A legjobb barátom voltál(Kempf Zozo ff)

A telefonhívás

Patrik szemszöge:
A telefonom csörgése zavarta meg az álmomat. A szobából kisietve vettem fel a telefont. Láttam, hogy a kórházból hívtak.

-Jó reggelt. Nagy Lizával beszélek?

-Jó reggelt. Én Kempf Patrik vagyok. A lány egyik hozzátartozója.

-Rendben. A lány édesanyjának leállt a szíve. Ha el szeretne tőle búcsúzni, akkor jöjjenek be minél előbb. A lánynak ezt mindenképpen adja át.

-Rendben, köszönjük a tájékoztatást
A hangom elcsuklott, és letettem a telefont.

Liza már visszaaludt, de muszáj volt felébresztenem.

-Liza kelj fel. Hívtak a kórházból.

-Mit mondtak?-hangja halk volt.

-Gyere, majd ott mindent megtudsz.

Zozót is felébresztettem. Neki elmondtam az igazat. A szemeiben könnyek csillogtak, csak úgy mint az enyémben.

-Liza gyere, megérkeztünk.

-Mostmár elmondjátok, hogy mi van anyuval?

-Elköszönünk tőle-mondta halkan a bátyám.

-Nem, anyu nem adhatja fel. Muszáj maradnia. Nem hagyhat itt.
A törékeny lányt óvatosan magamhoz öleltem. A könnyeinek utat engedve. Az arcán látszott a kialvatlanság. A fájdalom. Szemei vörösek és karikásak voltak. Az arca sápadt.

-Menjünk be.
Végig valamelyikünk kezét szorította. Amint meglátta Angélát a kezeim között összerogyott.

Az arcán nem lehetett fájdalmat látni. Olyan volt mintha aludt volna. Ha nem ülne senki részegen autóba, akkor most nem lennénk itt. Akkor most minden mehetne úgy ahogyan eddig.

A részeg sofőrt elkapták. Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt pedig sok évig fog a börtönben rohadni. De ez nem éleszti újra egyik szülőt sem. Legalább ez az idióta nem tesz tönkre több családot.

Az autóban mindenki hangulata borzalmas volt. A napunk ugyan úgy telt mint tegnap. Csak ültünk és gondolkoztunk.

Mindenki szerette Liza szüleit.

Este hazaért anya és apa is. Amint ránk néztek tudták, hogy mi történt.
A lány még mindig mellettünk feküdt, a szemeiből még mindig folyt a könny. Anya szorosan átölelte, és készített nekünk valami ennivalót. El is feledkeztünk róla, hogy nem ettünk ma semmit.

-Köszönöm, hogy itt lehettem. Nem szeretnék tovább  zavarni én hazamegyek.

-Liza ezt te sem gondoltad komolyan. Nem fogom hagyni, hogy egyedül legyél otthon. Összepakolunk neked és beköltözöl ide.- mondta apa

-Nagyon kedvesek vagytok, de ti így vagytok egy család, én csak zavarnék.

-Ezt rosszul gondolod. Mi így öten vagyunk egy család.

-Átmegyünk segítünk áthozni a cuccaidat.

-Annyira köszönöm, hogy mindig segítetek

Pár ruháját áthoztuk. A szülei dolgait, pedig a nagymamájához vittük. Ő azt kérte, hogy legyenek ott. Nála jobban elfértek, és így Liza sem látta mindig azokat a dolgokat.

Liza szemszöge:
Mindkét szülőm elveszítése borzalmas érzés. A Kempf család mindenben támogat.

-Liza, egyedül szeretnél lenni, vagy velem alszol.-hallottam meg Zozó rekedtes hangját.

-Nem szeretnék egyedül lenni.

-Akkor zuhanyozz le, és ott találkozunk.

A szobába két kopogás után már be is léptem.
Szorosan a fiú mellé bújtam.

-Tudom, hogy hülye kérdés, de, hogy érzed magad?

-Üresnek.

-Megértem, de próbálj egy kicsit aludni. Ha éjjel bármi van és én alszok akkor ébressz fel jó?

-Igen.
Elgondolkoztam azon, hogy mi miért így történt. Miért pont velem.  A gondolkodás közben a könnyem újból kicsordult.
Mivel Zozó mellkasán volt a fejem, így ezt észrevette és fel is ébredt.

-Baj van?-nézett rám aggódó tekintettel.

-Csak gondolkoztam azon, hogy miért pont velem van ez. Ez volt a legrosszabb megoldás.

-Erre ne is gondolj. Nem fogsz rájönni, és csak magadat hergeled vele.

-Fáj a fejem.

-Hozok vizet és gyógyszert.

-Mehetek veled?

-Gyere-nyújtotta a kezét felém

A kezét megfogtam, így indultunk el gyógyszerért.

-Tessék,  ezt vedd be.

-Köszönöm

A szobában ismét elhelyezkedtem a fiú mellkasán. Ő a derekamat ölelve feküdt.

-Jobb már egy kicsit.

-Igen, de ígérd meg, hogy mindig itt leszel velem.

-Ezt megígérhetem-a hátamat kezdte el simogatni

Lassan de sikerült elaludnunk.