"Mondják azt, hogy az életben az első szerelem tökéletes, hiszen nincs mihez hasonlítani. Mindent akkor tapasztal meg az ember először és még ha időnként meg is szólalnak a vészcsengők, a hangjukat elnyomja a kapcsolat varázsának érzése, ami felülmú...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
——————————————————————— J U N G K O O K ———————————————————————
2 hónappal később
Lábammal dobolva merengtem magam elé, miközben ismét a körmeimet rágtam. Rég leszoktam róla, de most valamiért újra előjött ez a rossz szokásom. Felötlött bennem egy olyan ötlet, amivel Jimin hamar meggyógyulhat. Már két hónap is eltelt, a napok pedig egyre lassabban és stresszesebben teltek, ahogy Jimin állapota egyre jobban romlott.
Az idő elteltével rájött, hogy felőlem akárhogy kinézhet, én akkor is szeretni fogom, ezért is kért meg arra, hogy eltűntessem a megmaradt haját. Ha valaki azt mondta volna nekem egy évvel ezelőtt, hogy újra összejövök az exemmel, akiről kiderül, hogy leukémiás, nos hát kiröhögtem volna az illetőt. Még magam sem tudtam felfogni, hogy ez történik vele, velünk. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy a szerelmemnek kitudja mennyi ideje lehet hátra, én pedig eddig csak tétlenül néztem, ahogy egyre soványabb és sápadtabb.
Alig van ereje kiszállni az ágyból, vagy esetleg meginni egy pohár vizet, mert azt azonnal ki is hányná.
Gyorsan megtöröltem könnyes szemeimet és Jiminhez indultam, miután hallottam fájdalmas nyögéseit. Annyira makacs, Istenem. Hetek óta könyörgöm neki, hogy menjünk el a kórházba, mindig elutasítja. Ugyanis állítása szerint úgy sem kerül rá sor, hogy megkapja a donort és érzi, hogy itt a vég. Szeretne itthon, békésen az ágyban eltávozni, amit nem engedhetek meg neki.
Amint beléptem a szobába, szemeim elé tárult Jimin sápadt arca, kicsiny teste és beesedt szemei, amik körül erős, fekete karikák voltak. Nagyon megijedtem, de muszáj volt összeszednem magam.
- Eddig vártam! - közeledtem Jiminhez indulatosan, majd lerántottam róla a takarót. - Elmegyünk a kórházba, hogy meggyógyítsanak és ne merj tiltakozni!
- Eszemben se volt.. - motyogta elhaló hangon, szemeit lehunyva. Egy pillanatra pánikba estem, ugyanis Jimin keze lecsúszott a vállamról, de aztán mocorogni kezdett, így nyugodt szívvel indultam el vele a garázshoz.
Minden harmadik másodpercben hátranéztrn Jiminre a visszapillantó tükörből, hogy megbizonyosodjak arról, hogy tényleg jól van. A fél órás utat alig tíz perc alatt tettem még és az sem érdekelt, hogy kissé gyorsabban hajtottam a kelleténél. Perceken belül megérkezett az orvos is miután beléptünk a kórházba, így egy nagyot sóhajtva hagytam, hogy Jimint elvigyék tőlem. A kórterem előtti széken ülve rágtam továbbra is körmeimet és azt vártam, hogy végre kijöjjenek Jimintől.
Az orvos mintha meghallotta volna gondolataimat, szinte azonnal kilépett a szobából egy gondterhelt sóhaj kíséretében.
- Ha nem hozta volna be időben, már nem élne. - szólalt meg az orvos, könnyeim pedig szememet kezdték el mardosni. Egy balfasz vagyok. - Jelenleg stabil az állapota, de mivel még nincs donor a számára és a szüleit nem akarja tájékoztatni...
