Mostmár szeretsz? - Bakudeku {Látni a Szemeid folytatása} [BEFEJEZETT]

3.rész

A fa árnyékában valahogy elaludhattam. Arra keltem, hogy furahajú cipel az emeletre.

- Mi a fasz? - dörzsöltem meg álmosan a szemeim.

- Jól aludtál? - kérdezte mosolyogva, majd benyitott  a szobámba, és lefektetett az ágyamba. 

- Nem kell ápolgatnod idióta. - löktem le magamról, majd összeszedtem a cuccaim, és indultam fürdeni. Amint ezzel kész voltam visszasiettem a szobámba. Kiri még mindíg ott várt az ágyamon elterülve. Én rádobtam magam, majd fordulva egyet én kerültem alulra.

- Jóéjt. Aludj jól. - nyomott puszit homlokomra, amit egy apró csókkal viszonoztam.

- Aludj jól. - köszöntem el tőle mielőtt kilépett volna az ajtón. Lassan éreztem, ahogy álmosodok így hamar el is aludtam.

Egyszercsak egy kis csípést éreztem a karomnál, majd elkezdtem szédülni. Gyorsan kinyitottam a szemem, de nem tartott sokáig, mert színte azonnal vissza is csukódott magától. Ezek után a környezetemből semmit sem éreztem. Mintha egy nagy fekete semmiben lebegtem volna. Az időérzékem teljesen elveszett, így nem tudtam, hogy mennyi idő után tértem magamhoz. Nehezen kaptam levegőt, mintha valami volna a fejemen. Nyitogattam a szemeim, ám mikor kinyitottam nem láttam semmit. A végtagjaim zsibbadtak, és nem tudtam őket mozgazni. Hirtelen valaki lerántotta rólam a zsákot, ám az erős fény miatt még hunyorogtam pár másodpercig. Amint visszatért a látásom megpillantottam Őt. Kék haja még mindíg ápolatlanul omlott vállára. Nyakát vakarta és az istennek nem akarta levenni a fejéről azt az idióta kezet.

- Nahát, újra találkozunk! - kezdett el hisztérikusan nevetni.

- Mi a faszt műveltél velem?! - kezdtem el kiabálni.

- Én aztán semmit. - vonta meg a vállát nevetve. - A kis barátod hozott ide. - vette végre le azt az idióta kezet az arcáról. Bár ne tette volna! Arca még undorítóbb, mint múltkor volt.

- Mégis milyen barátom? - néztem rá értelmetlen fejjel.

- Izuku! - mondta ki a nevet, mire mérhetetlen fájdalom öntött el.

- Ezzel ne viccelődj te beteg fasz! Deku meghalt! - kezdtem el üvöltözni, és próbáltam kitőrni az engem visszafogó láncokból. Ám ekkor egy zöld hajú fiú lépett elő. Szememben könnyek gyűltek. Ez nem lehet igaz!

- Hiányoztam Kacchan? - kérdezte az utolsó szót külön kiemelve.

- Ez nem lehet igaz. - mondtam suttogva, miközben könnyeim egyre jobban folytak le arcomon.

- Magunkra hagynál egy picit, Tomura? - kérdezte érzelemmentes arccal, mire az említett elhagyta a szobát.

- Ez... - kezdtem bele sokkoltan.

- Tudod, hogy milyen a szerelem, Kacchan? Tudod milyen szerelmesnek lenni? - hajolt közel az arcomhoz. Lefagyva néztem őt.

- Deku... - kezdtem bele, de megütött.

- NEM EZ A NEVEM! - üvöltötte arcomba, majd újra felvette az érzelemmentességét.
- Kérdeztem valamit.

- Persze, hogy tudom mi az. Hisz együtt vagyok Kirishimával. - mondtam, miután kissé felébredtem a sokkból. Erre még egy ütést bevitt, mire szám felaszakadt és elkezdt belőle folyni a vér. - Deku... - kezdek el suttogni.

- Már megmondtam, hogy NEM ÍGY HÍVNAK! - kezdett el üvöltözni. - Tudod, hogy mi a nevem Kacchan? Hogy hívnak?! - kérdezte egyre dühösebben, egyre erőszakosabban. Arcán mégis megtörtség látható most egy pillanatra.