis az áldott jó szívem egy dolog, de a nevelőapám egy másik és ha utóbbi megtudja hogy bárkit különösképpen srácot hoztam az elmondása szerint tulajdon házába akkor nincs az az isten aki megmentsen haragjától.