My demon

💮9.rész💮

Amikor magamhoz tértem egy szobában voltam az ágyra fektetve. Megpróbáltam felülni, de ekkor az egész testemben egy égő, nyilalló fájdalom suhant végig. Le néztem a mellkasomra és láttam, hogy az be van kötve. ''Na ezek szerint Chris tényleg segített Lizzy-nek.'' Ekkor valaki belépett az ajtón. Egy szolgáló lány volt. Valamit behozott és egyből ki is ment, de mihelyst ki akart menni neki ütközött valakinek.

-Elnézést Mr. Kim.-hajolt meg.
-Elmehetsz.-intett a kezével Chris és a nő el is ment.
-Na csak fel tudsz kelni egyszer.
-Hát ha tudnád akkor az angyalok így regenerálódnak gyorsabban. Amúgy nem értelek, egyszer megkínoztatsz utána meg segítesz nekem?
-Megmondtam! Nem azért csináltam, mert megsajnáltalak! Hanem Lizzy miatt. Egyáltalán, hogy tudtad megütni, ha tudtad, hogy várandós?!-kérdezi dühvel a szemében.

-Na amikor te megkínoztattál, azt miért tetted?-kérdezem tőle, míg ő eléggé érdekes fejet vág.
-Ez most, hogy jön ide?
-Csak válaszolj!
-Azért, mert dühös voltam rád.-fogta magát és leült az ággyal szembeni székhez.
-Itt a lényeg.
-Nem értelek.-"Édes Istenem miért vagy ilyen sügér?!"

-Azért kezdtelek el püfölni, mert megölted a lelki társamat.-ekkor egy könnycsepp lefolyt arcomon és elfordítottam a fejem, hogy ne lássa, hogy sírok. Eszembe jutottak azok a pillanatok amikor először hozzám került. Még Raphael-től kaptam, miután elvesztettem a szárnyam. Nagyon magam alatt voltam és a testvéreim nem lehettek mindig mellettem, ezért kaptam Tündért. Ő mindig felvidított és adott okot élni. Törődnöm kellett vele...de már nem tudok.

-Te most sírsz?-kérdezi Chris röhögve.
-Nem, cseszd meg a szememen át izzadok!
-Hé, több tiszteletet! Már rég elvághattam volna a torkod. Csak Lizzy miatt nem teszem.-mordult rám.
-Vagy csak azért nem, mert nem mered.-mondom egy gúnyos mosollyal. Erre oda jön hozzám és lekever egy hatalmas pofont. ’’Mi van itt? Itt mindenki szeret pofozkodni?’’

-Chris te meg mit keresel itt?-hallom meg Lizzy hangját.
-Semmi csak elbeszélgettem a barátnőddel. Netán baj?
-Csak az a baj, hogy sír!
-Lizzy kérlek ne húzd fel magad. Nem tenne jót nektek.-mondom neki nyugodt hangon.
-De Sofi! Miatta sírtál?!
-Tudom-tudom, de nyugodj meg kérlek.-nézek rá boci szemekkel.
-Jó csak azért mert még mindig nem tudsz boci szemmel nézni. Chris te meg menj ki innen most!

-Tudtommal ez az én házam nem?
-De az enyém is.-erre Lizzy felmutatja jobb gyűrűsújját-Ami a tiéd az az enyém is. Házasok vagyunk.
-Ezért szeretlek én téged. Vág az eszed mint a borotva.-Chris odament Lizzy-hez és adott neki egy csókot majd kiment.
-Gyere átmosom a sebeidet.
-Biztos vagy benne? Tudom, hogy nem bírod az ilyeneket.
-De te meg nem tudod ellátni magad. Gyere segítek megfordulni.

Nem volt más választásom. Hagytam magam. Lizzy átfordított, ami rohadtul fájt, de kibírható volt. Levágta rólam a gézt és elment oda, ahova az előbb az a lány le tett valamit. Egy kis vödör víz volt. Lizzy vissza jött és elkezdte lemosni a sebeimet. Na ez már jobban fájt, mint az átfordításom, de ez van. Majd begyógyul.
-Lizzy hagyd így a hátam, had szellőzőn egy picit.
-Rendben. Majd még vissza jövök. Szia
-Szia.

Ezzel elköszöntünk egymástól. Nem is sejtettem, hogy itt fogunk véglegesen elbúcsúzni...