A pusztítás ereje

Majdnem tökéletes délután

~Dupain-Cheng pékség~

Marinette és Adrien az egész napot együtt töltötték. Miután elhagyták James Charles házát, az Eiffel toronyhoz mentek sétálgatni, majd egy kisebb étterembe enni. Csodás idő volt, ragyogó napsütés, így remek időt tölthettek a szabadban. Sokat beszélgettek és rájuj is fért. Nem sok idejük volt cseverészni, hiszen Marinette dereka aggasztó volt, szinte mindig arról beszéltek. Természetesen kisebb sétájuk közben is felmerült a seb téma, de más normális, teenager témákról is beszélgett, mintha csak átlagos fiatalok lettek volna. Na még hát James sem sokat segített a helyzetükön. Kis látogatásuk során az idős férfi szinte semmi hasznosat sem mondott. Szinte semmivel nem lettek többek.
- Mi aggaszt?- kérdezte a srác, miután barátnője hirtelen elhallgatott.
- Semmi, csak...te nem érezted úgy, hogy figyel valaki? Közvetlenül mikor kiléptün kJames hazából, és elindultunk.....nem is tudom....olyan fura érzésem volt, mintha valaki szemmel tartana. Nem hiszem, hogy követett, de...
- Nem tudom, én nem vettem észre semmi furcsát. Lehet az egyik paparazzim volt! Ne csodálkozz, ha holnap bekerülümk a tévébe!- húzta fel kaján mosollyal szemöldökeit.
- Jajj ugyan!- nevetett a lány.- Így is ezeket a nevetséges napszemüvegeket hordjuk!
- Ne gondoljunk ilyenekre, inkább élvezzük a napot!- hajolt lassan közelebb, majd megcsókolta.- És keressünk valamit, mert nagyon éhes vagyok!
- Te haspók!- kuncogott Mari.
- Legyünk a mai napra normálisak. Semmi akuma, hősködés, vagy seb!- nyújtotta öklét.
- Részemről oké!- pacsizott le társával, de Adrien szemfülesen nem engedte el Marinette kezét, hanem ujjait a lányé köré fűzte, mire a hősnő elpirult.
- Szóval...- indultak el kézen fogva.- .....először is keressünk valami ebédet utána pedig....ugye beszéltük azt a kávézást....
- Remek ötlet! Mit szólnál hamburgerhez? Tudok itt a közelbe egy nagyon szuper helyet! Autentikus és mennyei!
- Hmmm jól hangzik! En meg egy kedves kis kávézót tudok, nagyon fog tetszeni!
Miután megegyeztek elindultak.
Remekül érezték magukat, sokat nevettek és beszélgettek, de természetesen ígéretükhöz híven egy szó sem esett semmi fajta hősködésről.
Késő délután volt mire visszaértek a Dupain-Cheng lakáshoz. Adriennek még vokt fél órája mielőtt jöttek volna érte, így felkísérte a lányt. Marinette éppen kardigánját akasztotta a fogasra, amikor hasába fájdalom hasított, így összegörnyedve guggolt le a földre.
- Marinette!- termett mellette a fiú.
- Mhhhhhh! Ez most.....fáj!- szűrte fogai között, összeszorítva szemeit.
- Gyere, felviszlek!- fogta meg óvatosan hátát és térdeit, majd felvette és ágyához cipelte.
- Bo-Bocsánat, de...tudnál hozni hidegvizet abba a tálba?!- mutatott íróasztalára.
- Persze, azonnal!- futott le a srác, majd a teli tál hideg vízzel tért vissza, amibe jégkockát is tett. Ezek után óvatosan leszedte a fáslit barátnőjéről és beborogatta.- Ugye jobb?- kérdezte összeszorult gyomorral.
- Köszönöm, sokkal!- simult ki látványosan Mari arca.- Sokkal jobb!- sóhajtott egyet.
- Akkor rendben!- hangzott borúsan a srác.- Sajnálom!- szorította meg gyengéden a Mari kezét.
A hősnő tíz percig csak feküdt a borogatással, majd lassan felnyitotta szemeit, és felült.
- Bocs, hogy így belerondítottam ezzela napba!- mosoylgott félénken.
Adrien ezután közelebb ült és megölelte.
- Hogy tudsz, még mindig ilyen lenni? Miért kérsz bocsánatot?- kérdezte, azonban választ nem kapott. Ehelyett Marinette vlcsak szorosan hozzábújt.
- Fura, hogy tudjuk egymás kilétét....- kezdte egy kis idő után.- .....de egyben valahogy jó is! Mintha....nem is tudom.
- Mintha jobban megbíznék benned, és jobban számíthatnék rád.
- Pontosan! Fura!
Ekkor a fiú telefonja megzörrent.
- Mennem kell!- engedte el barátnőjét.- Nem kísérsz le!- folytotta a lányba a szót, mikor kitátotta a száját, mire egy nyelvöltést kapott válasznak.- Szia!- csókolta meg és lesietett.
Adrien természetesen szívesen volt Marinettetel, azonban nagyon kíváncsi volt már arra a papírra, amit James titkon zsebébe süllyesztett. Nem tudta, miért tette a férfi, így már nagyon kíváncsi volt. Sejtette, hogy egy levél, viszont várnia kellett, amég teljesen egyedül marad.
- Felmegyek zongorázni!- jelezte Nathalienek és felsietett szobájába, ledobta  acuccait, beállította telefonját, hogy úgy tűnjön valóban  ahangszeren jatszik, lehuppant fotelére, és olvasni kezdte James levelét.

,,Kedves Adrien!

Remélem megtalálja majd a levelem! Elnézést, a titkolózás miatt, de nem mondhattam Marinette előtt!
A kis hölgy állapota gyorsabban romlik, mint gondoltam! Valamint nagyon aggaszt, hogy továbbra sem érzi, ha hozzányúl, megérinti valaki a sérült területet. Félek, hogy ez a seb belső bénulást is okozhat. Sérülése túlságosan közel található létfontosságú szervekhez, mint a tüdő, vagy a szív példának okáért. Aggályaim természetesen a Mesterrel is meg fogom osztani. Már nem sok, mire a gyógyszer elkészül, így nem gondolom, hogy lesz annyi idő, míg teljesen elterjed testén, makd hamuvá válik, azonban ez a bénulásveszély igenis aggodalommal tölt el!
Ezeket mind azért mondom önnek, ogy vigyázni tudjon Rá, és nem azért, hogy magaba roskadó önvádaskodásba kezdjen! Legyen erős, tegye félre ezeket az érzéseket és összpontosítsunk Marinettere! Ha jobbnak látja ezt közölni barátnőjével, ám legyen, nem tartom vissza, mindazonáltal úgy gondolom, korai lenne, nem kéne ezzel rémísztgetni!

A legjobbakat,
James Charles"

Adrien remegve tette le a papírt. Csak tátogott, ám egy hang sem jött ki torkán.

°°°°°
~Dupont iskola~

Hétfő volt, már majdnem két nap telt el, a levél óta, Adrien pedig kezdett tisztább fejjel gondolkodni. Hétvégéje maradék részét komoran, magába fordulva töltötte, ám kezdett megbírkózni a feladattal. Valamiféle erőt, eltökéltséget érzett magában, nem félt, és őszintén remélte, hogy ez az érzés egy ideig nem tágít majd mellőle.
Vasárnap nem is beszélt barátnőjével, ami enyhén szólva aggasztotta Marinette-et. Nem értette, hogy társa miért nem ír. Adriennek teljesen kiment a fejéből. Annyira elfoglalt volt gondoloatai miatt, amik természetesen csak Marinette körül forogtak, hogy el is felejtett fpglalkozni nos.....Marinettetel.
- Semmi baj kislány! Lehet dolga volt, vagy.....biztos van jó magyarázata!- mondta Tikki a lany táskájába bújva, amikor mentek az iskolába.
- Persze!- rúgott bele egy kavicsba.
Mire Marinette odaért a lépcsőhöz, Adrien már ott állt. A hősnő hirtelen nem tudta, hogy melyik lenne jobb, elsétálni mellette, mintha nem is vette voltlna észre, vagy köszönni és bájcsevelyt folytatni a sráccal.
- Hello!- döntött végül egy köztes megoldás mellett, és köszönés után egyből továbbsétált, ám hangján így is hallatszott a szomorúság. Nem volt megsértődve, inkább csak nem értette. Addiga srác minden nap beszélt vele. Félt is, hogy valami baja van barátjának, ám nem merte megkérdezni.
Adrien természetesen nem is sejtette Marinette bánatának okát, így földet súroló állal bámult Mari után, amikor így faképnél hagyta.
- Hello haver, mit nézel?- kérdezte az éppen érkező Nino.
- Én csak....tudod ő...vagyis...- hebegett habogott össze vissza.
- Igen?- nézett egyre furábban barátjára.
- Én tudod.....véletlenül nem tudod, hogy....Megbántottam mostanában valamivel Marinette-et?
- Nem, Alya nem mondott semmit! Miért kérdezed?
- Nem is tudom....nem úgy viselkedik, mint eddig.
- Tudod milyen! Igazán érzelem ember! És ez nem rossz, csak egy kis dolog s rettentően le tudja lombozni. Majd jobban lesz! Vagy ha nagyon zavar, menj beszélj vele haver! Biztos örülni fog, hogy érdeklődsz iránta!- gondolt ravaszan Alyara.
- Ezt hogy érted?- vette észre Adrien is.- Hiszen ő csak egy barát!
- És ő nem segít a barátainak, amikor rossz kedvük van? Na menj már!- lökte enyhén meg a srácot.
A fiú akkor sem értette mi lehet. Hiszen nem is beszéltek szombat óta!
- Várjunk!- döbbent rá.- Lehetséges?- ráncolta szemöldökét, majd felsietett.

Annalulu🐞