Shiro-chan és az Anime karakterek

Rin Okumura

* Shiro *

- Had segítsek naa~ - kezdtem kérlelni Rint.
- Rendben van. - egyezett bele. - Akkor légyszíves felkarikázod a répát.
- Igenis. - majd mellé állva elkezdtem karikázni. - Amúgy Yukio hol van? - kérdeztem közben.
- Még dolgozik. De csináltam neki külön hátha elfogyna ez. - mondta.
- Értem. - mondtam neki. - Rin.
- Mi az? - kérdezte kíváncsian.
- Az ujjam. - mondtam neki félig sírva félig nevetve.
- Itt vagyunk melletted és ezt,hogy csináltad? - kérdezte meglepődötten. - Mindegy. Ragasszuk le valamivel. Várj egy kicsit.
- Addig csak nem vérzek el.
- Az csak az ujjad. Oh találtam valamit.
- Éljen~
- Oké elsőnek picit mossuk le a vértől.
- Jobb,mint a fertőtlenítő - Jobb,mint a fertőtlenítő. - ismételtem.
- Ettől jobb lesz,hogy ezt mondod? - kérdezte kíváncsian.- És nézd lemostuk.
- Gome. Csak kicsit csípett. Jöhet a matrica.
- Sebtapasz. - javított ki majd le is ragasztotta a vágott ujjamat. - Tá-dá.
- Köszönöm!~ Te vagy a megmentő. - És most... - de nem tudtam befejezni,mert félbe szakított.
- És most leülsz és megvárod amíg befejezem. - fejezte be helyettem.
- Oké,leülök. - egyeztem bele.
- Hogy-hogy nem Yukio életét boldogítod? - kérdezte miközben befejezte amit én elkezdtem.
- Munka közben inkább nem zavarom. - mondtam neki. - Meg te érdekesebb vagy.
- Érdekes vagyok? - kérdezi vissza.
- Igen. - mondom mosolyogva. - És nem csak azért,mert félig démon vagy. A főzéshez is nagyon értesz és elképesztő. A kék lángjaid pedig nagyon menők.
- Te vagy az első aki ezt mondja a lángjaimról. Köszönöm. - mondta és láttam rajta,hogy egy kicsit elpirult.
- Ugyan nem kell megköszönnöd. Én köszönöm,hogy ilyen jó barátaim lettek. - mondom mosolyogva. - Ölelés? - kérdezem félve.
- Persze,miért is ne. - megöleltük egymást és miután elváltunk leültünk enni ugyanis kész lett az ebéd is.
- Ez olyan jól néz ki. - dicsértem meg az ételt.
- Köszi. Na akkor lássunk is neki.
- JÓ ÉTVÁGYAT! - mondtuk egyszerre.
- Olyan finooom~ - mondom egy mosoly kíséretében.
- Ennek örülök nagyon. - mondja fülig erő mosollyal az arcán.
Evés közben Yukio is megérkezett és így már négyen ettünk közösen(tudok számolni csak Kurot nem írtam bele ezért vagyunk négyen).
- Tényleg Shiro nem akarsz valamit mondani Pápaszemnek? - kérdezi Rin.
- Nem Pápaszem hanem Yukio. - mondom. - Nem terveztem neki semmit mondani. És te Yukio nem akarsz valamit mondani Rinnek? - kérdezem én is.
- Miért nem kérdezitek meg egymást,hogy biztosak legyetek a beszélt dologról. - kaptuk válaszul tőle mi meg néztünk,mint a jó gyerekek. - Nii-san,miért nem mondod el neki?
- Mit nem tudok Rin? - kérdeztem tőle kíváncsian.
- S-semmi olyan. - mondja vörösödve.
- Biztos? - hajolok közelebb.
- Jó,oké elmondom. - mondta és az eddiginél pirosabb lett. - Az a helyzet,hogy meg- megkedveltelek.
- He? - néztem rá.
- Ez aztán a reakció Shiro. - mondta Yukio.
- Ez-ez komoly? - kérdezem tőle/tőlük.
- Igen. - adja meg a választ Rin.
- Oh.....

* Rin *

- Oh..... - mondta ki az utolsó szavakat majd elájult.
- Ez most azt jelenti,hogy ő is kedvel vagy mi? - kérdezem Yukiotól.
- Tényleg nem tűnt fel? - kérdezi vissza.
- Szóval ez azt jelenti,hogy ő is kedvel. - jövök rá a kérdések után.
- Igen. Bár rajtatok kívül mindenki látta,hogy viszonyultok egymáshoz.
- Mindenki?!
- Igen. Most viszont...valahogy össze kellene szedni a földről nem gondolod? - kérdezte.
- De lehet. - mondtam miközben Shirot felszedtem a földről. - És van egy olyan érzésem,hogy ez egy szép emléke lesz.
- Az,hogy elájult biztos az lesz. - mondja Yukio.
- Én arra gondoltam,hogy elmondtam neki.
- Igen az biztos szép emlék lesz. - ért egyett.

* Shiro *

És miután magamhoz tértem még utána is alig hittem el,de boldog voltam,hogy Rin is úgy érzett ahogy én. Majd elmondtuk az osztálynak is akik gratuláltak bár a fiúk a mai alig hiszik el.