Complicated

»Part 23«

- Maszat, anyád engem zaklatott ma telefonon amiért téged nem ért el. - morogta apa miután egy puszit nyomott a hajamba. 

- Bocsi. - húztam el a számat. - Nem rég beszéltem vele. Nem vettem észre, hogy hívott, mert le volt némítva a telefonom és az órák után még beültünk a kávézóba. - magyaráztam nagyot sóhajtva. Még élénken bennem élt, ahogy egy órával ezelőtt anya lecseszett, mert nem vagyok képes felvenni a telefonomat. Nagyon kiakadt amiért órákra eltűntem és nem reagáltam a hívásaira, de még az üzeneteire sem. Pedig csak Sarah-val, Ava-val és Gavin-nel beszélgettem a kávézóban. Igaz, jobban odafigyelhettem volna az időre, de annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy fel sem tűnt a múlása. Amikor elindultam haza a telefonomon tizenhét nem fogadott hívás várt anyától és négy üzenet. Apától pedig három nem fogadott hívás. Egyből a legrosszabbra gondoltam, azt hittem valami baj történt, aztán persze kiderült, hogy a legnagyobb baj az "eltűnésem" volt. Így anyával egy kicsivel talán több, mint egy órát beszéltem, apát pedig időm sem volt visszahívni, hiszen csak pár perce fejeztem be anyával a beszélgetést. - Vissza akartalak hívni, de nem rég köszöntünk el egymástól anyával. 

- Semmi baj. Csak anyád vitte már megint túlzásba az aggódást. - mosolyodott el aztán pedig Elena felé fordult, hogy őt is köszönthesse. Amint közelebb lépett a nőhöz én azonnal nyúlcipőt húztam és besiettem az étkezőbe. Semmi kedvem nem volt őket bámulni, ezért inkább helyet foglaltam és vártam, hogy elkezdhessük a vacsorázást. Apának mindig is fontos volt, hogy a család együtt üljön le az asztalhoz. Amikor mind itthon vagyunk akkor mind együtt reggelizünk, ebédelünk és vacsorázunk. Ilyenkor pedig, amikor szinte egész nap nincsen itthon senki csak a vacsora közös. Már kis korom óta belém lett nevelve, hogy addig nem kezdünk neki az étkezésnek, amíg nincsen mindenki előtt étel. Miután apa elköltözött otthonról ez az íratlan szabály továbbra is érvényes maradt.

***

Miután nagyjából végeztem a tanulással elvonultam a fürdőszobába. Apáék már egy ideje elköszöntek és elmentek aludni, de én ezt még nem tehettem meg. Be kellett fejeznem a tanulást, ami egyáltalán nem ment egyszerűen, mert a gondolataim minden felé keringtek, csak az anyagra nem tudtam koncentrálni. A forró zuhany viszont remekül esett. Mivel mostanában nincsen túl sok időm ezért elhatároztam, hogy hétvégén venni fogok egy kényeztető forró fürdőt. Mire a fürdőben végeztem már lassan éjfélt ütött az óra. A szobámban magamra kaptam az egyik elnyűtt itthoni fekete pulóveremet, aztán az ajtómból kihúzva a kulcsot a szemben lévő szobához léptem. Pont egy hete volt, hogy Aidan és én a tetőn ülve nyugodtan beszélgettünk. Egészen tegnap délutánig úgy tűnt a kapcsolatunkban javulást értünk el, hiszen normálisan tudtunk beszélni. Az önismereti óra után amikor kiléptünk az egyetem falai közül mégis minden visszatért a régibe. Fogalmam nem volt, hogy mi történhetett mivel az egyik pillanatban még mosolygott a másikban pedig újra távolságtartó és bunkó lett, aminek köszönhetően újra összekaptunk. Valójában azt sem tudom, hogy min. A lényeg, hogy most megint kedd volt és abban reménykedtem talán ma is eljön és újra tudunk normális keretek között beszélgetni. Igazából nem is tudom miben reménykedtem. Az esély arra, hogy megint pont most fogunk összefutni a szobájából nyíló tetőn körülbelül egy a végtelenhez. Mégis, amikor a kulcsot elfordítottam a zárban és beléptem a szobájába, arcomat hideg szellő csapta meg. Ajkaim felfelé kunkorodtak a nyitott ablak láttán. Bár a szobában sötét volt, kintről beáramlott egy kis fény ezért szerencsére nem buktam fel semmiben sem. Halkan léptem oda az ablakhoz és épp ilyen halkan is próbáltam meg kimászni, Aidan mégis egyből hátrapillantott rám ahogy a kezemet a párkányra helyeztem. 

- Szia. - motyogtam halkan miközben leheveredtem mellé. 

- Minden nap belógsz a szobámba vagy csak keddenként? - érdeklődött rekedtes hangján majd tőlem elfordulva beleszívott az ujjai között tartott cigarettájába.